Skip to main content

A Videoton-jelenség

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélő-beszélgetés Mózs József országgyűlési képviselővel


Mózs József: Emberek ezreiről kell dönteni, akiknek valójában már alig van munkájuk a vállalatnál. A bizonytalanságban tartott emberek kiszolgáltatottak és idegesek. Hangosan szólniuk nem nagyon tanácsos. A gyár egy nagy várakozás. De a tétlenség korábban is sok helyütt jellemző volt, csak éppen rejtve maradt a vezetés előtt. Jött a telefon: „Jönnek az elvtársak!” (később: „urak”), és mi – mert ugyan mi mást tehettünk volna – lázas nemzetépítő munkába temetkeztünk. Ilyen látvány fogadta mindig a vezérigazgatót és a külföldieket. Két évvel ezelőtt, Grósz Károly érkezésekor már hetekkel előtte folyt a készülődés, látszólag dolgozni kezdtek addig nem működő gépsorok. Grósz abban a tudatban ment el: ez igen! És most – ez a Videoton-jelenség  buborékként pattant szét a jó működés látszata…

Beszélő: A dolgozók szeptember 21-én azért tüntetettek, mert úgy értesültek: a vállalatcsoport 15 700 alkalmazottja közül 5200-5300 elbocsátását tervezik. Ábrahám László volt megbízott vezérigazgató cáfolta e hírt, mondván: ő csak arra az esetre említette ezt a számot, ha a Videoton nem teljesítheti a megfelelő mennyiségű szovjet (egyebek között haditechnikai) exportot. Később meg úgy nyilatkozott: egyelőre „csupán” a felesleges munkahelyek felmérése került szóba. Mi az igazság?

M. J.: A tüntetést a vállalatcsoportnál működő tíz-egynéhány, Ligához tartozó független szakszervezet és munkástanács kezdeményezte (e szervezetek tagjai a Fehér Megyei Független Érdekképviseleti Szövetségnek  az FFÉSZ-nek –, amely viszont csatlakozott a Ligához  a szerk.); tudomásukra jutott ugyanis, hogy a Videoton Elektronikai Vállalat (VEV) vezetése megkezdte az elbocsátandó dolgozók listájának összeállítását. Elannyira, hogy Ábrahám László felkereste az MDF városi szervezetét, hogy esetleg pártszempontokat is érvényesíthetnének az elbocsátások során. A városi MDF-elnök szerencsére visszautasította az ajánlatot.

A szakszervezetek számára elfogadhatatlan, hogy azelőtt kerüljenek szóba elbocsátások, hogy pontos koncepciót dolgozzanak ki a vállalat és egységei életképessé tételére, és e tervek fényében vizsgálnák meg, mely munkahelyek valóban feleslegesek. Hogy a vállalatvezetés gondol egyet, és tömeges elbocsátásba fog, Nyugaton elképzelhetetlen: ott is átalakítási tervet kell kidolgozni, tárgyalni a szakszervezettel, és a legvégén kerülnek sorra az esetleges elbocsátások.

Beszélő: E tekintetben a független szakszervezetek elképzelése hasonló a kormányzati elképzelésekhez, amiről dr. Garami László, 24-én kinevezett vállalati biztos tájékoztatta a sajtót: a vagyonügynökség által irányított átalakítás és privatizálás során cél a gyorsaság is, hogy megakadályozzák a további veszteségeket, de az is, hogy ennek során minél kevesebb munkahely szűnjön meg.

M. J.: A hasonlóság nem véletlen: Garami, aki korábban a Videoton felügyelőbizottságának tagja volt, korábban is, most is tárgyalópartnernek tekinti a független szakszervezeteket, fellépésüket szerencsére nem ellenzéki, hanem érdekvédelmi kritikának fogja fel. Garami MDF-es ugyan, de Videoton-ügyben nem számít, ki MDF-es, ki SZDSZ-es, ki ligás. Az együttműködést az is jelzi, hogy a szakszervezetek előre értesítették a minisztériumot a tüntetésről és követeléseikről.

