Kopátsy Sándor írja a Levél a magyar reformerekhez című munkájában: „Nálunk 5-10 évvel alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, mint a jóléti államokban, és az induló nyugdíj az átlagos életkeresethez viszonyítva a világon itt a legmagasabb… Évek óta húzzuk a nyugdíjreformot, mert nem akarjuk bevallani, hogy felelőtlenül túlígértünk, amikor ezt a rendszert bevezettük, és ezért emelni kellene a nyugdíjkorhatárt, és csökkenteni az induló nyugdíjakat. Csak ez esetben lehetne szó a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről, ami elengedhetetlen.”
Van túlzás az idézett mondatokban, de van bennük igazság is. A következődben azt próbálom szemügyre venni, hogy mi a valóságos helyzet a nyugati országokban. Kezdem a nyugdíjkorhatárral. Az adatokat az OECD A közületi nyugdíjrendszerek reformja* című 1988-as kiadványából veszem. Eszerint az OECD 24 országából a férfiaknál 67 év a nyugdíjkorhatár három országban, Dániában, Norvégiában és Izlandon, 60 négy országban, Franciaországban, Itáliában, Japánban és Új-Zélandon, 65 év tizenhat országban és 55 egy országban, Törökországban. A nőknél 67 év a korhatár Dániában, Izlandon és Norvégiában, 65 Kanadában, Finnországban, Németországban, Írországban, Luxemburgban, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Államokban, 62 Svájcban, 60 Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Görögországban, Új-Zélandon és Angliában, 55 Itáliában és Japánban és végül 50 Törökországban. E tekintetben tehát Kopátsynak lényeg szerint igaza van. Említeni kell, hogy sok országban mód van arra, hogy a dolgozók a törvényes korhatárnál tovább dolgozzanak, de arra is, hogy nyugdíjcsökkentés árán néhány évvel korábban menjenek nyugdíjba. Utóbbira tanulságos példa Franciaország, ahol a nyolcvanas évek elején Mitterand elnök lehetővé tette a préretraite-t, vagyis a korhatár előtti nyugdíjba menetelt. Intézkedését azért hozta, hogy megjavítsa a munkanélküliségi statisztikát, a valóságos eredmény azonban az volt, hogy adósságba verte az országot és rontotta a gazdaság működését. A részletek azonban nem sokat változtatnak azon a globális képen, hogy a férfiaknál a nyugdíjkorhatár általában 65 év, a nőknél pedig 60 és 65 között van.
Jóval nehezebb a nyugdíjak nagyságára vonatkozó kérdésre felelni. Az első nehézség abban áll, hogy az egyes országok nyugdíjrendszerei erősen különböznek egymástól. Egyes országokban például a nyugdíjbiztosítás hosszú múltra tekinthet vissza, és ma már teljesen kifejlett rendszerként működik. Más országokban viszont húsz-harminc évvel ezelőtt úgyszólván nem volt nyugdíj, és biztosítási rendszerük ma is távol áll a fejlettségtől. Más különbségek a nyugdíjrendszer alapjául szolgáló elvekre vezethetők vissza. Így többek között meg szokták különböztetni a biztosítási elven nyugvó rendszereket az egyetemesnek nevezett rendszerektől, amelyek a befizetett járulékoktól függetlenül költségvetési forrásokból biztosítanak mindenkinek egy minimális jövedelmet. Eltérőek a kitűzött célok is: vannak újraelosztó rendszerek, amelyek a szegénység kiküszöbölésére vagy enyhítésére törekednek, más rendszerek viszont az aktív korban elért keresetet akarják a lehetőségekhez képest megőrizni. Az említett OECD-kiadvány valamennyi tipizálási lehetőséget ismerteti. Mindezeknél az elveknél és típusoknál fontosabb a közületi és magánforrások országok szerint igen változó szerepe az öregek jövedelmének biztosításában és alakításában. A magánforrások közé számítom az öregek kereső tevékenységéből, a tulajdonból és a vagyonból, valamint a magánbiztosításból származó jövedelmeket. Ezek szerepe jóval nagyobb azokban az országokban, amelyek e szempontból individualistának nevezhetők, vagyis ott, ahol a történeti hagyományok következtében a közgondolkodásban az önerőre való támaszkodás van előtérben, ahol az emberek természetesnek tartják, hogy maguk gondoskodjanak magukról. Ilyen országok a tengerentúlon az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália, Európában Svájc és kisebb mértékben Norvégia és Anglia.
