A bezárt szobor
Budapesten,[1] az Attila úton, a Dózsa-szobortól nem messze egy különös emlékmű áll. Cellaszerű, tető nélküli betonépítmény, a tetején szögesdróttal. Rácsos ajtaján keresztül egy bronzszobrot látunk, egy háttal ülő, magába roskadt figura képe tárul elénk, előtte a falon fémtükör, amelyben a néző önmagát pillanthatja meg.
Október 6-án, halálának hatvanhatodik évfordulóján a Kerepesi úti temetőben felavatták vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök – a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt megalapítója, honvédelmi miniszter – új síremlékét.
1944-ben egy kommunista akciócsoport ugyanezen a napon robbantotta fel a szélsőjobboldali politikusnak a Döbrentei téren emelt, díszmagyaros márványszobrát, Pásztor János 1942-ben felállított művét. Az eltávolítás emlékét 1966.
I. GALÁNTAI GYÖRGY TŰZSZOBOR CÍMŰ SZOBRÁNAK KÁLVÁRIÁJA (1985–1991)
A szocializmus bürokratikus rendszerében külön rendszabályok és hivatalok őrködtek a képzőművészeti alkotások köztérre kerülése felett. Az engedélyezési rendszer nemcsak politikai szűrőt, hanem a művészi szabadság korlátozását is jelentette. A fennálló rendszer „kipróbálására”, a nyilvánosság kereteinek tágítására tett kísérletet Galántai György képzőművész, amikor 1985. július 12-én a Budapest, Kavics utca 3. szám alatti műterme előtt engedély nélkül felállította Tűzszobor című alkotását.
A Vámház körúton, az 5-ös számú ház homlokzatán, a Vasedény-bolt bejárata mellett hónapok óta egy kibontott falrészlet kelti fel a pesti járókelők figyelmét. Tíz centiméter mélyen, egy másfélszer egyméteres területen a téglafal ki van bontva.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét