Bán Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

Bár a bizottság elnöke, dr. Török Ádám, többször is leszögezte, hogy a Videoton-vizsgálattal semmiféle precedenst nem kívántak teremteni, s kizárta a prekoncepció lehetőségét is, mégsem volt sem pártatlan, sem elfogulatlan a székesfehérvári vállalat kibontakozási stratégiáját elemző s végkövetkeztetéseiben nemegyszer önmagának is ellentmondó jelentés.

Várható, hogy a közeljövőben hasonló felügyelőbizottságok vizsgálják majd az átalakult nagyvállalati szervezetek központjainak tevékenységét. A Videoton-ügy nagyon világosan bizonyította, hogy vagyonkezelő szervezet és vállalatcsoport egymástól függetlenül nem vizsgálható, hiszen csakis az egységes és szerves folyamatokat lehet rekonstruálni. A Török Ádám vezette felügyelőbizottság is óhatatlanul belecsúszott abba, hogy a Videoton Elektronikai Vállalat (VEV) helyett a Videoton vállalatcsoport belügyeibe kényszerült bepillantani. S ebből – önkéntelenül is – feltételezhetően jó szándékú, de mindenképpen félrevezető következtetésre jutott.

Szembetűnő például az ellentmondás a cég anyagi ügyeinek megítélésénél. Tény, hogy a vállalatcsoport súlyos anyagi helyzetben van: több mint ötmilliárd forint – a visszatérítendő áfát leszámítva több mint négymilliárd. Ugyanakkor a VEV anyagi helyzete önmagában nem annyira elrettentő, 2,3 milliárd forintos követelés áll 1,8 milliárd forintos tartozásával szemben. A vállalatcsoport kétmilliárddal részesedik a 150-300 milliárd forintra prognosztizált adósláncban, s bár a felügyelőbizottság szerint ez az összeg felére lenne csökkenthető, ha a Videoton vállalatcsoport tagjai egymás között valamilyen klíringjellegű elszámolásra térnének át, a de facto kialakult helyzeten végső soron az elszámolás módja igen kevéssé változtatna. De hát a felügyelőbizottság gyakorlatilag az anyagi helyzet elemzésénél semmi újat nem állapított meg, hiszen maga a Videoton jelezte már a múlt év végén, az esztendő elején, hogy súlyos anyagi válsággal küszködik. Nincs csődhelyzetben, de a napi likviditási gondok nem biztosítják a folyamatos és egyenletes működést.

Talán a legélesebben a Thomson-program kérdésében csapott össze a felügyelőbizottság és a vállalati menedzsmentet képviselő fiatal megbízott vezérigazgató álláspontja. A Thomson-fejlesztés kétségtelenül a Videoton előremenekülő stratégiájának eredménye. Dr. Török és bizottsága szerint elhibázott lépés volt, mert olyan magas műszaki színvonalat honosított meg a televíziógyártásban, amelyet ma a hazai piac nem igényel, s amelynek exportja a nyugati piacokon egyelőre csak veszteséggel biztosítható, tehát a Videotonnak középkategóriás, olcsó készülékeket kellett volna kifejlesztenie. Érthetetlen, hogy amikor a hazai termelés azért nem versenyképes, mert elavult technikákra és a fejlett piacokon eladhatatlan, műszakilag évtizedekkel elmaradt konstrukciókra épül, azért ítéljenek el egy magyar vállalatot, mert a középszer helyett fejlett csúcstechnikát célzott meg. A Videotonnak a hazai televíziópiacon az óriási mennyiségben beáramló importtal, a Philipsszel, a Grundiggal, az ITT-vel kell megküzdenie, ha az egyébként állandóan csökkenő fogyasztói kereslet mellett talpon akar maradni. Még a KGST térségében sem lehet reménye a versenyre, ha a gyenge minőségű, elavult technikára bazíroz; hiszen 1991 után ott is a konkurensekkel kell számolnia. A Thomson-program – Ábrahám László megbízott vezérigazgató szerint – nem emésztett fel milliárdokat, a tényleges beruházás 350 millió forint, a többi költséget a lízing és bérleti díjak jelentik, amelyet a folyamatos gyártás költségei fedeznek. S amelyek még mindig kevesebbek, mint ha a beruházás teljes összegét hitelekből fedezték volna, s most kamatterheket kellene viselnie a gyárnak. A Thomson-program exportján – de csupán az exportján! – ma mintegy 80 millió forint vesztesége van a Videotonnak. De a tervezett felfutás szerint ez az összeg jövőre már nyereségbe fordul. A felügyelőbizottság erősen vitatta, hogy a Videoton üzletpolitikája helyes volt, amikor francia, német tőkével szövetkezett, s szándéka szerint a holland tőkével is társulásra készül. Miért nem amerikai vagy távol-keleti cégekkel vették fel a kapcsolatot? Hát azért nem, mert a fejlett technikát sem amerikai, sem távol-keleti cégek nem ajánlhatták fel a magyar vállalat számára. Sőt, a kezdetben biztatónak látszó tárgyalások a Sonyval is megszakadtak, mert a japán mamutcég nyíltan kinyilvánította: a jelenleg bizonytalan politikai és gazdasági helyzetet nem tartja megfelelőnek arra, hogy pozíciót biztosítson magának a magyar iparban. A japán tőke várakozási állásponton van, a távol-keleti országok – Dél-Korea, Tajvan, Hongkong – pedig maguk is szembekerülnek azzal a problémával, milyen fogadtatásra számíthatnak 1992 után az egységes európai piacon. Az amerikai érdekeltségek pedig egyelőre jobbnak látják, ha európai centrumaikon keresztül szivárogtatnak be némi tőkét a kelet-európai iparba. A fehérváriak éppen ezért alapoztak az európai kapcsolatokra a szórakoztatóelektronikában, a számítástechnikában és távközléstechnikában, amelyet a Bull és SEEL vegyesvállalatok létrehozása és a tervezett holland házasság jelez.

A Videoton józan megfontolásból nem kívánja feladni szovjet piaci pozícióit. A bizottság a szovjet piac koncepcióinak megítélésénél végképp ellentmondásba keveredett saját állításaival. Véleménye szerint a Videoton nem használta ki külföldi szerződéseinél azt az adut, amit nagyszerűen kiépített szovjet piaci infrastruktúrája jelent. Még azt a feltételezést is megkockáztatta a bizottság, hogy talán érdemes lett volna ezt a hálózatot úgy, ahogy van, átadni – eladni – valamilyen külföldi cégnek. Ugyanakkor túlságosan optimistának minősítette a fehérváriakat azért, mert változatlanul kalkulálnak a szovjet piaci értékesítéssel. Ha elismerik, hogy a hálózat adu, vajon miért kellene erről az ütőkártyáról lemondania a Videotonnak. Ha viszont csak illúzió, hogy adu van a kezükben, vajon mennyivel több haszna lenne ennek a kártyának egy külföldi konkurens kezében, mint a magyar cég számításaiban? Ugyanígy kétértelmű a Kamaz-részvények ügyében elfoglalt álláspont is. Igaz, hogy az ügylet törvényes volt, de vajon valóban haszonnal kecsegtet-e a szovjet részvények fejében érkező barter-áru? – tette fel a kérdést a bizottság. Jóllehet a barterkonstrukció (árucsereüzlet) keretében még kőolaj is érkezhet Magyarországra – hangzott ugyancsak a bizottság megállapításaként –, s akkor viszont egyértelműen hasznos lehet még a megállapodás.

Keményen elítélte a bizottság az úgynevezett önsegélyező egyesület megalapítását, amellyel hárommilliárd forintot hasítottak ki a Videoton-vagyonból. Jóllehet az alapítvány törvényes keretek között jött létre, kormányengedéllyel. Márpedig a kormánydöntések – még rendszerváltás esetén is – jogfolytonosak minden jogállamban. Az önsegélyező egyesület létrehozását, az összeg nagyságát lehet vitatni. De tény, hogy akkor, amikor a bizottság 3-4 ezer, a Videoton menedzsmentje mintegy ötezer ember szükségszerű elbocsátásával számol akkor is, ha a termelést sikerül a jelenleginek háromszorosára felfuttatni, ez az egyetlen szociális védőháló, amely ma a fehérvári munkások létbizonytalanságát valamennyire is csökkenti. Márpedig a térség mai fenyegetett helyzetében ez a vékonyka háló is ezrek számára jelenthet mentőkötelet.

• gazdaság