E megjegyzések előrebocsátása után az 1. táblázat a nyugdíjnak az átlagkeresethez viszonyított százalékos arányát mutatja olyan átlagmunkás esetében, aki egész életében a gyáriparban dolgozott. A táblázat adatai az 1980. évi induló munkásnyugdíjat mutatják az előző évi átlagkereset százalékában.
1. táblázat
|
Ausztria<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> |
68% |
|
Kanada |
34% |
|
Dánia |
29% |
|
Franciaország |
66% |
|
NSZK |
49% |
|
Itália |
69% |
|
Japán |
54% |
|
Hollandia |
44% |
|
Svédország |
68% |
|
Svájc |
37% |
|
Egyesült Királyság |
31% |
|
Egyesült Államok |
44% |
Elsőnek a százalékos arányok közötti nagy eltérések tűnnek szembe. Magától értetődik azonban, hogy ezek nem az egyes országokban élő öregek tényleges helyzetét tükrözik, hanem a nyugdíjrendszerek már említett különbségeiből adódnak. Magyarországgal leginkább azok az országok hasonlíthatók össze, amelyekben az öregek megélhetésének a közületi nyugdíj a fő forrása, és amelyekben a nyugdíj összegének meghatározásánál az előző évek keresetét veszik alapul: Ausztria, Franciaország, Itália és az NSZK. Említendő viszont, hogy a közölt adatok olyan „reprezentatív” dolgozóra vonatkoznak, akik nyugdíjjárulékát az adott ország törvényeiben megszabott időtartam alatt befizette. A gyakorlatban azonban sok ember ezt a feltételt ilyen vagy olyan okból nem, vagy csak részben tudja teljesíteni. A teljes nyugdíj eléréséhez sok országban igen hosszú időn át kell járulékot fizetni: Franciaországban 37 és fél, Ausztriában 45, Dániában és Finnországban 40 éven át. Akik kevesebb éven át fizettek járulékot, az „elveszett” évek arányában kisebb nyugdíjat kapnak. Hangsúlyoztam, és nem lehet eléggé hangsúlyozni, a magánforrások szerepét az öregek megélhetésében. Az OECD kiadvány nyolc ország idevonatkozó adatait közli. Közülük kettőben, az NSZK-ban és Svédországban a közületi nyugdíjak és juttatások adják az öregek jövedelmének túlnyomó részét: a 65-74 éves korosztályt alapul véve, az NSZK-ban a jövedelmek 68, Svédországban 79 százalékát. Jóval kisebb a közületi forrás jelentősége Norvégiában (45 százalék) és Angliában (49 százalék), és majdnem teljesen háttérbe szorul Svájcban (37 százalék), az USA-ban (37 százalék), Kanadában (37 százalék) és Ausztráliában (42 százalék).
E néhány, a mai helyzetre vonatkozó információ nem felejtetheti el azt az igen fontos tényt, hogy az OECD országaiban 1960 óta a nyugdíjak évi négy százalékkal nőttek, vagyis negyedszázad alatt megduplázódtak. Egyes országokban még nagyobb volt a növekedés: Finnországban például majdnem ötszörös, Svájcban több mint ötszörös. Ennek következtében erősen csökkent a szegények aránya az öregek körében.
* Az OECD-kiadvány pontos címe: Reforming Public Pensions. Francia változatban: La Reformé des Régimes Publics de Pensions.
Hivatkozott cikkek
- gazdaság [7]