Skip to main content

Kedves Danis György!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Beszélő előző számában a köztársasági megbízottról szóló törvény kapcsán engem a kisgazdák vezérszónokához hasonlítottál, illetve a Fideszt, a végső szavazás miatt, hamis pragmatizmussal vádoltad. Én megértem, hogy fájdalmas a legnagyobb ellenzéki párt tagjaként kisebbségben maradni, de azért a tényeket is érdemes megnézni.

Először is, nemcsak a plenáris vitában, hanem már a bizottsági üléseken is kritizáltuk a beterjesztés azon pontjait – így a kmb-hivatal-vezetőre vonatkozó passzust is –, amit rossznak vagy az önkormányzati törvénnyel ellentétesnek találtunk. Ennek következtében többször is az ellenzéki módosítójavaslatok mellett és a kormányjavaslat ellen foglaltunk állást a részletes szavazásnál. (Ezt idézte cikkében Eörsi János is.) A végső szavazásnál ténylegesen a törvényjavaslat mellett voksoltunk, hiszen a köztársasági megbízott jogintézményét mi magunk (az egész parlament) hoztuk létre az önkormányzati törvényben, és logikailag abszurd lett volna, ha nemmel szavazunk. (Ezt tette az SZDSZ.) Miért is? Erre majd még visszatérek. A törvényjavaslat egyébként sem a hivatalvezetőről szólt, ami körül az idézett vita folyt, hanem a köztársasági megbízott jogállásáról. Más kérdés az, hogy a kormány vagy a kormányzó pártok milyen manőverekkel próbálnak majd a köztársasági megbízott tisztségéből „politikai komisszárt” csinálni, de ez a végső szavazás szempontjából, a törvényhozás szempontjából indifferens. (Nyilvánvaló, hogy nem mindig választható szét tisztán az aktuálpolitika és a jogalkotás.) Végezetül a korrekt tájékoztatás kedvéért ideírom: az MSZP nagyobb része is megszavazta a törvényt, és csak kisebb részben tartózkodott (16:11), valamint az SZDSZ-ből is volt „köztársaságimegbízott-párti elhajló” Ráday Mihály személyében, illetve tartózkodott Szalay Gábor. Ennyit a szavazásról.

Másodszor, ami a dolog politikai hátterét illeti, véleményem a következő. A köztársasági megbízotti, korábban főispáni jogintézmény előélete visszanyúlik az önkormányzati vitára, valamint az azt megelőző Antall–Tölgyessy-paktumra. A paktumban az SZDSZ könnyű szívvel feladta az ellenzék „kétharmados törvényhozási fékrendszerének” több elemét. Konkrétumokat adott politikai aspirációkért cserébe. Az, hogy volt-e ehhez joga, nem is annyira érdekes (liberális minimum ide vagy oda), hiszen mint a legerősebb ellenzéki párt tehette. Különutas politikáját azonban a Fidesz akkor és azóta is folyamatosan kifogásolta.

Ennek a politikailag eltérő stratégiának volt a következménye, hogy míg az SZDSZ az önkormányzati törvény lényegi elemeire kívánta érvényesíteni a „kétharmados szabályt” (szűkítés), addig a Fidesz az egészre, sőt a csatlakozó törvények némelyikére is érvényesnek tartotta ezt (tágítás). A köztársasági megbízott (még ekkor főispán) jogintézménye még így is a lényeges elemek között volt. Mint ismert, az önkormányzati vita elhúzódott, és hatpárti egyeztető tárgyalásokon kellett megállapítani a végleges törvényszöveget. Érdemes megnézni a hatpárti egyeztető jegyzőkönyveit, milyen elképesztő rugalmasságot mutat az SZDSZ akkori frakcióvezetője ebben a kérdésben. (Vérbő pragmatizmust, bizony! Júl. 25.) Az önkormányzati törvény törékeny kompromisszummal lezárult, és kimondatott, hogy főispánok márpedig nincsenek, de köztársasági megbízottak vannak.

Így jutott el a Tisztelt Ház decemberben a köztársasági megbízotti jogintézmény részletes szabályozásához. Az SZDSZ, korábban sikerként elkönyvelt „kompromisszumos álmából” felébredve, most döbbent rá, milyen sokat is adott annak idején. Az ellenzéki pártok képviselői, bár együtt küzdöttek a kormánypárti szűkkeblűség ellen, törvényileg mégsem tudták megakadályozni azt, hogy ha a hatalom úgy akarja – elsősorban a belügyminiszteren keresztül –, ne csináljon bizalmi állást a köztársasági megbízotti tisztségből. A Fidesz következetesen küzdött a korábbi kompromisszumokért, és fenntartásai ellenére is vállalta a jogalkotási felelősséget. Az SZDSZ pedig dacosan nemet mondott, igazolva azt, hogy továbbra sem tud felülemelkedni a paktum okozta sérüléseken.

Kedves Danis György!

Én így látom ezt a szavazást és a szavazáshoz kapcsolódó tényeket. Nem éreztem magamat sem demagógnak, sem pártomat következetlennek. Az viszont nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben az SZDSZ és a Fidesz más utat járt. Ettől még közösen vagyunk ellenzékben, csak nem véletlen, hogy külön frakcióban.

Tirts Tamás
országgyűlési képviselő (Fidesz)

 

















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon