Előttem fekszik egy lista. 28 tételt tartalmaz, különféle iskolakísérletek jegyzékét. (Az összeállítás hetekkel ezelőtt készült. Azóta minden bizonnyal terebélyesedett.) A politikai szabadság első fuvallata szülők és pedagógusok szívét dobbantotta meg: közel az idő, amikor a gyerekek azt tanulhatják az iskolában, ami igazán fontos, és úgy, ahogy igazán jó.
Van ami már megy
Leggyorsabban az egyházaknak ment. A nagy felekezetek sorban kaptak engedélyt középiskolák alapítására, de nemcsak engedélyt, hanem épületeket is az államosítottak ellenébe. Számos működő intézménynek költözködnie kell, hogy az evangélikusok, reformátusok és izraeliták gimnáziumai helyet kapjanak. Mostanában indul Óbudán az első „alternatív”, alapítványi középiskola is, Horn György szervezésében, tekintélyes vállalatok támogatásával. Az iskola abszolút kuriózum ugyan a tanügyben, maga az alapító, a fiatal Horn azonban már jelentős igazgatói múltra tekint vissza.
Néhány korábban „tűrt” általános iskolai pedagógiai kivétel most kísérletként zöld utat kapott, ám a többi iskolaalapító, akinek a háta mögött nincs politikailag kitüntetett, figyelemre érdemes tekintélyes testület vagy hivatalosan elismert szakmai múlt megfelelő kapcsolatrendszerrel, az alig-alig jut előbbre.
Nem ingó akadályok
Az érvényes oktatási törvény egyáltalán nem teszi lehetővé a nem állami iskolák működését, ám az egyedi engedélyt a Művelődési Minisztérium viszonylag könnyen adja – megelőlegezve a várható új szabályozást. Csakhogy az iskolához nem csupán engedély kell, hanem, mint a háborúhoz, pénz, pénz és pénz. És megfelelő épület, mert ezt megfizetni vagy akár bérelni magánszemélyekből szerveződő csoport nem tudja. Különösen a fővárosban nem, ahol hirtelen minden ingatlan nagyon értékessé vált annak, aki birtokolja egy akár hosszabb ideje is használaton kívüli épület kezelői jogát. Ilyen leplezetlenül talán soha nem érvényesült a tulajdon monopóliumjellege, mint manapság, amikor azon kesergünk, hogy az állami tulajdonnak nincs gazdája. Akár évek óta elfeledett, romlásnak indult ingatlanokat hirtelen borsos bérleti díj ellenében kíván hasznosítani a kezelő, meglévő bérletek díját pedig szemrebbenés nélkül duplájára emeli.
A Laresz-óvoda bérleti kalandja
Így járt, pl. a már patinásnak nevezhető, eredetileg kisszövetkezeti, ma alapítványi formában működő Laresz-óvoda. Nyolc éve nyújt speciális szolgáltatást – nehezen kommunikáló, rosszul beilleszkedő gyerekek nevelésére vállalkozik –, s alapítása óta szívós szabadságharcot is folytat egyenjogúsításáért. Mivel a Laresz-óvoda nem állami intézmény, bevételeiből kell fenntartania magát. Mindig is szigorú költséggazdálkodást folytatott, hogy ne legyen túl drága, hiszen a gyerek betegsége lapos pénztárcájú szülőt is sújthat. 1989 őszére végre elérte azt, amiért évek óta eredménytelenül kilincselt: a szülők ugyanolyan tanácsi támogatást kapnak az itteni óvodai helyekre, mintha gyerekeik tanácsi óvodába járnának. Pályázaton nyert pénzekkel, az alapítványi formából származó adókedvezménnyel végül is a múlt félévben a Speciális óvoda a beteg gyerekek szüleinek nem került több pénzbe, mint ha bármely állami óvodát vették volna igénybe, s a fizikai körülmények sem voltak rosszabbak. 1990-ben azonban az óvodaépületet bérbe adó XIII. kerületi tanács a bérleti díjat duplájára kívánja emelni. (Ez gyerekenként havonta közel 1000 Ft többletköltség.) Nem mintha más jelentkező több pénzt ígért volna az épületért, csak mert a tanácsnak kell a pénz, s mert teheti.
Magyar Walldorf: – kivétel erősíti a szabályt –
A magyar Walldorf-iskola és óvoda alighanem azért kezdhetett működni, mert Solymáron vetette meg lábát, és nem Budapesten. Egy parasztház ára mégsem elérhetetlen, s a falusi telken a szülők maguk is rakhatják a falakat évről évre, ahogy az iskola újabb évfolyamai belépnek. Most körülbelül ilyenek a kilátásaik. Erre telik a támogató, de pénztelen solymári tanácstól, a Művelődési Minisztériumtól kapott 2 millióból, a Soros alapítvány félmilliójából, egyéb adományokból és a szülők havi – kezdetben 700, most már 1300 Ft-os – hozzájárulásából, amit azonban csak az fizet, aki vállalni tudja. Néha a németországi Walldorf Szövetség ösztöndíjával gondosan kiképzett pedagógusokat az iskolaalapítók ügyvezető igazgatója saját zsebéből fizeti ki, mivel a Pest Megyei Tanács az ígért pedagógus státusokat nem állja, holott a solymári Walldorf a tanács helyett lát el közoktatási feladatot.
Egy kis séta izgalmas házak körül a világi zsidókkal…
A világi zsidó iskola alapítói a fővárosban kezdtek szervezkedni, mert megrögzött urbánusok, mert itt élnek, mert itt működnek azok a szellemi műhelyek, amelyek az iskola hátterét képezik, mert Budapesten sokkal könnyebb kommunikálni az országgal és a világgal, mint bármely más hazai településen (akárhogyan is értékeljük ezt a tényt), s nem utolsósorban mert bíztak az átadott MSZMP-épületek, a felszabaduló szovjet és magyar katonai létesítmények, a kiürített munkásőrobjektumok kulturális és szociális célú hasznosításáról szóló MSZP-és kormánynyilatkozatokban.
Ők is, mint annyian mások. Ami azt illeti, akad iskolának alkalmas felszabadult épület, nem egy és nem is kettő.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület iskolaalapító bizottsága (vezetője Várhegyi György iskolaszociológus) rögtön az egyesület születésekor megalakult. Sok identitását kereső magyar zsidó szeretné, ha gyerekei egy nem vallásos szellemű, de a magyar mellett a zsidó kulturális hagyományt is továbbító, zsidó történelmet és irodalmat is oktató, liberális iskolában tanulnának. 1989 szeptemberében a bizottság egyedi engedélyt kapott az alapításra, s pályázati úton 2 milliót – csakúgy, mint a Walldorf. A pénzzel hozzáfoghattak a 3 éves óvodából, 6 osztályos elemiből és 6 éves középiskolából álló, Amerikában működő modellt követő intézmény tanterveinek, tankönyveinek kidolgozásához. A 125 ezer Ft-os összeggel induló alapítvány okiratát a miniszter két hónap alatt jóváhagyta, 1990. január 12-én rákerült a pecsét.
Talán azért ment ilyen gyorsan, mert a közép-európai Befektetési Társaságban is érdekelt amerikai illetőségű Ronald S. Lander úr jelezte érdeklődését, s kilátásba helyezte támogatását. (Ranschburg Ágnesek „Életfa” alapítványa 9 hónapja nem nyeri el a jóváhagyó pecsétet, holott kreativitásfejlesztő programjuk iskolaelőkészítő része évek óta működik fölöttébb kalandosan, különböző művelődési házakban.)
Mivel a dolgok ilyen szépen haladtak, Várhegyiék elindultak helyet keresni a tekintélyes iskolakomplexumnak. Mert szülői áldozatkészség ide, minisztériumi pályázatok, Ronald S. Lander úr támogatása oda, ekkora épületet venni vagy építeni ők sem tudnak. Ámde az iskolaalapítók érthetően türelmetlenek, elvégre ők is jó negyven évet vártak. 1990 őszén indítani szeretnék az óvodát, 1991-ben az elemi és a középiskola 2-2 (alsó és felső tagozatot kezdő) osztályát.
