Október 6-án, halálának hatvanhatodik évfordulóján a Kerepesi úti temetőben felavatták vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök – a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt megalapítója, honvédelmi miniszter – új síremlékét.
1944-ben egy kommunista akciócsoport ugyanezen a napon robbantotta fel a szélsőjobboldali politikusnak a Döbrentei téren emelt, díszmagyaros márványszobrát, Pásztor János 1942-ben felállított művét. Az eltávolítás emlékét 1966. október 6-a óta emlékkő jelöli, „ami önmagában is kulturális képtelenség, hiszen egy emlékmű szándékolt hiányára emlékeztet” (Szücs György). Az Erzsébet-szobor szomszédságában ma látható emlékkő már a második változat, az első sorsa ismeretlen, valószínűleg rongálás miatt cserélték ki. Az eredeti kő felirata így hangzott: „Budapesti partizánok itt robbantották fel 1944. október 6-án Gömbös Gyula fasiszta miniszterelnök szobrát. Jelt adtak ezzel a fegyveres ellenállás megkezdésére.” A mostani kövön ez olvasható: „1944. október 6-án a kommunista párt irányításával harcoló akciógárdák egyike, a Marót-csoport felrobbantotta a magyar fasizmus egyik leghírhedtebb képviselőjének, Gömbös Gyula miniszterelnöknek e téren állt szobrát. Tettük jeladás volt a Hitler-ellenes harc megkezdésére.” Ez a nem túl cizellált feliratú emlékmű sem tudott békésen beépülni a társadalmi emlékezetbe, hiszen a név ólombetűit olvashatatlanná kalapálták szét, újabban pedig az egészet szurokkal öntötték le. Míg az első elkövető Gömbös nevének még a negatív kontextus általi fennmaradást is ki akarta törölni az utókor emlékezetéből, addig a második destrukció az előző szoborrombolók emlékének a megörökítése ellen irányult. Az egymásra rétegződő tagadások mára értelmezhetetlenné tették a műtárgyat, az emlékkő mai jelentése körülbelül ennyi: „volt itt valami zűrös hogyishívják.”
Az 1936-ban elhunyt Gömbös Gyula a Kerepesi úti temető 35/1. számú parcellájában kapott díszsírhelyet. Temetése az évtized legnagyobb magyarországi gyászceremóniája volt. Sírját sokáig egyszerű fakereszt jelölte, mígnem 1941-ben áttemették a parcella közepén létesített kriptás síremlékbe, melyet a második világháború után a politikai helyzet alakulásának megfelelően az elsők között számoltak fel, a koporsót áttemetve a 19/1. parcellába. A temető topográfiáját összeállító Tóth Vilmos munkájából tudjuk, hogy Gömbös most lecserélt, szerény sírkövét, félig illegálisan, a család készíttette a hetvenes években.
Gömbös új síremléke – Gömbös László szobrászművész munkája – nem különösebben érdekes művészi alkotás: egy szürke fejkövet bronz portrédombormű díszít, amely Gömböst szemből, tiszti egyenruhában ábrázolja. Annál impozánsabb volt a kormányfő eredeti, közel hét méter magas síremléke. A kriptát és a talapzatot Medgyaszay István építész tervezte. Az erdélyi rózsamárványból faragott talapzaton ifj. Vastagh György alkotása, egy távolba tekintő ősmagyar vitéz lovasszobra magasodott. A sírbolt homlokzatára a következő feliratot vésték: „Itt őrködik a haza hős és nagy fiának, Gömbös Gyulának örök álma fölött a honfoglaló örök magyar.” Vagy ahogy a korabeli sajtó interpretálta a művet: „a turáni érclovas, aki nyergéből figyelő szemmel Nyugatra néz.”
