Mózs József: Emberek ezreiről kell dönteni, akiknek valójában már alig van munkájuk a vállalatnál. A bizonytalanságban tartott emberek kiszolgáltatottak és idegesek. Hangosan szólniuk nem nagyon tanácsos. A gyár egy nagy várakozás. De a tétlenség korábban is sok helyütt jellemző volt, csak éppen rejtve maradt a vezetés előtt. Jött a telefon: „Jönnek az elvtársak!” (később: „urak”), és mi – mert ugyan mi mást tehettünk volna – lázas nemzetépítő munkába temetkeztünk. Ilyen látvány fogadta mindig a vezérigazgatót és a külföldieket. Két évvel ezelőtt, Grósz Károly érkezésekor már hetekkel előtte folyt a készülődés, látszólag dolgozni kezdtek addig nem működő gépsorok. Grósz abban a tudatban ment el: ez igen! És most – ez a Videoton-jelenség – buborékként pattant szét a jó működés látszata…
Beszélő: A dolgozók szeptember 21-én azért tüntetettek, mert úgy értesültek: a vállalatcsoport 15 700 alkalmazottja közül 5200-5300 elbocsátását tervezik. Ábrahám László volt megbízott vezérigazgató cáfolta e hírt, mondván: ő csak arra az esetre említette ezt a számot, ha a Videoton nem teljesítheti a megfelelő mennyiségű szovjet (egyebek között haditechnikai) exportot. Később meg úgy nyilatkozott: egyelőre „csupán” a felesleges munkahelyek felmérése került szóba. Mi az igazság?
M. J.: A tüntetést a vállalatcsoportnál működő tíz-egynéhány, Ligához tartozó független szakszervezet és munkástanács kezdeményezte (e szervezetek tagjai a Fehér Megyei Független Érdekképviseleti Szövetségnek – az FFÉSZ-nek –, amely viszont csatlakozott a Ligához – a szerk.); tudomásukra jutott ugyanis, hogy a Videoton Elektronikai Vállalat (VEV) vezetése megkezdte az elbocsátandó dolgozók listájának összeállítását. Elannyira, hogy Ábrahám László felkereste az MDF városi szervezetét, hogy esetleg pártszempontokat is érvényesíthetnének az elbocsátások során. A városi MDF-elnök szerencsére visszautasította az ajánlatot.
A szakszervezetek számára elfogadhatatlan, hogy azelőtt kerüljenek szóba elbocsátások, hogy pontos koncepciót dolgozzanak ki a vállalat és egységei életképessé tételére, és e tervek fényében vizsgálnák meg, mely munkahelyek valóban feleslegesek. Hogy a vállalatvezetés gondol egyet, és tömeges elbocsátásba fog, Nyugaton elképzelhetetlen: ott is átalakítási tervet kell kidolgozni, tárgyalni a szakszervezettel, és a legvégén kerülnek sorra az esetleges elbocsátások.
Beszélő: E tekintetben a független szakszervezetek elképzelése hasonló a kormányzati elképzelésekhez, amiről dr. Garami László, 24-én kinevezett vállalati biztos tájékoztatta a sajtót: a vagyonügynökség által irányított átalakítás és privatizálás során cél a gyorsaság is, hogy megakadályozzák a további veszteségeket, de az is, hogy ennek során minél kevesebb munkahely szűnjön meg.
M. J.: A hasonlóság nem véletlen: Garami, aki korábban a Videoton felügyelőbizottságának tagja volt, korábban is, most is tárgyalópartnernek tekinti a független szakszervezeteket, fellépésüket szerencsére nem ellenzéki, hanem érdekvédelmi kritikának fogja fel. Garami MDF-es ugyan, de Videoton-ügyben nem számít, ki MDF-es, ki SZDSZ-es, ki ligás. Az együttműködést az is jelzi, hogy a szakszervezetek előre értesítették a minisztériumot a tüntetésről és követeléseikről.
