Most, hogy Ausztriában a lengyelekkel és románokkal szemben újra bevezették a vízumkényszert, szóba került, hogy szélesebb körben is korlátozzák a beutazást. A választási kampány során még olyan követelés is elhangzott, hogy a magyar állampolgárok számára is írják elő a 48 órán belüli bejelentkezési kötelezettséget.
A kelet-európai turistákkal szembeni új keletű indulatokat csak részben magyarázza az a tény, hogy a közeljövőben szovjet invázióra is számítani lehet: az osztrákok szemében nagyobb veszélyeket rejt az illegális munkavállalók számának növekedése. Az osztrák pártok közötti szerepmegosztás mind ez ideig bizonyos egyensúlyt tartott fenn e kérdésben is: a néppárt, a privátszféra érdekeiből kiindulva, szemet hunyt a jelenség fölött, a szocialista párt viszont a szakszervezetek nyomására következetesen bevándorlásellenes, illetve vendégmunkát korlátozó politikát folytatott, s az elmúlt választások során nem kevés szavazatot szerzett azzal, hogy drasztikus intézkedéseket helyezett kilátásba a külföldiekkel szemben.
Érveik népszerűségét ma már az osztrák gazdaság egyes ágazatait érintő szerkezeti válság is fokozza. A hatvanas–hetvenes években lezárultak Ausztria nagy beruházásai (autópályák, vízlépcsők az Alpokban, a Duna-csatorna, a bécsi metróhálózat építése stb.), ahonnan az akkor hatalomra lépő Kreisky-kormányzat a felszabaduló hazai munkaerőt – kiemelt javadalmazással – a Közel-Keletre irányította. Helyüket – összehasonlíthatatlanul szerényebb bérekkel – kelet-európaiak kezdték betölteni. Mára azonban a helyzet megváltozott. A válságok miatt beszűkültek a közel-keleti beruházások, az ott dolgozó osztrák vendégmunkásoknak odahaza kell megélhetés után nézni, ám közben a munkahelyeket elárasztotta a kelet-európai munkaerő-kínálat.
A kérdés nem oldható meg egyszerű határstoppal. A kelet-európai vendégmunkások töredékét kapják annak, amiért osztrák kollégájuk már dolgozni sem hajlandó: míg az osztrák munkás átlagos bruttó órabére közel 300 schilling, addig illegálisan munkát vállaló lengyel vagy magyar kollégájának 70 schillinggel kell beérnie, s túlóradíjként sem kaphat ennél többet, miközben az osztrák állampolgárt az átlagórabér 150%-a, hétvégi, éjszakai műszakok esetén pedig 200%-a illeti meg. Úgy tűnik, ez a helyzet egyelőre mind a feketemunkából élő külföldieket, mind a munkáltatókat kielégíti, már csak azért is, mert nem kell fizetni társadalombiztosítási költségeket (a nettó kereset közel dupláját), a külföldiek pedig – nem is akármilyen – keresethez jutnak: az otthoni átlagbér 5-6-szorosát zsebre tehetik, ha nem is könnyedén.
Bécsi vélemények szerint a feszültségeket minden bizonnyal nem a magyarok rovására fogják megoldani: ahogyan az elmúlt években rendre kiszorultak a kevéssé szakképzett jugoszláv vendégmunkások, úgy fognak megszabadulni most a bécsiek a lengyelektől, de főképp a románoktól, a szovjet állampolgárok munkavállalását pedig már eleve meg fogják akadályozni bizonyos korlátozó intézkedésekkel – hangzik a politikai töltetű jóslat. A magyarok szakértelmére viszont szükség van – teszi hozzá gyakran még a munkaügyi hivatal alkalmazottja is, s valóban Magyarország az egyetlen, ahonnan nagyobb számban érkeztek Bécsbe eddig is szakképzett emberek, míg a többi kelet-európai országból továbbra is jobbára a mobilabb szakképzetlen rétegek vállalkoznak efféle kalandokra.
Mert Ausztriában munkát vállalni – s főképp a gazdasági rendőrség kijátszásával – felér egy kalandos vállalkozással. Bécsben már jól kiépült „emberpiacok” vannak, ahol reggelente, a hivatalos ellenőrzéstől alig zavartatva magukat, a nagy építkezési vállalkozók autóbuszokkal gyűjtik be a csellengő napszámosokat. Még jó, ha vidékre – Tirolba vagy Vorarlbergbe – szállítják őket, mert akkor szállásukról a vállalat gondoskodik, s így tetemes pénzt megtakaríthatnak. Ám ha Bécsben maradnak, vagy a Südbahnhofon kell éjszakázniuk, vagy negyedmagukkal szobát bérelhetnek 100 schillingért. Így aztán a keresetből jó, ha 5000 schilling hazakerül, ami még mindig nem kis pénz: legalább 35 ezer forint, ráadásul adómentesen…
Az osztrák pártok pedig tovább folytathatják választási játékaikat: a szocialisták a megrendült egzisztenciákat kápráztatják el a vendégmunkások rovására tett társadalombiztosítási ígéreteikkel, a néppártiak pedig azt bizonygatják, hogy épp a hálás és hallgatag kelet-európaiak a jólét garanciái. Miközben valamennyien egyetértenek a szélsőjobboldali – és az idegenellenesség lázában még a baloldallal is összekacsintó – Szabadság Párt (FPÖ) legújabb „választási” jelszavával: Wien darf nicht Chicago werden!
- Külföld [6]