Lehet-e erkölcsi alap nélkül társadalmat építeni? Nyilvánvalóan nem. Ha lehetne is átmenetileg, nem érdemes, mert az ilyen rendszer nem tartós, lélekcsonkító és a többségnek szenvedést jelenthet. Gondoljunk az elmúlt negyven évre! Olyan semmilyen morálon alapult, hogy jószerivel bárkitől bármit el lehetett venni, mert ideológiailag megmagyarázták, „megalapozták”: a nép nevében teszik. Testi-lelki erőszakot alkalmazva olyan törvényeket hoztak, amelyek alapján jogosnak tűnhetett a művelet. Apámat állása elvesztésével és Szibériával ijesztgették, ha nem ajánlja fel önként öt holdját. (Megkérdezhetném az Agrárszövetség vezetőjétől, döntse el, hogy nem volt-e ez akkoriban életveszélyes fenyegetés, és biztos-e abban, hogy véletlenül nem éppen ezen a földön gazdálkodik-e?) Az 1956 utáni téeszagitáció idején a fülem hallatára dicsekedett a párttitkár: végül is belelőtt a plafonba, mert makacskodott a büdös parasztja. Így rabolták el a sztálinista ideológia alapján a parasztság birtokait, s tették őket bérmunkásokká, sokhelyt cselédekké saját tulajdonukban. Ez az egyik oka a rendszer bukásának: az erkölcs nélkül kreált tulajdon, amelynél hiányzott a valódi tulajdonos belső ösztönzése a hatékony munkára.
Most egy új társadalmat kell építeni, ami elsősorban a magántulajdonon alapul, hogy az elszegényedett milliókon segíteni lehessen, hogy a kis keresetű munkás is tudjon húst adni gyermekének. Lesz-e ennek a magántulajdonnak elegendő erkölcsi alapja? Lesz-e, ha a demokratikus új hatalom most törvényesíteni fogja a hajdani rablással (és mostani korrupciókkal) szerzett tulajdonokat?! Lehet-e ezt a kérdést megkerülni racionális gazdaságpolitikai megfontolásokkal?
Zsákutcába visz – vagy forradalomba – az a politika, amelyik a bűnnel terhelt tulajdonokat tisztára mossa, nem adja vissza a földet stb., mert erőszakot tesz az erkölcsön, ha törvényesíti az eltulajdonítást. (Természetesen nem a nagybirtokokra gondolok, mert azok visszaadása még régebbi jogtalanságokat helyezne vissza „jogaikba”.)
Csengey Dénes szájából hallottam: ha visszatérünk az 1947-es birtokviszonyokhoz, akkor az idén a földek 40%-a bevetetlen maradna. Ez a 40% nem 40%! Ez a 40% a 40% 40%-a. Ugyanis megközelítően a földek 40%-a kerülhet vissza a jogos tulajdonosokhoz (örökösökhöz), s ennek egy része – Csengey Dénes szerint 40%-a – maradna parlagon, tehát így már a földek 16%-a. És az elmúlt évben hány százezer hektár maradt parlagon? Azt mondják még – olykor a hatalom jogán okos – emberek, hogy a szövetkezetek megbolygatása veszélyeztetné az ország ellátását, meg hogy a nagyüzem a hatékony. A magyar mezőgazdasági üzemek hatékonysága talán felét sem éri el a nyugatiénak. Hazánkban egy hektár föld évente ezer forintot jövedelmez — mondták a parlamentben, míg ugyanezért a földért a téesz több ezer forintos bérletet kér. Ezeket a munka nélkül megszerezhető pluszezreseket védik az úgynevezett szocializmus hívei (haszonélvezői, átmentői), nem az ország kenyerét! Mert az ország mindennapi kenyerét jobban tudja biztosítani a magántulajdonon alapuló földművelés.
Nem helyes a földkérdést a szövetkezetekre leszűkíteni, hiszen ott vannak az állami gazdaságok is. Az a föld kié? Azt átmentették a vezérigazgatók, igazgatók, személyzeti igazgatók, igazgatóhelyettesek stb. – hasonlóan egyes ipari vállalatokhoz – saját tulajdonukba?
Tulajdont kell kapjanak azok a termelőszövetkezeti tagok is, akik nem vittek be földet. Közöttük osztható el annak a 60%-nak a joga, ami érintetlen marad a ’47-es birtokviszonyok alapján visszaadott földek nélkül is. Így minden föld jogos tulajdonosé lesz, meglesz a morális alap. A jövedelem sem a téeszt illeti meg, hanem azokat a földtulajdonosokat, akik bent maradtak, s ezzel a pénzzel ők gazdálkodjanak. Ne néhány vezető döntsön százak tőkéjéről. A szakember-vezető adjon tanácsot, hogyan kell hatékonyan gazdálkodni, de a nagy döntések joga végre kerüljön vissza azokhoz, akik valós birtokosai a földnek, akik ellátják a társadalmat élelemmel. A zöld bárók korszaka lejárt. Éppen a földek visszaadása húzza ki lábuk alól a talajt. Ha marad a régi téesz, akkor maradnak a kiskirályok, csak átvedlenek kapitalistának.
Állítják, hogy a ’47-es birtokviszonyokat követelve sokat akarnak a földtulajdonosok. Ez nem igaz. Éppen is keveset kérnek. Ha sokat akarnának, akkor azt mondanák: elvettétek földjeinket, ezzel negyven éven át évente holdanként több ezer forint jövedelemtől is megfosztottatok bennünket, ezeket a milliókat is adjátok vissza. De nem. Ezt nem kérik, mert nem érzik reálisnak. Nem kérik ezzel kapcsolatban az úgynevezett erkölcsi kár pénzbeli megtérítését sem. Csak a puszta földet. Kérik. Még.
- Visszabeszélő [5]