Az eddigi vállalatvezetéssel szembeni közös nevező fellelhető abban az elemzésben is, amelyet a dr. Török Ádám által vezetett és többek között a Garami, valamint a fideszes dr. Nagy István részvételével működő felügyelőbizottság készített július–augusztusban. (Engedjetek meg itt egy bíráló megjegyzést: a Beszélő szeptember 8-án Ábrahámék mellett elfogult cikket közölt; a cikk beállításával ellentétben a felügyelőbizottság objektív, alapos és informatív jelentést készített.) A felügyelőbizottság elfogadható első becslésnek tekinti ugyan azt a négyezres számot, ahány munkahely megszüntetésére a vállalatvezetés májusi álláspontja szerint szükség van, de pontos létszám-leépítési elképzelések szerinte is csak az átalakulás megkezdése után alakíthatók ki.

Beszélő: A Videoton értékesítési válságban van: megfogyatkoztak a hadiipari megrendelések…

M. J.: Valóban: a szovjet–magyar államközi hadiipari termékcsere a Videotonnak jó üzlet volt. 1980 és 1988 között a vállalat „spec.” termelése 1,8 milliárd forintról 6,4 milliárdra futott fel. Az idén viszont 2 milliárd forintnyira olvadtak a megrendelések, miközben a vállalatcsoport több mint 2,8 milliárddal adós a hadiipari hitelek miatt; ennek terheit nem tudja viselni, a kormányzat és a hitelező bank összehangolt közbelépésére van szükség. Még nem tudni, tesz-e a kormány lépéseket az egykori hadiipari termelővállalatok adósságainak rendezésére. (Az előző kormány idején szó volt például a 80-as évek eleji, úgynevezett Deimos-programmal kapcsolatos tartozások – ami jelenleg a Videotonnál több mint 1 milliárd forint – leírásáról az államadósságok terhére.) A Videotonnál a hadiipari kapacitások nagy része átalakítható polgári termelésre; másrészt a felügyelőbizottság nem is tartja tanácsosnak az azonnali kivonulást a szovjet hadiipari piacokról.

A felügyelőbizottság szerint nagyobbak a gondok a polgári profilok zöménél. Bírálja a drága televíziófejlesztési (Thomson-) programot, amelynek vállalaton belüli kritikusaiba belefojtották a szót, és amely nem juttatta a vállalatot nyereséges exporthoz, viszont egyre keményebb versenyhez a hazai piaci részesedésért. A közelmúlt további hat, nagy és igen költséges termelésfejlesztési programja közül csak kettő bizonyult olyannak, amely ma piaci igényekkel is találkozik. Végül csak presztízsberuházást (239 millió forint) és fölösleges tőkelekötést jelentett a Videoton-lakótelep, amelyet valószínűleg el kell majd adni a válságrendezés során.

Beszélő: Úgy tűnik most, hogy leváltották a VEV vezetését, állami rangra emelkedett a felügyelőbizottságnak az a javaslata, hogy a vagyonügynökség felügyelete alá tartozó holding irányítsa a Videoton tartozásainak rendezését és privatizálását. Ennek felel meg ugyanis az a hír, hogy a vagyonügynökség zárt pályázatot ír ki, és az ezt megnyerő bankot fogja megbízni a válságmenedzseléssel. De nyilvánvalóan felül is akarják vizsgálni a Videotonnál eddig lezajlott privatizációt.