Az eddigi vállalatvezetéssel szembeni közös nevező fellelhető abban az elemzésben is, amelyet a dr. Török Ádám által vezetett és többek között a Garami, valamint a fideszes dr. Nagy István részvételével működő felügyelőbizottság készített július–augusztusban. (Engedjetek meg itt egy bíráló megjegyzést: a Beszélő szeptember 8-án Ábrahámék mellett elfogult cikket közölt; a cikk beállításával ellentétben a felügyelőbizottság objektív, alapos és informatív jelentést készített.) A felügyelőbizottság elfogadható első becslésnek tekinti ugyan azt a négyezres számot, ahány munkahely megszüntetésére a vállalatvezetés májusi álláspontja szerint szükség van, de pontos létszám-leépítési elképzelések szerinte is csak az átalakulás megkezdése után alakíthatók ki.
Beszélő: A Videoton értékesítési válságban van: megfogyatkoztak a hadiipari megrendelések…
M. J.: Valóban: a szovjet–magyar államközi hadiipari termékcsere a Videotonnak jó üzlet volt. 1980 és 1988 között a vállalat „spec.” termelése 1,8 milliárd forintról 6,4 milliárdra futott fel. Az idén viszont 2 milliárd forintnyira olvadtak a megrendelések, miközben a vállalatcsoport több mint 2,8 milliárddal adós a hadiipari hitelek miatt; ennek terheit nem tudja viselni, a kormányzat és a hitelező bank összehangolt közbelépésére van szükség. Még nem tudni, tesz-e a kormány lépéseket az egykori hadiipari termelővállalatok adósságainak rendezésére. (Az előző kormány idején szó volt például a 80-as évek eleji, úgynevezett Deimos-programmal kapcsolatos tartozások – ami jelenleg a Videotonnál több mint 1 milliárd forint – leírásáról az államadósságok terhére.) A Videotonnál a hadiipari kapacitások nagy része átalakítható polgári termelésre; másrészt a felügyelőbizottság nem is tartja tanácsosnak az azonnali kivonulást a szovjet hadiipari piacokról.
A felügyelőbizottság szerint nagyobbak a gondok a polgári profilok zöménél. Bírálja a drága televíziófejlesztési (Thomson-) programot, amelynek vállalaton belüli kritikusaiba belefojtották a szót, és amely nem juttatta a vállalatot nyereséges exporthoz, viszont egyre keményebb versenyhez a hazai piaci részesedésért. A közelmúlt további hat, nagy és igen költséges termelésfejlesztési programja közül csak kettő bizonyult olyannak, amely ma piaci igényekkel is találkozik. Végül csak presztízsberuházást (239 millió forint) és fölösleges tőkelekötést jelentett a Videoton-lakótelep, amelyet valószínűleg el kell majd adni a válságrendezés során.
Beszélő: Úgy tűnik most, hogy leváltották a VEV vezetését, állami rangra emelkedett a felügyelőbizottságnak az a javaslata, hogy a vagyonügynökség felügyelete alá tartozó holding irányítsa a Videoton tartozásainak rendezését és privatizálását. Ennek felel meg ugyanis az a hír, hogy a vagyonügynökség zárt pályázatot ír ki, és az ezt megnyerő bankot fogja megbízni a válságmenedzseléssel. De nyilvánvalóan felül is akarják vizsgálni a Videotonnál eddig lezajlott privatizációt.
M. J.: A Videotonnál nem történt eddig egyéb, mint álprivatizáció, önprivatizáció. 1987-ben kezdték kidolgozni az első terveket, és ’88 decemberében, a társasági törvény életbelépése előtt tették meg az első lépéseket a 70-es évek elején létrejött vállalati szervezet átalakítására. Ez két lépcsőben zajlott eddig: az első lépcsőben a vállalatot kisebb társaságokra és az eredeti vagyon és létszám 80%-át magáénak mondó Videoton Ipari Részvénytársaságra (VIRT) osztották. Hogy pontosan hány Videoton-kft. van, azt a felügyelőbizottság sem tudta megállapítani (19 usque 27-et említ). A tagvállalatok emelt összegű lízing- és bérleti díjakat fizetnek a központnak megmaradt, pár tucatnyi létszámú VEV-nek; a zömük kevés induló készpénzállományt kapott, ennek (valamint a hitelfelvételi lehetőségek hiányának) eredménye a „körbetartozás”, az, hogy a tagtársaságok egymást állították sorba (a vizsgálat 3,6 milliárd forint vevőktől való követelést és 5,6 milliárd szállítóknak való tartozást állapított meg, de szerinte e sorban állási gond 50-60%-ban megoldható a vállalatcsoporton belüli tartozások átrendezésével). A második lépcsőben – immár 1990 folyamán – megkezdődött a VIRT szétbontása is, azzal a tervvel, hogy „vagyonkezelő alközpont” jöjjön létre, ugyancsak pár tucatnyi létszámmal. E szétbontások nem piaci stratégián alapultak, és mind áttekinthetetlenebbekké váltak a burjánzó társaságok közti vagyoni viszonyok, mind kevésbé volt tetten érhető a kereszttulajdonlás.
Beszélő: Mindez talán nem olyan nagy baj, ha a társasággá alakulások során gyarapodik a vállalat tőkéje.
M. J.: De valóságos külső tőkebevonás alig történt. Igaz ugyan, hogy ’89 végén a vállalatcsoport halmozatlan vagyona – a külső befektetésekkel együtt – 11,2 milliárd forint volt, amihez képest az ez év augusztusig bevont 4,5 milliárdos külföldi tőke nem is látszik kevésnek. Ebből az összegből azonban 1,375 milliárdra rúgnak a szovjet KAMAZ vállalatnak transzferábilis rubelért felajánlott részvények; ennek 60%-a még be sem folyt, és kétséges, forintra tudja-e váltani a Videoton – ahogy tervezte – árubehozatal fejében. Ez a fajta (egyébként teljesen törvényes) tőkebevonás már a Németh-kormány célkitűzéseivel is ellentétes volt.
A többi tőkebevonás 2/3-a a német Waltham cégtől származik. Az összeg alig több annál a 21 millió márkánál, amelyet 1981-ben utalt át a Videoton az NSZK-beli vállalatnak (természetesen MNB-engedéllyel), anélkül hogy tőle dokumentálható tulajdonosi hányadot szerzett volna. Íme az eset az önprivatizációra, egy bizonytalan egzisztenciájú külföldi Videoton-vállalat közreműködésével. Idei, nyugatnémet joint venture-rel alakult meg a Videoton–SEL Távközlés-technikai Kft., amely azonban csak akkor működhet eredeti céljának megfelelően, ha részt vehet a telefonhálózat fejlesztésében, amire még tavaly írt ki pályázatot a Magyar Posta (a döntést elhalasztották; két boldog nyertes lehet 9 pályázó vállalat közül). Végül a francia BULL céget a szovjet piacra való betörés vágya motiválta, amikor 49%-os részesedéssel beszállt a júniusban bejegyzett Magyar–Francia Informatikai Kft.-be. A BULL komoly állami kedvezményeket – adómentességet, exportjára kormánygaranciát – követel.
Beszélő: Végül is ellenzéki képviselő létedre kedvező fejleménynek ítéled meg az ipari minisztérium közbelépését.
M. J.: Feltétlenül…
Beszélő: Ellátogathatsz-e most a Videotonba, ahonnan ki voltál tiltva a tüntetés idején?
M. J.: Utóbb Ábrahám László úgy nyilatkozott, hogy ilyet ő nem mondott. Viszont velem is, Horváth Miklós MDF-es képviselőtársammal is személyeskedett a város hetilapjában, amiért mindketten rágalmazási pert fogunk indítani. Támadások amiatt érnek, mert, úgymond, kiteregetem a Videoton ügyeit. Holott mint képviselő tudom: a Videoton ügye a város ügye is. Az eddig történtek is bizonyították: a legjobb eszköz a nyilvánosság!
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [7]