Skip to main content

Mióta kérdés a törökkérdés?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Antonina Zseljazkova, a kiváló turkológus, a bulgáriai Nemzeti Megbékélési Bizottság alapítója a Beszélő 34. számában adott interjút a bulgáriai törökkérdés hátteréről. Egyik mondata azonban súlyos félreértésekre adhat okot: „A bolgárok és a törökök mindig is békességben éltek egymás mellett: a nemzetiségkonfliktus fogalma teljesen ismeretlen volt.” A Zsivkov-kormány 1984–85-ös törökellenes terrorhadjáratának valójában nagyon is sok előzménye volt: fél évezredes török uralom, az 1875-ös felkelés és az 1876-os iszonyatos mészárlás, amely egész Európát megrendítette, a törökök tömeges menekülése a megszállás alól felszabadult Bulgáriából majd Kelet-Ruméliából, azután a bolgár fasiszta szervezetek, a Rodna Zasztita és a többiek által szervezett törökellenes pogromok a két világháború között.

A bolgár kommunista rezsim a negyvenes évek végétől azon fáradozott, hogy megszabaduljon  a törököktől. Az első nagy kitelepítési hullámot csak a török határ lezárása állította meg 1951-ben. A török kisebbség exodusa az 1969-es bolgár–török államközi szerződés után folytatódott. A 70-es évek végéig összesen jóval több, mint negyedmillió török hagyta el Bulgáriát.

Az 1949–50-es tanévben még 1200 iskolában mintegy százezer török gyermek tanult az anyanyelvén. 1953-ban összevonták a török és a bolgár nyelvű iskolákat, 1959-ben megszűnt a török nyelvű oktatás, a török nyelvet csak idegen nyelvként taníthatták, 1974 óta pedig úgy sem. A 60-as években a Narodna Prosveta még megjelentetett a látszat kedvéért évente hat-hét török nyelvű könyvet, de azután vége lett ennek is. 1985 januárjában már csak egyetlen török nyelvű lapot, a Yeni Isiket lehetett bolgár nyelvűvé alakítani, mert a többit akkorra már rég eltüntették.

1984 végén tehát egyáltalán nem „a derült égből jött a Zsivkov-kormány rendelete”, mint ahogy a törökkérdés sem 1985-től lett tabutéma.

Antonina Zseljazkova többórás interjúban beszélt a valóban rendkívül összetett törökkérdésről, a rövidítésből és egyszerűsítésből fakadó félreértések miatt a szerk. vállalja a felelősséget.










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon