![Nyomtatóbarát változat Nyomtatóbarát változat](/sites/all/modules/print/icons/print_icon.gif)
Még 1982 tavaszán szerettem volna hozzájutni az akkor illegalitásban megjelenő Beszélőhöz, s ezért igyekeztem – jó barátom és harcostársam tájékoztatása alapján felkeresni Rajk Lászlót a Galamb utcai címen. Az épület előtt járkálva és fürkészve nemkívánatos személyek felől – egy férfi lépett ki a kapun. Ön volt az.
Kellő igazolás után – megmutatva személyi igazolványomat, a munkahelyi igazolványt és az ’56 előtti papírjaimat, melyek szerint akkor a Közl. Min. egyik központi hivatalának oszt. vezetője, a találkozásunk alkalmával pedig, mint nyugdíjas gépkocsivezető, mutatkozhattam be; ezekből látva, hogy nem rendőrkopóval találkozott, előhúzott egy példányt az áhított lapból.
Ott voltam a tömegben annak idején Lakitelken, s együtt reménykedtem, hogy eljön a mi időnk is. Azóta is lelkes propagálója vagyok az MDF-nek, s az itteni barátaim szerették volna, ha vállalom a megyénk 8. választókörzetében a képviselőjelöltséget.
Boldog voltam, de nem vállalhattam, hiszen már 75 éves vagyok, s az elkövetkező nagyon nehéz, kemény harcokhoz friss, fiatal erő kell, én viszont örvendek és hálát adok a jó Istennek, hogy megengedte érni népünk sorsának várható javulását s főleg szabadságát.
Politikai útjaink szétváltak, de jó szándékaink, reményeink s győzelmünk közös lesz, tudom.
A Városligetben tartott gyűlésen készült fényképek másolatát tisztelettel küldöm, bízva abban, hogy kedves emlékeket fognak Önben kelteni.
Tartsa meg a jó Isten erős akaratát, elszántságát, és segítse győzelemre szegény hazánk dicsőségére.
Rudabánya, 1990. február 12.
Igaz tisztelője.
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 5 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét