Adatok
A hetilap-Beszélő első évfolyamában (1990. augusztus 11.) Révész Sándor Csakok és csalások címmel emlékezetes cikket közölt a rendőrségi statisztikák és a rendőrségi nyilatkozatok szórakoztató ellentmondásairól. Révész egyebek közt idézte a rendőrök által elkövetett bűncselekmények számának folyamatos csökkenéséről szóló diadalmas jelentést (1983: 1061; 1986: 945; 1989: 870 bűncselekmény), majd megállapította, hogy az összbűnözés számait meg a rendőrség létszámadatait összevetve a rendőrök felülreprezentáltak a bűnelkövetők populációjában. Úgy is mondhatnók, a rendőretnikum különösen hajlik a bűnözésre.
Hogy a rendőr lop vagy betör, mint a bűnözésben és bűnfelderítésben egyként profi veszprémi rendőrtiszt, vagy féltékenységből keresztüllövi a szomszédját, végül is magánügy. Van azonban néhány olyan bűncselekmény, amelynek olyan a törvényi tényállása, hogy csak rendőr, vagy rendőri feladatot ellátó más hatósági személy tudja elkövetni. Bántalmazás hivatalos eljárásban, jogellenes fogva tartás és kényszervallatás – ezek azok a bűncselekmények, amelyeket a rendőr nem nyereségvágyból vagy szerelemféltésből és más efféle emberi okból, hanem kizárólag rendőri mivoltában, rendőri hatalmánál fogva követ el.
E sorok írója ezekről a rendőrbűncselekményekről közölt adatokat lapunk 1993. december 9-i számában az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika, illetve a legfőbb ügyész tájékoztatása alapján. Akkori adatsorunk 1993. I. félévével zárult. A heti-Beszélő utolsó számában kényszerűen lezárjuk öt éve megszólaltatott témánkat: 1993-as adatainkat az elmúlt két év adataival egészítjük ki, ugyanazon forrás, a rendőrségi és ügyészségi statisztika, illetve a Legfőbb Ügyészség adatai alapján. Az olvasó láthatja (hallhatja), hogy a számok ritmikus növekedése-csökkenése ellenére, a dallam tónja mit sem változott.
Pofonok
A Legfőbb Ügyészség – 1994. évi munkaterve keretében – megvizsgálta az 1993. II. félévében kényszervallatás miatt tett feljelentések sorsát. Feltűnő ugyanis, hogy a megindított nyomozások számához képest milyen gyakori a nyomozás megszüntetése, és milyen ritka – mintegy 10 százaléknyi – a vádemelés. Ez azt jelenti, hogy bár a nyomozó hatóság szerint a feljelentés, illetve a feljelentés-kiegészítés alapján a bűncselekmény alapos gyanúja fennállt, a nyomozás során vagy nem sikerült bizonyítani a bűncselekmény elkövetését, vagy nem sikerült felderíteni a tettest.
Dr. Vitéz Miklós, a vizsgálatot végző legfőbb ügyészségi ügyész tapasztalatairól a Belügyi Szemle ez év júniusi számában számolt be. A vizsgálatról készült hivatalos jelentés azonban, amely nem kapott titkos minősítést, de nem is került nyilvánosságra, sokkal ijesztőbb képet ad az eljárásokról, amelyeknek keretében 119 feljelentésből kettő vezetett vádemeléshez.
119 esetből 48-ban az ügyészség megtagadta a nyomozást. Erre a döntésre csak öt esetben került sor pusztán a feljelentés alapján – 14 esetben viszont maga a feljelentés elegendő volt az eljárás megindításához. Az ügyészségi nyomozó hivatal a legtöbb – összesen 100 – esetben annak rendje és módja szerint a feljelentés kiegészítését rendelte el. Megtörtént azonban, méghozzá Budapesten, hogy a nyomozást pusztán a rendőri jelentés alapján, a sértett meghallgatása, a látlelet beszerzése nélkül tagadták meg.
A feljelentést 92 esetben a sértett vagy hozzátartozója, védője tette meg, csak 27 esetben volt a feljelentő az ügyészség, a bíróság vagy – négy esetben – maga a rendőrség. A bíróságok a vádlott kijelentését, hogy a rendőrségen kényszer hatása alatt tett vallomást, általában a védekezés részének tekintik. Bár 71 sértett állította a bíróság előtt, hogy a terhére rótt cselekményt csupán kényszer hatására ismerte be, csak két esetben fordult elő, hogy a bíró az eljárást a kényszervallatással kapcsolatos nyomozás befejezéséig felfüggesztette. Az egyik sértett a bíróságon elmondta, a kihallgatása során kapott ütés következtében elrepedt a dobhártyája. A bíróság a jegyzőkönyvet hivatalosan megküldte az ügyészségnek, a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal azonban nem hallgatta meg a sértettet, nem vizsgálta, hogyan keletkezett a sérülés, és határozatában kimondta, hogy bűncselekmény elkövetését nem lehetett megállapítani.