A szobor eredetileg bronzból készült volna, de a háborús fémhiány miatt végül „magyar aranyból” – az ezüst későbbi elnevezés –, alumíniumból öntötték ki. Ez – és Vastagh másik műve, a hősi halott katonalovak bábolnai emlékműve – volt az első monumentális alumíniumszobor Magyarországon. Bory Jenő szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola professzora megpróbált a szükségből erényt kovácsolni, amikor a mű elkészülte kapcsán így vélekedett: „Előbb-utóbb mindenütt rájönnek majd, hogy a bronz beolvasztva, pénz és fegyver alakjában lényegesen nagyobb hasznot hajt majd minden nemzetnek, mint szobor formájában.” A „modern” anyaghasználat esztétikai hatása sajátos módon érvényesült, a művész ugyanis – hogy „az aggodalmakat elnémítsa” – bearanyoztatta a szobrot, „értékes antik patinát” (és hamis látszatot) kölcsönözve a műnek. „Az alumíniumból készült ősmagyar vezér kitűnően szimbolizálja Gömböst, az embert és politikust egyaránt – állapította meg az Esti Újság. – Gyula vezér a mai kor, az alumínium-kor gyermeke volt ízig-vérig, de mint távolba tekintő államszervező a kemény arcélű hazaalapító vezérekben látott követésre méltó példamutatást.”
Ifj. Vastagh György a szobrot eredetileg nem Gömbös síremlékének készítette. A mű része volt egy lovasszobor-sorozatnak, amelyet Árpád vezér munkácsi emlékműtervével kezdett el a tízes években. Az Esti Újság 1940. október 12-i számában „Örkény vezér” készen áll, hogy átvegye az őrséget Gyula vezér örök álma felett címmel közölt riportban a művész így emlékezett vissza a Gömbössel való találkozására, egy 1934-es műterem-látogatásra: „A sok félkész és félig kész szobor közül kiválasztotta az akkortájt készült, honfoglalás-korabeli hőst ábrázoló művemet. Hosszasan vizsgálta, mérlegelte a szobrot, majd a tőle megszokott nyíltsággal kijelentette, hogy őszintén megnyerte tetszését. A lovas vitézt azonnal elkeresztelte Örkény vezérnek, és kijelentette, hogy bronzba öntve felállíttatja Örkény katonai tábor főterén. Korai tragikus távozása megakadályozta a terv keresztülvitelét. Sztranyavszky Sándor földművelésügyi minisztersége idején, élénken emlékezve Gömbös Gyula ígéretére, félszeres életnagyságban azonban elkészíttette a szobrot”, amelyet 1939-ben a Pest megyei Örkényben, a tiszti lovagló tanárképző iskola lovaspályája mellett állítottak fel. Egy sikertelen emlékműpályázatot követően a Gömbös Gyula Társaság megbízta Vastaghot, hogy nagyítsa fel a művet, hogy Gömbös sírja felett „kedvenc szobra” őrködjön.
Az örkényi szobor sincs már meg: a helybéliek visszaemlékezése szerint a bronzlovast 1945 januárjában a Vörös Hadsereg katonái leemelték a talapzatáról, paplanba csomagolták, és a Szovjetunióba szállították. További sorsáról nem lehet tudni, valószínűleg beolvasztották. A millennium alkalmából az örkényiek azt tervezték, hogy a szobor másolatát újra felállítják, de az elképzelésből végül nem lett semmi. Az eltűnt síremléket a Gömbös család is szerette volna megtalálni, de ők sem jártak sikerrel. (Pedig egy rekonstrukció igazán beleillett volna a Magyar Millennium naftalinszagú, historizáló szoboráradatába.)
Az eltűnt szobor kismintája Lovas címmel Moszkvában, a Puskin Múzeumban található, egy másik példányát és egy pajzsos változatot pedig Íjász lovon (vagy korabeli címváltozata szerint: Honfoglaláskori előőrs) címmel a Magyar Nemzeti Galéria őriz. Az utóbbiból talán létezik még egy további példány is valahol, Horthy Miklós kormányzó 1939-ben ugyanis ezt a bronz kisplasztikát ajándékozta Hitlernek ötvenedik születésnapjára.
Amikor Gömbös szobrát 1944-ben felrobbantották, Márai Sándor szimbólumot látott benne. „Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt” – írta a Naplóban. Az új Gömbös-síremléket felszentelő Harmati Béla evangélikus püspök szerint „ha valaki Gömbös Gyula 95 pontos miniszterelnöki munkatervét előveszi, láthatja, hogy csak az hiányzik belőle: Európai Unió”.
Idáig jutottunk: Gömbös Gyula mint az uniós csatlakozásunk előfutára.
- Kultúra [6]