M. J.: A Videotonnál nem történt eddig egyéb, mint álprivatizáció, önprivatizáció. 1987-ben kezdték kidolgozni az első terveket, és ’88 decemberében, a társasági törvény életbelépése előtt tették meg az első lépéseket a 70-es évek elején létrejött vállalati szervezet átalakítására. Ez két lépcsőben zajlott eddig: az első lépcsőben a vállalatot kisebb társaságokra és az eredeti vagyon és létszám 80%-át magáénak mondó Videoton Ipari Részvénytársaságra (VIRT) osztották. Hogy pontosan hány Videoton-kft. van, azt a felügyelőbizottság sem tudta megállapítani (19 usque 27-et említ). A tagvállalatok emelt összegű lízing- és bérleti díjakat fizetnek a központnak megmaradt, pár tucatnyi létszámú VEV-nek; a zömük kevés induló készpénzállományt kapott, ennek (valamint a hitelfelvételi lehetőségek hiányának) eredménye a „körbetartozás”, az, hogy a tagtársaságok egymást állították sorba (a vizsgálat 3,6 milliárd forint vevőktől való követelést és 5,6 milliárd szállítóknak való tartozást állapított meg, de szerinte e sorban állási gond 50-60%-ban megoldható a vállalatcsoporton belüli tartozások átrendezésével). A második lépcsőben  immár 1990 folyamán – megkezdődött a VIRT szétbontása is, azzal a tervvel, hogy „vagyonkezelő alközpont” jöjjön létre, ugyancsak pár tucatnyi létszámmal. E szétbontások nem piaci stratégián alapultak, és mind áttekinthetetlenebbekké váltak a burjánzó társaságok közti vagyoni viszonyok, mind kevésbé volt tetten érhető a kereszttulajdonlás.

Beszélő: Mindez talán nem olyan nagy baj, ha a társasággá alakulások során gyarapodik a vállalat tőkéje.

M. J.: De valóságos külső tőkebevonás alig történt. Igaz ugyan, hogy ’89 végén a vállalatcsoport halmozatlan vagyona – a külső befektetésekkel együtt – 11,2 milliárd forint volt, amihez képest az ez év augusztusig bevont 4,5 milliárdos külföldi tőke nem is látszik kevésnek. Ebből az összegből azonban 1,375 milliárdra rúgnak a szovjet KAMAZ vállalatnak transzferábilis rubelért felajánlott részvények; ennek 60%-a még be sem folyt, és kétséges, forintra tudja-e váltani a Videoton – ahogy tervezte – árubehozatal fejében. Ez a fajta (egyébként teljesen törvényes) tőkebevonás már a Németh-kormány célkitűzéseivel is ellentétes volt.

A többi tőkebevonás 2/3-a a német Waltham cégtől származik. Az összeg alig több annál a 21 millió márkánál, amelyet 1981-ben utalt át a Videoton az NSZK-beli vállalatnak (természetesen MNB-engedéllyel), anélkül hogy tőle dokumentálható tulajdonosi hányadot szerzett volna. Íme az eset az önprivatizációra, egy bizonytalan egzisztenciájú külföldi Videoton-vállalat közreműködésével. Idei, nyugatnémet joint venture-rel alakult meg a Videoton–SEL Távközlés-technikai Kft., amely azonban csak akkor működhet eredeti céljának megfelelően, ha részt vehet a telefonhálózat fejlesztésében, amire még tavaly írt ki pályázatot a Magyar Posta (a döntést elhalasztották; két boldog nyertes lehet 9 pályázó vállalat közül). Végül a francia BULL céget a szovjet piacra való betörés vágya motiválta, amikor 49%-os részesedéssel beszállt a júniusban bejegyzett Magyar–Francia Informatikai Kft.-be. A BULL komoly állami kedvezményeket – adómentességet, exportjára kormánygaranciát – követel.

Beszélő: Végül is ellenzéki képviselő létedre kedvező fejleménynek ítéled meg az ipari minisztérium közbelépését.

M. J.: Feltétlenül…

Beszélő: Ellátogathatsz-e most a Videotonba, ahonnan ki voltál tiltva a tüntetés idején?

M. J.: Utóbb Ábrahám László úgy nyilatkozott, hogy ilyet ő nem mondott. Viszont velem is, Horváth Miklós MDF-es képviselőtársammal is személyeskedett a város hetilapjában, amiért mindketten rágalmazási pert fogunk indítani. Támadások amiatt érnek, mert, úgymond, kiteregetem a Videoton ügyeit. Holott mint képviselő tudom: a Videoton ügye a város ügye is. Az eddig történtek is bizonyították: a legjobb eszköz a nyilvánosság!





































Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon