Skip to main content

A gyors profitszerzés (máshol) bevált szisztémája

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Shoji Shiba professzor és a magyar minőségkultúra


A japán térhódítás tartós stresszállapotot idéz elő az amerikai gazdaságban, így a vállalati menedzserek elérkezettnek látták az időt, hogy a saját hazájában is prófétává avassák a 80. életévén túl lévő Demming professzort. Doktor Demming tévésztár lett az USA-ban, esténként a televízió különböző csatornáin oktatja a minőség tudományát.

Elképzelhetetlen, hogy Shiba professzor – bármilyen élvezetes, szellemes, lebilincselő előadó is – nálunk akár perceket is elhódítson az esti fő műsoridőben a napi betevő krimitől vagy a lassan már mindennapi élvezetünkké terebélyesedő Panorámától. Félreértés ne essék, erről nem a televíziós műsorszerkesztés tehet. A hazai közeg az, ami teljességgel elutasítja magától, hogy a minőséggel mint konkrét gazdasági problémával foglalkozzon. Még a közgondolkodást formáló sajtó képviselői is meglepő értetlenséget tanúsítanak a probléma iránt. Az idén másodízben osztották ki a Shiba-alapítvány díjait – mert a Demming-díj mintájára ez legalább már van Magyarországon. A kuratórium döntését követő sajtótájékoztatón hangzott el a sokakat megdöbbentő kérdés: vajon mi az érdekeltsége a minőség javításában a vállalatoknak? A Videoton Automatika Közös Vállalat igazgatója rövid válaszában egy vállalati filozófiát fogalmazott meg, mikor kijelentette: semmi más, csak a túlélés.

Igen, nincs másról szó, kereken és tömören, mint a mai gazdasági válság túléléséről, az elkerülhetetlen piacváltásról, a magyar áruk piaci árának felértékeléséről. Ezek a kérdések ugyanis közvetlenül a minőség fogalomkörébe tartoznak. De a mai, korszerű minőségértelmezésbe sorolhatunk olyan kategóriákat is, mint az üzleti tisztesség, megbízhatóság, a vevők latens igényeinek felismerése, amit általában csak a szimpla kereskedelempolitikával szoktunk azonosítani.

Magyarországon a minőségkultúrának szinte semmi tradíciója nincs. Egy évtizeddel ezelőtt a politika kisajátította és terjengős kampánnyá silányította a zéró defekt munkarendszert. A minőségi szemléletre a szakszervezet mérte a legnagyobb csapást, amikor azonos nevezőre hozta a szocialista brigádmozgalommal, az akkor már igen népszerűtlen, elbürokratizálódott akcióval. A párhuzam alkalmas volt arra, hogy a kezdet kezdetén kedvét szegje azoknak is, akik japán vagy európai modellre próbálták megalkotni a vállalati teameket.

Ezektől az elfuserált kampányoktól Magyarországon eleve gyanús színezetet kapott minden, minőséggel kapcsolatos akció. Shiba professzor vállalkozását s az ipari tárca kezdeményezését sem fogadta túlzott szakmai lelkesedés. Pedig amit Shoji Shiba kínált, az már sikerrel vizsgázott Európa több országában. Természetesen Japánban is, de a japán modellt a magyar szakemberek eleve elvetették azzal, hogy távol áll az európai lelkivilágtól. A tokiói Tsukuba egyetem professzora azonban már Európában is bizonyította, hogy az általa kidolgozott Totál Quality Management munkamódszer a gyors profitszerzés bevált szisztémája, s így már nem állhat olyan messze a magyar munkás alkatától sem. Persze a dolognak az a trükkje, hogy a magyar dolgozó megismerje, megértse és magáévá tegye a rendszer összes elemét. Sőt a meggyőzést nem is a munkásnál kell kezdem, hanem a vállalat első emberénél, mert a rendszer éppen attól lesz működőképes, hogy stratégiai alapot ad a gyár műszaki fejlesztéséhez, termelésirányításához és üzletpolitikájához.

A tárca pénzügyi támogatása mellett 1988-ban négy cég vállalta a kísérleti nyúl szerepét. A TQM-metódust kevéssé sikeres fordítással ámr (átfogó minőségvezetési rendszer) névre magyarították. A rendszer minden tekintetben beváltotta valamennyi részt vevő vállalatnál a hozzá fűzött reményeket. A résztvevők köre viszont a kezdeti sikerek után sem növekedett olyan mértékben, mint azt várni lehetett volna. Igaz, a váci Fortéhoz, a Medicor debreceni gyárához, a Tungsram budapesti fényforrásgyárához és a Rába-texthez még az első évben újabb 3 vállalat csatlakozott, a második évben pedig 23-mal bővült az ámr bevezetésére vállalkozók száma. De 1990-ben a lelkesedés megcsappant, a vállalatok drágállották a bevezetésre kalkulált, mintegy 3 millió forintos invesztíciót, s csupán heten jelentették be közreműködési szándékukat. Ez ellentmond Shiba professzor jövendölésének, aki szerint a módszer lavina módjára terjed az adaptálásra kész országokban. Shoji Shiba persze nem lenne a minőség tudósa, ha nem vizsgálná meg a relatív visszaesés okait. A japán szakember szerint csökkenteni kell a módszer bevezetésének költségeit, rövidíteni kell a honosítás idejét, s fokozni kell reklámját. Ami az utóbbit illeti, biztos, hogy igaza van: a Shiba-metódus még a nagyvállalati szférában sem vált széles körben ismertté, s szinte teljesen ismeretlen maradt a kisvállalkozók, középvállalatok népes táborában. Pedig az akcióhoz jelentős anyagi segítséget ajánlott fel a japán kormány is. Igaz, a potenciális vállalkozókat eddig erről elmulasztották tájékoztatni.

Bár a befektetés nagy, az eredmények biztatóak. Az ámr alkalmazásával mintegy 170-200 millió forintot takarítottak meg a vállalatok. Az eredmény azonban a számszerű megtakarításnál jóval többre értékelhető, mert a minőség nemcsak az effektív nyereséggel, hanem a deficit tartós csökkenésével is mérhető. Az meg szinte kalkulálhatatlan, hogy piaci térnyerésben, a vevő bizalmának erősítésében, új fogyasztók megszerzésében milyen felbecsülhetetlen értéke van a jobb minőségű terméknek.

Érdekes módon nem a vállalkozói szféra, hanem a bevezetést segítő szervezési irodák, kft.-k, intézetek szimatolták meg a Shiba-metodikában az üzletet. A hírek szerint most egyre-másra arra törekszenek, hogy saját licencként kezeljék a készen kapott tudományt, s ha eljön a megfelelő lélektani pillanat, mind nagyobb vevőkört kaparinthassanak meg a maguk számára. Pedig az akciónak éppen az az egyik legnagyobb előnye – ahogy azt a japán professzor többször is kifejtette –, hogy a módszert adaptáló gyárak egymást segítve tanulják a rendszert, közösen elemzik a továbbfejlesztett és a helyi sajátosságokhoz idomított szisztémát, s így teremtik meg egy átfogó minőségi kultúra alapjait. Lehet, hogy a szervező és gazdasági tanácsadó cégek már ösztönösen felismerték, lesz még Magyarországon jó üzletág a minőség. Bár a próféta beszélne belőlük! Még akkor is, ha egyelőre csak a saját érdekükkel kalkulálnak. Hosszabb távon ez még egybeeshet a magyar gazdaság érdekeivel is.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon