Skip to main content

Iustitia a cigányokra kancsalít

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Éppen egy hónap telt el azóta, hogy Románia magyarországi nagykövete barátságosan rámosolygott a követség kapujából a Marosvásárhelyen letartóztatott cigányok szabadon bocsátásáért tüntető tömegre. A nagykövet úr a győzelem jelét integette felénk, amikor kikísérte a petíciót átnyújtó országgyűlési képviselőket a nagykövetség épületéből. A tiltakozást aláíró pártok és szervezetek (a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Cigány Ifjúsági Szövetség, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja, a Raoul Wallenberg Egyesület, az SZDSZ, az MDF és a Fidesz) eddig semmilyen választ nem kaptak Románia kormányától. A tizenkét elítélt tovább tölti a büntetését, s a következő hetekben tizenhárom újabb, az előzőeknél vélhetően lényegesen súlyosabb ítélet várható.

„Meghalsz, mint a többi magyarok…”

A tizenkét elítélt közül hárman a Puczi Kozák családhoz tartoznak. Egyikük, Puczi Kozák Ernő nyilatkozatát idézzük:

„1990. 03. 28-án felhívtak a helyi rendőrségre, hogy miért vettem részt az 1990. 03. 20-i tüntetésen.

Elmentem, hogy megkeressem a leányomat, Puczi Kozák Annát, mert a felvonulás előtt egy-két órával eltűnt a lakásunkról.

Amikor elindultam otthonról, már a Poklos patak partján többséget láttam, magyarok, cigányok voltak, és indultak a többi magyar csoportok támogatására.

A leányomat a Violeta cukrászda előtt megtaláltam, és még három gyermeket, akiket hazavittem, anélkül hogy részt vettem volna a tüntetésen.

1990. 03. 21-én felhívtak a rendőrségre, és azzal vádoltak, hogy részt vettem a tüntetésen, és hogy betörtem a Grand Szállodába.

Erre én azt feleltem, magyar református ember vagyok, és nekem a helyem a magyarok, testvéreim között van. Erre a rendőr reám ordított, és egy bicskát vett elő, és a nyakamnak szögezte, és azt kiáltotta: »büdös cigány, miért tartsz a magyarokkal, mert te is meghalsz, mint a többi magyarok!« Ezért engem bíróság elé állítottak, és a 153. decret alapján 3 hónapi büntetést kaptam. (…)

Amikor kihallgattak, velem egy időben még kihallgattak két román polgárt, akiknél fejsze és kés volt. (…) Tőlük elvették a kést és a fejszét, és szabadlábra helyezték.

Nyilvános tárgyalás – nyilvános verés

Március 21-ére virradó éjszaka két fő forrásból ömlött a szesz a városba beözönlő duhaj néprétegekbe. Az egyik forrás a Grand Hotel, a másik a Furnica vendéglő. A Furnicát 20-án este számos szemtanú jelenlétében feltörték, és azután boldog-boldogtalan hordta onnan a vedelnivalót hajnalig. Hajnaltájban keveredtek oda a perbe fogott cigányok. A vádirat szerint ketten odakint őrködtek, ketten pedig bementek italért, és tizennyolc üveg pezsgővel jöttek ki. Odakint összetalálkoztak két társukkal, akik éppen munkába indultak. Leültek a vendéglő előtt, felbontottak egy üveg pezsgőt, és ittak. Az éjszaka látottak alapján nyilván úgy gondolták, hogy a Furnica italkészlete ez alkalommal a köz rendelkezésére áll, és vihet belőle, aki akar, egyébként aligha üldögéltek volna olyan nyugodtan a pezsgősüvegekkel a tetthelyen.

A Furnica vendéglőben 21-ére virradó éjszaka több százezer lei kár esett. A tizennyolc üveg pezsgő értéke (á 60 lei) 1080 lei, 1836 Ft. Ennyi lett volna a részesedésük a károkozásból a letartóztatottaknak, de nem lett, mert az ébredő rendőrség lecsapott rájuk, s a tizennyolc üvegből tizenhét visszakerült a helyére, a négy bűnöst pedig azonnal előzetes letartóztatásba helyezték. Két társukat, akik a pezsgők eltulajdonításánál nem voltak jelen, április 3-án, tanúként való kihallgatásuk után tartóztatták le.

A „Furnica-ügyben” senki mást nem vettek őrizetbe. Mind a hat letartóztatott (nevük informátoraink szóbeli közlése szerint: Révai László, Majláth Győző, Kovács Attila, Kovács Géza, Kalló Albert és Moldován Ieremie (magyar anyanyelvű, büntetlen előéletű, nagycsaládos – 3-6 gyerekes – cigány ember. Mindannyian utcaseprőként dolgoznak Marosvásárhelyen, a tárgyaláson felolvasott munkahelyi jellemzések szerint valamennyien a közüzemi vállalat régi, megbízható munkásai.

Május 29-én zajlott le az első tárgyalás. A hozzátartozók, öregek, gyerekek, asszonyok már reggel nyolckor ott tolongtak a bíróság épületében, de a tárgyalás csak délután egy órakor, kezdődhetett meg, mert a vádlottakat csak akkorra hozták ki a börtönből. A vádlottak csíkos ruhában, kezükön, lábukon bilinccsel, egymáshoz láncolva érkeztek meg, s a tárgyalást is így ülték végig.

A vádlottakat egy igen kicsi, 15-20 m2 alapterületű tárgyalóterembe vezették be, s amikor a várakozók utánuk özönlöttek, a rendőrök gumibottal verték ki őket. Zárt tárgyalás lesz, mondták, senki nem jöhet be. Miután a jogban járatosabb érdeklődők felléptek a tárgyalás nyilvánosságának a védelmében, a vádlottakat és a közönséget átvezették egy megfelelő méretű terembe. A tárgyalást egy magyar nemzetiségű bíró és egy román nemzetiségű bírónő vezette. A bírónő a Vatra Romaneasca jelvényét viselte a szíve fölött. (A bírók Romániában nem lehetnek politikai szervezetek tagjai, és nem viselhetik azok jelvényeit, de hát a Vatra, mint tudjuk, kulturális szervezet…)

A vádlottakat kirendelt ügyvédek védték, akik a vádirat felolvasása után jelezték, hogy nem biztosítottak számukra lehetőséget arra, hogy a tárgyalás előtt védenceikkel találkozzanak. Informátorunk szerint a kirendelt védők a nehézségek ellenére korrekt módon képviselték a vádlottak érdekeit.

A vádirat a március 21-én letartóztatott négy vádlottat a köztulajdon sérelmére elkövetett lopással, a másik kettőt bűnrészességgel vádolja.

A tárgyalást vezető magyar és román bíró(nő) között sajátos stratégiai harc alakult ki. A magyar bíró végig arra törekedett, hogy az ügyet elválassza a március 20–21-i eseményektől, a román bírónő pedig igyekezett úgy beállítani a történteket, mint a cigányok március 20–21-i szereplésének jellemző epizódját.

Az első tárgyalás körülbelül háromnegyed órát vett igénybe. A következő tárgyalásra (és – minden valószínűség szerint – az ítélethirdetésre) június második felében kerül sor. Azok a vádlottak, akiket a köztulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntettében bűnösnek találnak, többéves börtönbüntetésre számíthatnak, mivel ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele: 2-7 év börtön.

A tankok alatt

Egy hét múlva kezdődik a marosszentgyörgyi cigányok pere.

Amikor március 19-én a felfegyverzett görgényieket szállító járművek keresztülrohantak a Marosvásárhely közelében fekvő magyarlakta falvakon, a helybeliek még nem tudták, hogy kik és hova vágtatnak. Másnapra azonban már értesültek arról, hogy mi történt Vásárhelyen a Bolyai téren, és felkészültek arra, hogy alkalmasint megállítsák a Hodák felől, katonai járművek fedezékében érkező konvojokat. Március 20-án délután a Vásárhely felé vezető úton három községben, Sáromberkén, Nagyernyén és Marosszentgyörgyön feltartóztatták a konvojokat, és súlyos összecsapások voltak a feltartóztatottak és a feltartóztatók között.

A tüntetés utáni napokban katonai járművek jelentek meg a három említett faluban a lakosság megfélemlítése és megfelelő számú bűnös előteremtése céljából. Marosszentgyörgyön és Nagyernyén március 21-én és 23-án is megjelentek a tankok. Összeszedték a bűnbaknak kiszemelt cigányokat. Az egyik letartóztatott felesége a következőképpen nyilatkozott férje letartóztatásáról:

„…1990. március 23-án reggel fél 9 órakor a férjem, Tóth Árpád elindul a városba vásárolni, az IPP-a gyár előtti katonaság Baricadaja leigazolta, és letartóztatta azzal a fenyegetéssel, hogy ők felismerték, hogy a szentgyörgyi főtéren meg volt állva. Ezt igazolta a férjem, hogy igen, uram, én ott voltam, de nem vagyok hibás, mert az egész falu lakosai kint voltak. Ezzel a férjemet, Tóth Árpádot nekiállították a falnak feltartott kézzel, és utána le kellett feküdjön a földre, és be kellett másszon a tankok kerekei alá, utána fölemelték, egyik katonatiszt elővette a pisztolyát, és az mondta neki, hogy úgy kilőlek, mint a németek a foglyokat, ezzel a nyakához tette a puskát. A férjem, Tóth Árpád azt felelte, hogy »egyszer meg kell halni«, azután hogy amiért mondta ezt a szót, körbefogta a katonaság, és elverték, megint nekitámasztották a falnak, utána hívták a Milíciát, és bevitték a Milíciára, ottan is megverték, és ott tartották este 7 óráig, de a buletinigazolványát nem adták vissza. A szentgyörgyi népek látták, hogy mi történt a férjemmel, mert két autóbusz volt kontrollba véve az alatt az idő alatt, és az egész népek le voltak szállítva. Amivel a következők tudják igazolni: … (18 név).”

Tóth Árpád társaival (Sütő Józseffel, Szilágyi Józseffel, Szilveszter Péterrel, Lőrincz Józseffel és Kalányos (2) Jánossal) június 21-én áll a bíróság elé.




















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon