E. J. [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Bálint Attila: Az MSZOSZ márciusi kongresszusán elfogadott politikai deklaráció szerint a volt SZOT vagyonát ma már valamennyi magyar szakszervezetet tulajdonaként kell tekinteni. Csakhogy e határozat gyakorlati megvalósítását, a vagyon szakszervezetek közötti felosztását egyes szakszervezetek akadályozzák.

– Egy politikai deklaráció a mai világban nem elegendő a vagyon felosztásához.

B. A.: Persze hogy nem. De a kongresszus határozata egyben jogérvényes aktus is, amelyben tulajdonos mondott le részlegesen vagyonáról más szervezetek javára. Ez ellen bíróság előtt senki nem emelt szót, csak most alacsonyítják le politikai támadások céltáblájává.

– Ön polgári jogviszonyt feltételez az MSZOSZ és a többi szövetség között. Holott ez nem áll fenn akkor, ha, ki tudja, milyen részben, állami tulajdon felett kívántak rendelkezni. Kőszeg Ferenc és Matyi László úgy indokolják az egykori SZOT és tagszervezetei jogutódainak elszámoltatásáról szóló indítványukat, hogy itt állampárti örökségről van szó, a vagyon részben kisajátítás útján, részben állami támogatásból és vállalkozásból, részben pedig a tagdíjakból keletkezett. Keveredik egymással a tényleges szakszervezeti tulajdon és a szakszervezetek kezelésére bízott állami tulajdon.

B. A.: Sem az MSZOSZ kongresszusán, sem az utolsó SZOT-kongresszuson nem hangzott el olyan vélekedés, hogy a szövetség önmagát tekinti örökösnek. Az összes magyarországi szakszervezet örökös, beleértve a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját (FSZDL) is. A képviselői indítvány indoklása viszont az MSZOSZ állítólagos kizárólagossága ellen hadakozik. Hogy „mindenképpen az állampárti rendszer kedvezményezett szervezetei jutnak előnyhöz” a vagyonfelosztás során – ahogy írják –, az nem igaz.

– Ez is egy álláspont…

B. A.: Ez nem álláspont: vélemény.

– Jó: ez is egy vélemény, és az önöké is. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben intézményes megoldást kell találni, amelyben nem vélemények szerint, hanem pártatlan álláspont szerint rendeződnek el a dolgok. A Ligának például az a véleménye, hogy az MSZOSZ rendelkezik a vagyonnal.

B. A.: Az MSZOSZ-nek nincs vagyona, csak a szakszervezeteknek van. Eddig lezajlott három-négy értekezlet, amelyben minden szervezet képviselője részt vett. Abban teljes volt az egyetértés, hogy valamit csinálni kell a szakszervezeti vagyonnal; amiben nem volt teljes, az a vagyon elosztásának módszere és mikéntje. Mégpedig azért nem, mert az MSZOSZ javaslatával szemben más ütőképes javaslat nem fogalmazódott meg. Az FSZDL politikai okból nem tett javaslatot a vagyonfelosztás módjára.

– A Népszavában az MSZOSZ úgy nyilatkozott: a Liga elobstruálta a vagyonmegosztásról szóló tárgyalásokat. Én viszont úgy tudom: a Liga nem ért egyet az MSZOSZ-szel abban, hogy a március 4-i állapotoknak, a szövetségek akkori súlyának megfelelően kellene osztozkodni. Ez nem obstrukció, hanem nézeteltérés.

B. A.: Igen, azt mondta a Liga: ne vegyünk konkrét időpontot, mert nem lehet tudni, mi fog történni. Illetve – miért kerülgessük az igazságot – ugyanazt mondta, mint most az SZDSZ: a vagyonfelosztásnál külső döntőbíró (a parlament, a számvevőszék) avatkozzon be. Ez pedig súlyosan sért érvényes jogelveket és jogszabályokat, sérti a szakszervezetek autonómiáját.

– Csakhogy az indítvány nem a felosztással foglalkozik, csupán az Állami Számvevőszék vizsgálatát szorgalmazza.

B. A.: A Liga szerint ez a vizsgálat lenne a vagyoni rendezés alapja. De ez fölösleges, mert az MSZOSZ eleget tesz vagyonmérleg-készítési kötelezettségének. Hát, ez nem elég? Nincs már végre jogállamiság, nem történt meg a rendszerváltás? Nem tudok másra gondolni, mint arra: itt az MSZOSZ legitimitását kérdőjelezik meg.

– Valóban ez történik.

B. A.: De minek a legitimitását? A vagyonmérlegét? Az MSZOSZ-ét?

– Az MSZOSZ az indítványozók szerint csak akkor válik legitimmé, ha, tisztázva vagyoni helyzetét, megszabadul a pártállami örökségtől. Ami pedig a mérleget illeti: számszakilag stimmelhet ugyan, de attól még nem lehet tudni, hogy a számok szakszervezeti vagy állami vagyont takarnak-e.

B. A.: Nincs nézetkülönbség közöttünk a tekintetben, hogy vagyoneredet-vizsgálatra szükség van (bár, meglehet: hogyha visszamegyünk ’47-ig vagy még régebbre, csak egyetlen biztos fogódzót fogunk találni: a vértesszőlősi ősembert; és persze kiderülhet az is, hogy a szakszervezetektől hány épületet, bérházat vettek el az államosítás során). Csakhogy az indítvány, azt sugallva, mintha valamilyen suskus zajlana az emberek háta mögött, ürügynek használja fel a vagyonügyet ahhoz, hogy államosítási eljárással, az állam bácsi jószándékától függően hozzon privilegizált helyzetbe csoportokat, szüntessen meg elért pozíciókat, tulajdonjogot. Ez elfogadhatatlan a szakszervezetek számára.

– Térjünk át a szintén Kőszeg Ferencék által előterjesztett törvényjavaslatra; ha ezt elfogadják, a munkaadó csak a törvény kihirdetése után adott munkavállalói hozzájárulás esetén vonhatja le a tagdíjakat a munkabérből. Vagyis eszerint az eddig összegyűjtött hozzájáruló nyilatkozatok érvénytelenek volnának.

B. A.: Ez a javaslat közvetlen beavatkozás a szervezetek és az állampolgárok ügyeibe. Ha valaki felhatalmazza a munkahelyét a tagdíj levonására, írásban, azzal, hogy a felhatalmazás visszavonásig érvényes – hogyan értelmezné ön azt, hogy bárki ebbe a viszonyba belelép? Szerintem ez sérti a munkavállaló jogát a vagyona feletti rendelkezésre. Másrészt nem igaz, hogy ez kötelező vagy általános érvényű volna, elég sok szakszervezetnél a hagyományos módszerrel fizetik a tagdíjat.

– Milyen sok szakszervezetnél?

B. A.: Kétségtelenül kisebbségről van szó. De ha csak 1-2% lenne, már az is a szabad választás lehetőségét bizonyítaná. És nem igaz, amit a tisztelt indítványtevő képviselők állítanak: hogy a tagdíjlevonásról szóló nyilatkozatokat 1987-ben írták alá; nem sokkal az MSZOSZ megalakulása előtt a tagszervezetek egy részénél – például a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezeti Szövetségek tagszervezeteinél – megújították a nyilatkozatokat, hiszen új tagszervezetekbe léptek át az emberek.

– A fő vitapont a mégis az, hogy önök megtörténtnek tekintik azt a szerződést is, amely az 1987–88 fordulójától összegyűjtött nyilatkozatokkal jött létre, a törvényjavaslat-tevők érvénytelennek tartják mondván: kényszerből írták alá a munkavállalók.

B. A.: Tisztázzuk: a szakszervezeti tagságnak nincs viszonya az MSZOSZ-hez, hanem csak azokhoz a szakszervezetekhez, amelyek az MSZOSZ-t megalakították. Ezeknek egy része, mint mondtam, megújította a szerződést. Aki pedig azt állítja, hogy ez félelemből történt három hónappal ezelőtt, az nem él Magyarországon.

– Pedig az az általános hangulat, különösen vidéken, hogy a munkavállalók félnek, ki vannak szolgáltatva a munkaadóknak.

B. A.: Na hát, éppen emiatt kellene a szakszervezeteknek inkább a munkaadók és a munkavállalók viszonyára koncentrálnia, mintsem egymás ügyeivel foglalkoznia.

– Megkérdőjelezi a tagdíjlevonásról szóló „szerződés” önkéntességét az is, hogy összefonódás jött létre a munkaadók és a régi szakszervezetek között.

B. A.: A munkaadók és a szakszervezetek már nincsenek összefonódva. Igaz, van olyan szb-titkár, aki nem alkalmas a feladatra; az ilyen kérdésekben viszont a munkahelyi közösségeknek kell dönteniük, nem pedig felülről, központilag, pártállami emlékeket idéző tagrevízióval beavatkozni.

• Belföld