Az elmúlt héten egyre-másra érkeztek az optimistábbnál optimistább tudósítások, melyekből arról értesülhettünk, hogy a litván kérdés rendezése kimozdult a holtpontról. A megállapodásokból már-már arra lehetett következtetni: Moszkva megadta magát, hajlandó feloldani a Litvánia elleni gazdasági blokádot, ha – s ez az a feltétel, amely némi óvatosságra int – Litvánia is megadja magát, azaz, legalább a tárgyalások idejére felfüggeszti függetlenségét. A hírek szerint Lettországban elfogadták ezt a feltételt, befagyasztották nemrég elfogadott s gyakorlatilag átfogó törvénykezésekkel még nem is szankcionált függetlenségi nyilatkozatukat.
Litvániában azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Ramuné Sakalauskaité, a Respublika című független vilniusi lap újságírónője, a Beszélő litván tudósítója szerint a Litván Legfelsőbb Tanács hétvégi és hétfői ülésén pattanásig feszült volt a hangulat: a moratórium lehetőségének kérdése erősen megosztotta a litván honatyákat. Többen aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Moszkva a gazdasági enyhítésért cserébe túlságosan nagy politikai árat kér, és semmiféle elfogadható garanciát nem helyeztek kilátásba arra nézve, hogy a tárgyalások végeztével a balti államok újra érvényesíthetik függetlenségi törekvéseiket, s nem kell végleg föladniuk nagy nehezen kivívott hídfőállásaikat. Többen úgy vélik, ezúttal főképp Rizskov szeretne politikai tőkét kovácsolni a litván engedményekből: így akarja helyreállítani a szabályozott piacgazdaság közhírré tételekor megtépázott tekintélyét. Közben a leghevesebb támadások célpontjai továbbra is az SZKP platformján álló litván kommunisták, de a nem moszkovita kommunistának, Brazauskasnak is bőven jut a szemrehányásokból.
A Legfelsőbb Tanács végül is a döntést péntekre napolta, a Görögországban tartózkodó Prunskiene és helyettese nélkül semmiképp sem akarják kimondani a végső szót e nagy horderejű kérdésben.
A megosztottság e zűrzavarában mindenesetre némi derűlátásra ad okot az a tény, hogy a legutóbbi napokban megszűnt a Litvánia és a Baltikum elleni ádáz propagandakampány a szovjet lapokban és a központi televízióban. Sőt, évtizedek óta először fordult elő, hogy a moszkvai tv híradója elfogultság nélkül számolt be a baltikumi eseményekről, egyebek közt a Nagy Terror évfordulójáról, amelyről mindhárom balti köztársaságban országos gyásznapon emlékeztek meg: évtizedek óta először nyíltan, titkolózás, üldöztetés nélkül. Ötven évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban indult meg a Baltikum szovjet bekebelezése, pontosan rá egy évre pedig Sztálin kiadta a parancsot a nagy deportálásra, melynek során alig egy hét alatt 60 ezer embert hurcoltak a Baltikumból Szibériába.
A nemzeti gyászünnepről ismét vilniusi tudósítónk beszámolóját idézzük.
Június 14-én déli 12 órára mintegy 80 ezer ember érkezett a vilniusi Katedrális térre, hogy részt vegyen azon az ökumenikus misén, amelyet Vincentas Vsaltkaicus kardinális celebrált a deportáltak emlékére. A mise végeztével Landsbergis elnök felolvasta azt az okmányt, melynek értelmében a vilniusiak újabb katolikus templomot kaphattak vissza. A tömeg ezután emlékmenetre indult, útvonala litván, lengyel és orosz templomok mellett vezetett el, ahol szintén gyászmisét mondtak. A deportálás napjáról Kaunasban, a második legnagyobb litván városban „Az Ifjú Litvánia” nevű szervezet úgy kívánt megemlékezni, hogy ledönti a városban még mindig álló és közfelháborodást kiváltó szovjet emlékműveket, egyebek közt a négy kommunár hatalmas és mozdíthatatlan monstrumát, Kapsukas, a „litván Kun Béla” szobrát, ám végül is csak Dzerzsinszkij szobra adta meg magát…
Óriási tömegeket vonzott az a menet is, amelynek résztvevői a Vilniustól 200 km-re lévő Jurgajte városában lévő zarándokhelyre vittek vállukon egy óriási s ezernyi kis keresztet, hogy e kereszterdővel emlékezzenek és emlékeztessenek a litván történelem tragikus sorsfordulójára. Ezen a napon Vilniusban a Függetlenség terén tartottak nagygyűlést: a Litván Szabadság Ligája, a Zöld Párt és a Szociáldemokrata, valamint a Kereszténydemokrata Párt szervezésében. Az esemény figyelemre méltó mozzanata volt, hogy elküldték képviselőiket a krími tatárok, az azerbajdzsánok, az Oroszországi Demokratikus Szövetség tagjai, akik beszédükben továbbra is szolidaritásukról biztosították a litvánokat. Idézzük az egyik szónok szavait: „Az orosz demokraták bíznak benne, hogy a litván nép, miután a totalitarianizmus sárkányának egyik fejét már levágta, továbbra sem adja meg magát a negyedik szovjet birodalom führerének.”
Az elmúlt napokban kaptuk a hírt arról, hogy Lech Walesa javasolta a Nobel-díj Bizottságnak, hogy az 1990. évi Nobel-békedíjat adományozzák Litvánia, Lettország és Észtország népének.
- Külföld [6]