A legfőbb ügyészségi vizsgálat megállapítása szerint a lefolytatott 71 nyomozásból 46 minden tekintetben megfelelt az eljárási szabályoknak; az értékelés mégis számos ismétlődő eljárási visszásságra hívta fel a figyelmet. A nyomozó ügyészek nem tisztázzák a rendőrtanúk érdekeltségi viszonyait. Elmulasztják szakértők, például a látleletet kiállító orvos meghallgatását, nem kutatják fel a kívülálló tanúkat. Ugyanakkor rendőröket, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy részt vettek a kényszervallatásban, csak tanúként hallgatnak meg. A kényszervallatással halmazatban elkövetett egyéb bűncselekményeket – a súlyos vagy könnyű testi sértést, a kihallgatási jegyzőkönyv kikényszerített aláíratásával elkövetett közokirat-hamisítást – nem veszik figyelembe. Így a kényszervallatás ügyében indított nyomozás megszüntetése után a gyanúsítottat a többi bűncselekményéért sem vonják felelősségre. Ha az ügyészség kényszervallatás miatt nem emel vádat, a bíróságok szinte automatikusan elutasítják a könnyű testi sértés miatt tett feljelentést is, holott a pofonokat a rendőr esetleg nem is tagadta.
Előfordultak a vizsgált fél esztendő során egészen kirívó esetek is. Derecskén a nyomozó ügyész felszólítására a sértett megpróbálta felismerni a rendőrök közül azt, aki vallatta: az őrs parancsnoka erre egyszerűen elfogatta a feljelentőt. Debrecenben a nyomozó ügyészség a feljelentő elmeorvosi vizsgálatát rendelte el; a vizsgálatot a feljelentett rendőr szolgálati helyén, a megyei rendőr-főkapitányság rendőrorvosi hivatalában végezték el.
A 71 megindított nyomozás alapján a nyomozó hivatalok mindössze három alkalommal javasolták a vádemelést; vádemelésre azonban csak két esetben került sor. Így a kényszervallatások nyomozásának eredményességi mutatója a két százalékot sem éri el. Egyébként a rendőrség hivatalos statisztikája szerint az összbűnözés területén a nyomozáseredményességi mutató évről évre javult: 1993-ban 53,6%, 1954-ben 54,5% volt.
Az ügyészségi vizsgálat a rendkívül alacsony nyomozáseredményességet elsősorban annak tulajdonítja, hogy a kényszervallatás bűncselekményét igen nehéz bizonyítani. A vizsgálat során a feltárt nyomozói hibák elkövetőit csak 6 esetben marasztalták el. A jogtisztelő állampolgár azonban nehezen tudja elfogadni, hogy a nagyrészt a rendőrség épületében, felerészben több rendőr jelenlétében elkövetett bűntettek 98%-a megtorlás nélkül maradhat. Csupán azért, mert az elkövető rendőr, akinek hivatali kötelessége lenne a tudomására jutott – akár a társa által elkövetett – bűncselekményeket feljelenteni.
Kínzás
Pofonok – írtuk az előző fejezet fölé alcímként. Pofon? – kérdezte egy férfi 1957-ben a Gyűjtőfogházban – az Andrássy út 60-ban az volt a pihenés, amikor pofoztak. 1993-ban a jelentés szerint a kihallgatottakat ököllel, gumibottal, széklábbal ütlegelték. Sőt: a Budapesti Rendőr-főkapitányságon előfordult szabályos kínvallatás is. A rablással gyanúsított terheltek fejére sísapkát húztak, egyikük szemét, száját leragasztották, gumibottal ütötték, ököllel gyomorszájon vágták őket, fejüket az ajtófélfához verték. Az egyik gyanúsítottat terpeszállásba állítva ágyékon rúgták, majd egyik kezét fent, a másikat lent a rácshoz bilincselték. Ebben az ügyben a Budapesti Ügyészi Nyomozó Hivatal vádemelést javasolt, az illetékes V–VIII. kerületi ügyészség azonban a bűncselekményt nem látta bizonyítottnak. A feltételezett tettesek tehát ártatlanok. És természetesen továbbra is rendőrök.
Egy korábbi, a Budapest IX. kerületi Rendőrkapitányságon történt ügyben a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője a nyomozást megszüntető határozatban kifejtette, hogy bár a bűncselekmény elkövetését a nyomozás megállapította, az elkövetőket nem sikerült azonosítani, mert a kihallgatott rendőrök nem bizonyultak szavahihető tanúknak. Büntetőperekben a bírósági eljárás nagymértékben rendőrök tanúvallomásain alapszik, a rendőrök vallomását a bíróságok általában hitelesnek fogadják el. Vajon alkalmas-e rendőrnek az, aki a nyomozó ügyészség hivatalos irata szerint nem szavahihető?
Mintha ezt a mondatot már leírtam volna a Beszélőben. Monoton a dallam, végtelen a történet…