A papírhiány miatt némi késéssel megjelent területi újságok egyike sem szalasztotta el leközölni azt a karikatúrát, mely húsvéti tojáskeretben szovjet ejtőernyősöket ábrázol „Moszkva húsvéti ajándéka a Baltikumnak” felírással. A templomok is napok óta állandóan nyitva vannak, s ezrek imádkoznak alkalmasint éjszakákon át, hogy a Litvániából kiinduló függetlenségi kezdeményezés ne bizonyuljon törékenynek, s hogy a másik két balti állam – Észtország és Lettország – is részesülhessen belőle.
Pedig az újkeletű hírek már arról számolnak be, hogy Észtországban jelentős pánikhangulat támadt, hisz oda is innen, a legnagyobb litván (mazeikei) olajfinomítóból szállították eddig az üzemanyagot. Romualdas Ozalas miniszterelnök-helyettes és Kazimierz Antonevicius, az elnöki tanács gazdasági bizottsága elnökének bejelentései nyomán pedig, melyek a jegyrendszer közeli bevezetését sejtetik Litvániában, immáron a szomszédos Lettországban is nyugtalanság támadt.
Minthogy április 18-án, 21 óra 25 perckor Moszkva leállította az olajszállítást, és a szerződésekben rögzített földgázkontingenseknek is csak a 19 százaléka érkezik, jelentős mértékben megcsappant a közforgalom. A taxik eltűntek az utcákról, s az elmúlt egy-két napon már a buszok 70 százalékát is kivonták a forgalomból. Úgy tudni, a környező köztársaságból elkötelezett magánszemélyek, s részben Ukrajnában tankoló litván ügyeskedők vállalták el pillanatnyilag a legfontosabb élelmiszer-szállítmányok továbbítását.
Egyébként korábban senki sem hitt abban, hogy Moszkva ilyen eszközökhöz folyamodik majd, s alapjában véve a litvánok többsége még ma is értetlenül áll a fejlemények előtt. Vonatkozik ez a legfelső vezetésre éppúgy, mint a politikát alapvetően befolyásolni képes klérusra is. Vytautas Landsbergis elnök még egy héttel ezelőtt mélyen meg volt győződve arról, hogy a Nyugat tud és fog is segíteni Litvániának. Csak az elmúlt napok sokatmondó kudarcai nyomán nyilatkozott úgy a sajtónak, hogy: „Amerika elárult minket!”
S nem csak Amerika. Szintén az elmúlt napokban épp Landsbergis hivatala tette közzé, hogy a környező államok legtöbbjét – közöttük Magyarországot is – felkérték volna a közvetlen segítségre. A magyar kormány viszont válaszában állítólag egyértelműsítette, hogy a konkrét segítséget, illetve a litván függetlenség elismerését csak akkor látná kivitelezhetőnek, ha előbb „Olaszország vagy az Egyesült Államok hasonló lépésre szánná el magát”.
Ebben reménykedni azonban, alighanem merő illúzió. Mint ahogy az a terv is illúziónak számít, hogy a magára maradt Litvánia esetleg olajszállító tankhajókat bérelne, s ezen az úton önellátóvá válnék, s függetleníthetné magát a moszkvai blokádtól. Bár 19-én, egy a Legfelső Tanács székházában tartott sajtóértekezleten Landsbergis még bátran kijelenthette: nem hisz abban, hogy Moszkva arra vetemednék, hogy erőszakkal ijessze el a bérelt teherhajókat a litván partok közeléből. Ma már az elnök is óvatosabb e téren, s szavaiból az derül ki, hogy újabb moszkvai agressziókkal esetleg mégis lehet számolni, s erre nemcsak az otthoni jelek figyelmeztették a kormányt, de az a tartózkodás is, amellyel a skandináv államok, a litván miniszterelnök asszonyt, Kazimiera Prunskienét fogadták.
Ennyi baljós jel, s főképp a nemzetközi szolidaritás feltűnő hiánya bőségesen indokolná, hogy akár nemzeti alapon is, de Litvánia egységesen szálljon szembe a moszkvai kihívással. S bár az ország lakossága – szándékait és főképp vágyait ítélve – egységes, a politikai szervezetekről és csoportosulásokról ez korántsem mondható el. A legjelentősebb mozgalmon, a Sajudison kívül nemcsak ókonzervatív, Moszkva leplezetlen ügynökeit tömörítő kommunista párt létezik, de egy nemzeti jellegű is, mely – a Gallup Intézet felmérései szerint – igyekszik kisajátítani a moderátor s a centrumerő szerepét, ami népszerűségét az elmúlt hetekben igencsak gyarapította.
A hét végén tartott második kongresszusán a Sajudis is majdnem kettészakadt. A párttá válás, illetve a népmozgalomjelleg megőrzésének konfliktusában szinte felőrlődött az eddig meglevő imponáló egység. Aztán győzött mégis a józan ész, vagy talán a helyzetből adódó kényszer, s a Sajudis vezetése – kompromisszumos formában bár, de – újra deklarálta egységét. A bizonytalan jövő azonban ezzel még nem múlt el Litvánia felől, annál is kevésbé, mert Moszkva céljai egyértelműek, a Nyugat szándékai viszont annál kevésbé azok. S e tisztázatlan – bár alighanem hősi – pillanatban nem valószínű, hogy új, a litvánok számára is értékelhető helyzetet tud teremteni a lettek egyértelmű, de egyelőre még nem hivatalos bejelentése, hogy május 9-én (!) ők is kikiáltanák függetlenségüket.
- Külföld [6]