Találtak három épületet a Városliget környékén. A Gorkij fasor 34–36. alatti impozáns palotában a szovjet követség tartott fenn orosz gimnáziumot, ám ez évek óta nem működik, az iskolának kialakított nagy ház üresen áll. A régi zsidó gimnázium a Munkácsy utca 5–7.-ben alkalmas lenne kollégiumnak – jelenleg a kormány használja. S végül megfelelne az MSZMP feloszlatás előtt álló Társadalomtudományi Intézetének otthona a Benczúr u. 33.-ban. Hamar írtak a miniszternek a Gorkij fasori és a Benczúr utcai épületért. A kiszemelt házak azonban elérhetetlennek bizonyultak, mint a művelődési miniszterhelyettes válaszából kiviláglik. A néhai orosz gimnázium kezelője a szovjet nagykövetség, s nem adja. Át akarja alakítani lakásnak és irodának. A Társadalomtudományi Intézetet pedig a kormány feladatostul, épületestül átnyújtotta a Tudományos Akadémiának.
A készséges minisztérium, ha épületet nem is, ötletet adott a Világi Zsidó Iskolának. Vegyék szemügyre a VI. ker., Lendvai utcai, és a XIII. ker., Vizafogó utcai munkásőr-támaszpontokat!
Várhegyiék megnézték. Nem felelnek meg nekik, a szemle mégis tanulságosnak mondható. Az egyik bázis a szovjet nagykövetség hátába épült, a másik pedig – egészen új – benn a Láng Gépgyár telkének a sarkában, egyformán közel a Lánghoz és egy szomszédos ipari vállalathoz. Az iskolaalapítók elmerengtek kissé a munkásőrbázisok telepítési koncepcióján s a meglepően friss beruházáson.
A boldogító „igen” azonban nem azon múlt, hogy a kérőknek tetszik-e az ajánlat. Február közepén a minisztérium ismét jelentkezett. Megsúgta, hogy a két épületre már rengeteg épületvadásznak felhívták a figyelmét, s különben is, talán nem is lehet megszerezni, mert eladják őket. A Lendvai utcáért pl. – ami egyébként a zsidó iskolának kicsi lenne – 55 milliót kér a hasznosítással megbízott kormánybiztos. Egyben elárulta azt is, hogy a munkásőringatlanokra a picit titokzatos Állami Fejlesztési Intézetnél (V, Deák tér 5.) lehet pályázni.
De fürgén, mert a határidő március első napjaiban lejár. – Ki tud erről? – kérdezte Várhegyi Györgyöt e sorok írója, mikor a beszámolónak ehhez a pontjához értek. S megállapították együttesen, hogy kizárólag azok a boldogok, akiknek valaki megsúgja. Az a lelkes pedagógus, aki csak hetekkel ezelőtt fogott bele egy újabb iskolai alapítvány szervezésébe (a tudósító történetesen ismer ilyet) – biztosan nem.
Igen-igen titokzatos pályázat?
A világi zsidó iskola fáradhatatlan alapító vándorai elmentek az Állami Fejlesztési Intézetbe is. A pályázható épületek listáját ugyan nem kapták kézhez, de a velük foglalkozó udvarias tisztviselő nem két, hanem négy – szerinte iskolának alkalmas – ingatlan címét adta meg. A már ismerteken kívül a kispesti és az óbudai pártház mellettiekét. Egyébiránt elárulta, hogy a Lendvai utcai épületbe maga a Pénzügyminisztérium államilag zárolt vagyont kezelő intézete költözött be, és marad is, legalább még egy évig. Az alapítók meglepődve állapították meg, hogy minden újabb találkozás a kormánytisztviselőkkel merőben új megvilágításba helyezi azokat a viszonylatokat, amelyekről minduntalan azt hiszik, hogy már korábban pontos tájékoztatást kaptak. Szerettek volna megkapaszkodni valami szilárdba, valami biztosba, érdeklődtek hát a munkásőr-vagyonra vonatkozó pályázat pontos feltételeiről. Ha biztosat vártak, bizony csalódtak. A pályázat a zárolt vagyon közcélú vagy értékesítés útján történő hasznosításáról szól. Enyhén szkeptikus szemlélőben az a benyomás alakul ki, hogy a kormánybiztostól az Állami Fejlesztési Intézethez átcsúszott zárolt vagyont az új parlament és az új kormány alakulása előtt két héttel homályban maradó belső korok azoknak osztják el, akiknek akarják.
Az iskola azért jó, mert az ember már az alapításból is nagyon sokat tanul.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [7]