Fontolva zuhanás
Korábban egy szakértői tanács ajánlásokat dolgozott ki az NDK-beli gazdasági átalakulásról. A január 20-án elkészült állásfoglalás szerzői még úgy vélték, az első lépés az NDK márka konvertibilitásának megteremtése. Ehhez természetesen a gazdasági rendszer gyökeres átalakítására van szükség. Biedenkopf némi iróniával mutat rá, az NDK-ban nincs olyan kormányzati erő, amely ezt az átalakítást végre tudná hajtani. A jelenlegi kormány cselekvésképtelen, a március 18-i választások után létrejövő új kormány pedig híján lesz a tapasztalatoknak. Hiányoznak az átalakulás jogi és emberi feltételei is. A gazdasági vezető réteg ahhoz szokott hozzá, hogy mindent parancsba kap, most, hogy nincsenek parancsok, a gazdaság leállóban van. Nincs a piacgazdaság feltételeihez szabott szociálpolitika, nincs munkaerőközvetítés, nincs munkanélküli segély, nincsenek szakszervezetek. A reformokkal járó szociális feszültségek – minthogy a határ nyitott – csakis tömeges áttelepüléshez vezethetnek, a helyzet tehát e tekintetben is alapvetően más, mint a többi kelet-európai országban.
A külön NDK pénz fenntartása esetén a gazdaság sem működhet. A termeléshez szükséges félkész termékeket csak nyugati márkáért lehet beszerezni, nyugati márkára azonban a gazdaság, miután szállítóképessége összezsugorodott, egyre kevésbé tud szert tenni. Ilyen körülmények között csak spekulációs célú beruházók érdeklődnek a keletnémet lehetőségek iránt, és ez növeli a lakosság félelmét, hogy „kiárusítják” az országot. A piacon már most is két pénznem van jelen, és ez a társadalmat két osztályra hasítja: a nyugati márkával rendelkezőkére, és azokéra, akik nem jutnak hozzá a jó márkához.
Ilyen körülmények között a tudományosan megalapozott megoldások érvényüket vesztik a helyzeten csak forradalmi megoldások változtathatnak. A valutaunió tehát nem egy hosszú fejlődés végpontja, hanem első lépése.
Hol van a Rajna kincse?
A valutaunió mindenekelőtt visszavonhatatlan elkötelezettséget jelent, hogy az NSZK nem hagyja magára a keleti országrészt, tehát érdemes ott maradni. A konvertibilis pénzzel fizetett munkának ismét értelme lesz. A termelékenység például az építőiparban és más, különösen a közepes méretű vállalatoknál olyan mértékben megnőhet, hogy viszonylag szerény tőkeberuházással is jelentős nyereségre lehet szert tenni, hiszen a bérek még hosszú ideig alacsonyabbak lesznek, mint az NSZK-ban, viszont egy ideig alacsonyabbak maradnak a létfenntartás költségei is.
Egy pénznem értékét a népgazdaság dologi értéke és termelőereje határozza meg. Az előbbit az NDK-ban nem lehet meghatározni, az utóbbit viszont igen: az egy főre eső termelés értéke az NSZK-belinek mintegy 40%-a. A nominális bérek az NDK-ban ugyancsak 40%-át teszik ki az NSZK-beli béreknek. Vagyis az egy főre eső termelési érték és az egy főre eső jövedelem egyaránt 40%-a az NSZK-belinek. Ez lehetővé teszi, hogy a béreket, nyugdíjakat és minden egyéb folyó kifizetést 1:1 arányban számítsanak át. (A keletnémet–nyugatnémet márka értéke a feketepiacon jelenleg 1:0,05.)
Az áruhiány és a befektetési lehetőségek hiánya következtében az NDK-ban hatalmas – mintegy 152 milliárd márka összegű – pénzfölösleg van a lakosság birtokában. Ez a pénztömeg, átváltva, inflációt kelthetne az NSZK-ban. Ezért indokolt, hogy a megtakarítások értékét 1:2 arányban leértékeljék. Az átváltás után a forgalomban lévő konvertibilis pénzmennyiség 10%-kal (a két állam társadalmi össztermékének 10%-ával) nőne.
Az NDK állampolgárainak megtakarított pénze fejenként kb. 10 000 NDK márka. Ennek az összegnek 80 százaléka a lakosság 20 százaléka kezében van. Méltányos tehát, ha az első 1000 márka megtakarítást 1:1 arányban, a továbbit 1:2,5 arányban váltanák át. (E számításokra pillantva kissé indokolatlannak tűnik a keletnémet ellenzék – s különösen a szociálisan leginkább érzékeny csoportok – siránkozása, hogy a valutaunió derék dolgozó emberek egy élet munkája során megtakarított pénzecskéjének értékét ássa alá.)
Az életszínvonal-különbség a pénzreform után és az ártámogatások fokozatos, de viszonylag gyors leépítése következtében az ország két része között átlagosan 100:40-hez lesz. Az NSZK-ban az egyes régiók közötti különbség: 100:60; az eddigi tapasztalatok szerint ez nem vezet a lakosság tömeges átvándorlásához. A várható életszínvonalbeli különbségek csökkentésére az NDK lakosságát egy időre mentesíteni kell az egyenesadók és a társadalombiztosítási költségek fizetése alól. Az állami és községi bevételek hiányát az NSZK költségvetésének kell pótolnia: ez jelenti az NSZK leginkább közvetlen, állami hozzájárulását a keleti terület talpra állításához. Az NSZK-ra nehezedő összes teher azonban nem több, mint a társadalmi össztermék szokásos évi növekménye. Ez a vállalkozás kockázatát elviselhetővé teszi.
Egy kiszámíthatatlan NDK-gazdasággal a háta mögött az NSZK nem lehet integrált része a Közös Piacnak. A fejlődő keletnémet gazdaság ellenben fontos kereskedelmi partner és tőkeberuházó lehet Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon és a Szovjetunióban is.
Mindebből az következik, hogy az NSZK kormányának illetve a Bundestagnak sürgősen meg kell határoznia a valutaunió alapelveit, és február közepén ennek a szellemében kell tárgyalnia az NDK kormányával.
Eddig Kurt Biedenkopf fejtegetése. A lecke fel van adva, Modrow és társaságában az ellenzéki miniszterek már el is utaztak Bonnba. Nálunk pedig töprenghetnek mind a közgazdászok, mind a valutaüzérek, milyen következtetést vonhatnak le a kiváló gazdaságpolitikus elemzéséből.
Félő, hogy megint a valutaüzérek lesznek fürgébbek.
- Külföld [6]