Skip to main content

Tisztelt Szabó Ágnes!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kollégáim szívesen adtak volna tájékoztatást (részben adtak is), ha agresszív, válogatás nélküli szavaiból (amelyekért tőlem munkaközösségének vezetője az Ön nevében kért elnézést) nem derült volna ki, hogy szakemberrel van dolguk. Ha a sértett érzékeny, az érthető, nehezen érthető azonban, ha a jogi képviselő mások méltóságát sértő szavakat használ. Nem is került volna sor a köztünk lezajlott telefonbeszélgetésre, amelyet Ön oly figyelmesen hallgatott végig, mint egy megszeppent diák.

Írásának beszélgetésünkre vonatkozó része valahogy pestiesen szólva a jereváni rádió híreit idézi. Ha szavaimat éppoly figyelmesen hallgatta, mint ahogyan a nevemet (amelyet nemcsak hallott, hanem olvasott is) megjegyezte, akkor joggal feltételezem, hogy sajátos szemléletű és egyéni hangvételű cikkében a hír igaz… De! Kétkedik a benyújtott kérelmek számában, hiszen Ön csak egyet képvisel (bár próbálkozott mást is rábeszélni), kétkedik a hatalom szakértelmében, bár határozatomban – amelyet kérelmére, és nem a miniszterelnökhöz írt panaszára hoztam – még Ön sem talál jogsértést, pedig beadványában adott utasításait – amelyek a jogismeret hiányáról tanúskodnak – nem is vehettem figyelembe.

Nem kétséges, ügyintézésünk nem olyan gyors és hatékony, mint akkor, amikor emberek százezreit fosztották meg jogtalanul személyes szabadságuktól.

Akkor nem kötötte a hatalmat a jogszabály, nem volt szükség bizonyításra, nem volt szükség információkra, elegendő volt a hatalmi akarat brutális kinyilvánítása.

Most joggal remélhetjük, hogy megtettük a lépéseket a jogállamiság felé, ez viszont azt jelenti, hogy a döntések kereteit jogszabályoknak kell meghatározniuk, az anyagi kárpótlás lehetőségeit pedig a társadalom teherbíró képességének.

És még egy szempont: újra nem hibázhatunk. Nem okozhatunk újólag sérelmeket a sértetteknek csak azért, mert ismét hiányosak az információink, csak azért, hogy kipipáljuk az örökölt feladatot. Nem is tettük. Kerestük az érintettek érdek-képviseleti szerveivel együtt az elfogadható megoldást.

Minden tekintetben alkalmas volt-e a jogszabály a sérelmek orvoslására? Valószínű nem. Ez az Ön által képviselt ügyben is érezhető. Ezért kezdeményeztük a kormányrendelet megváltoztatását.

A jogszabály, amely már kísérletet tesz az ellentmondások feloldására, rövidesen kihirdetésre kerül.

Elégedettek lehetünk? Nem. Tovább kell keresni a mindenki számára elfogadható megoldást.

Végezetül. Megkérem a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy minden előzetes bejelentés nélkül közvetlenül győződjön meg a Belügyminisztériumban folyó, számunkra, és azt hiszem, az egész magyar társadalom számára is terhes múlt által okozott jogsértő intézkedések következményeinek felszámolására tett törekvéseinkről.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon