Esteledik, vége a munkaidőnek. Metró vagy autó röpít haza. Otthonunkba lépve felkattintjuk a villanyt, szétárad a fény. A hűtőből kivesszük a főznivalót, gázlángon vagy mikrohullámon elkészül az étel. Vacsora után mosógépbe dobjuk a napi szennyest, majd tévé elé ülünk, megtudni: mi történt reggel óta a Közép-Keleten és a Parlamentben.
A targoncára gyűjtött rőzsétől, a pincében aprított tűzifától hosszú volt az út a polgári kényelemig. Felnyílt előttünk a nagyvilág, fokozódik a lakosság energiaigénye. Autót szerzett majd minden magyar család. Színestévé, mosógép, hűtőgép sem számít már luxusnak. Videóra, fagyasztóládára, mikrohullámú melegítőre gyűjtenek a családok. A meredekebben fejlődő országokban légkondicionáló a soron következő igény. (Japánban emiatt télről nyárra csúszott a villany-csúcsfogyasztás.) Mi még nem tartunk ott. Autóink, fagyasztóládáink primitívebbek – és kétszer annyi energiát fogyasztanak. Emelkedik a lakosság energiafogyasztása. Ez a jelenség tipikusan jellemzi a közepesen fejlett, de fejlődő országokat. Nehéz is volna elérni a választópolgároknál, hogy a 10 liter/100 km fogyasztású Lada helyett a haza érdekében sürgősen vegyenek feleannyit kívánó Daihatsut; hogy a tavaly vett jugoszláv fagyasztót dobják ki, mert a holland gyártmány áram takarékosabb. A csúcsfogyasztást mérsékelné az esti tévéadás megszüntetése, de ez Ceausescu népszerűségét sem emelte. Noha nem szerepel egyik párt választási ígéretei között sem, azért tudható, hogy az energia ára többszörösére fog emelkedni a helyhatósági választások után.
1989-ben villamosenergia-fogyasztásunk egyharmadát fosszilis energiahordozók (főleg szénerőművek), egyharmadát a Paksi Atomerőmű szolgáltatta, egyharmadát villamosenergia-importja fedezte (elsősorban a Szovjetunióból). Az adatokat egyszerűség kedvéért kerekítettem. A közlekedés főleg szovjet olajszállításon, a fűtés-főzés főleg szovjet gázszállításon alapult. A nyolcvanas években ez még gazdaságos energiapolitika volt: az energia java része villany-, olaj- és gázvezetéken érkezett, az energiáért búzával és kukoricával fizettünk. (Ezt szomszédaink nem tudták tenni, volt is belőle gondjuk elég.) Az energiaellátás volt a magyar gazdaság erős oldala.
Készült tavaly egy energiapolitikai koncepció, amely új erőmű építését energiatakarékosság meghirdetésével kívánta elodázni. A kilencvenes években mindössze évi másfél százalékos villamosfogyasztás-növekedést tételezett fel, ezt a Szovjetunióból tervezett villanyimport növelésével, kisebb gázturbinás erőművek építésével kívánta megoldani (bízva a szovjet teljesítőképesség növekedésében, a magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok fellendülésében). Az új erőműre vonatkozó döntést, az építkezés kezdetét a kilencvenes évek közepére odázta el, az áramszolgáltatás megkezdését a jövő évszázadra tolva. Ránézésre lehetett tudni, hogy ez az elképzelés irreális. Mivel senki sem merte a választókat sokszoros energiaár-emeléssel sokkolni (legalább szeptember 30-ig nem), azon ábrándoztak, hogy varázsütésre az ipar lesz energiatakarékos. Ez, sajnos, részben meg is valósult a gazdasági pangás miatt félgőzzel termelnek a gyárak – reméljük, egyszer majd fellendül a termelési kedv. Azt viszont senki nem gondolhatja komolyan, hogy a nyugati beruházókat nem riasztja el, ha megbízhatatlanná válik Magyarországon az energiaszolgáltatás. (Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Lengyelországban nincs benzin, jegyre is alig. Bulgáriában naponta többször egy órára megszűnik az áramszolgáltatás.) Való igaz: a magas szintű technika kevésbé volna energiaigényes, mint az acél-, autó-, vegyipar. Ózdon és másutt viszont örülnek a munkások, hogy a nyugati tőke épp ezekbe kíván nálunk beruházni (hozzánk exportálva az energiaigényt, olcsó munkaerő-felhasználást, környezeti gondokat). Egyelőre nem szuper-számítógépgyárak épülnek a Duna és Tisza mentén. (Egyik ok az embargó. Ennél is fontosabb: sem az USA, sem Japán nem bolond kiadni a csúcstechnológiákat, hiszen ez az ő monopóliumuk, fő ütőkártyájuk az OPEC-cel, az alapanyagokat szállító országokkal szemben. Még a Philips is gondokkal küzd!) Azt viszont az NDK gazdasági összeomlása mutatja, hogy Nyugaton vásárolt elektronika és más cikkek többszörös áron történő itthoni viszonteladásából egyesek meggazdagodhatnak, de a nép elszegényedik. Álom abban bízni, hogy ha fellendül a magyar ipar, az az energiafogyasztás csökkenésében fog megmutatkozni. Az energiaárakat sokszorosra emelve visszaszorítható a villany, gáz, benzin fogyasztása, de ez a pangást fokozná, önállósulásunkat odázná el.
Az is előre látható volt, hogy a kilencvenes évekre a jelen szintű energiaszolgáltatás is bizonytalan lesz. Szénbányászok sztrájkoltak a Szovjetunióban. Bakuban polgárháborús a helyzet. Oranienburg és a többi gáz-olaj vezeték műszaki hibákkal terhes. Nem volt feltételezhető, hogy az ukrajnai gabonatermés betakarításáról lemondanak, hogy az önállósodó KGST-partnerek növekvő magánautó-forgalma ne akadjon el.
Irakot segítettük Iránnal vívott háborújában. Az év elején 16,5 millió dollár iraki adósság fejében – szabadpiaci áron felül – nyersolajat importáltunk tőlük. Jól tettük. Szomszédaink már hiába futnak iraki pénzük után. A szovjet olajtermelés 4%-kal esett, Kelet-Európába irányuló szállításukat 20%-kal csökkentik. (Gorbacsov helyében mi is a belföldi és nyugati piacot részesítenénk előnyben.) A KGST-ben jövőre dollárelszámolásra térünk át. Ez a Szovjetunió 4 milliárdos deficitjét 15 milliárd dolláros nyereségbe váltja át. Közben az olaj világpiaci ára (a perzsa-öbölbeli blokád jogcímén) több mint 50%-kal emelkedett. A szovjet, amerikai, európai olajkészletek 10-20 éven belül kimerülnek, érthető tehát, hogy a Közép-Kelet és Venezuela diktálhatja az olajárakat. Elkerülhetetlenül drágul az olaj, minden cseppjére szükség lesz a közlekedésben. Egyes (nálunk jobban gazdálkodó) országokban mind több autó fut propángázzal. Az NSZK-ban és Japánban elkészültek a villamos energiát (és villamosságból nyerhető hidrogént) tankoló autók első példányai. Nem valószínű, hogy évtizedes távlatban megengedhető lesz a luxus: villamos energia előállítása földgázból.
Másik szép álom: a megújuló energiaforrásoktól várni energiaigényünk java részének fedezését. Norvégia, Új-Zéland (részben Ausztria is) földrajzi adottságai miatt bízhat a vízerőművek által termelt (részben Ausztria is) földrajzi adottságai miatt bízhat a vízerőművek által termelt olcsó villamos energia kiterjedt (fűtési, közlekedési) használatában, mi nem. A szélenergia számításba jöhet az óceánok partján, nálunk a szélmalmok legfeljebb vízemelésre és idegenforgalmi bevételek fokozására használhatók. A szubtrópusi sivatagos Izraelben tilos házat építeni anélkül, hogy a tetőre nappaneleket tennének, ott az energiaigény 2%-át fedezi a napfény. A napos, lakatlan vidékekben gazdag Egyesült Államok – nagy beruházás esetén – 2030-ra tartja elképzelhetőnek a napenergia 2%-os hozzájárulását az energiafogyasztáshoz. Nálunk nem ez a helyzet. Nem mindig akkor süt a nap, amikor fázunk vagy tévézni szeretnénk. Vannak országok, ahol a geotermikus energia a felszínre tör (Olaszország, Kenya, Új-Zéland), itt az összes geotermikus erőmű alig ad annyit, mint egyetlen paksi reaktor. Az Egyesült Államoknak kicsit tágabb a földje, gépesítettebb a mezőgazdasága, mégis nagy befektetés árán csak 2030-ra tartja hipotetikusan elképzelhetőnek a benzin 10%-ának kiváltását biomassza erjesztéséből nyert alkohollal. Rá fogunk szorulni minden csepp energiára, de hazánk adottságai mellett a híg megújuló energiaforrások csak néhány százalékot adhatnak drágán – tetemes beruházással.
Az itthon termelt villamos energia ma épp fedezné az alapfogyasztást, a csúcsfogyasztáshoz villanyimport kell. Egy erőműblokk kiesése télen már hiányt teremtene. A villamos energia fő forrása (kb. egyenlő részesedésben) a szén (lignit) és az urán. Előbbi a megszokott (és megszokottan piszkos), utóbbi az olcsóbb.
Valamikor pozitív szimbólumnak számítottak feketén füstölgő kéményeink. A széntüzelést megszoktuk, van is belőle hazánkban, csak nem valami jó minőségű. Közgazdászaink legszívesebben bezárnák a szénbányákat, mert sokuk a világpiaci árnál drágább szenet ad. Erőműveinkbe olyan szén jut, amelyben 2% a kén. A keletkező kén-dioxidok az erdőket (majd a mezőgazdaságot) fenyegető savanyú eső fő forrásai. (A második forrás az autómotorokban, gázturbinákban magas hőmérsékleten elégő levegőből keletkező nitrogén-oxidok.) Szerencsés ország vagyunk: kevesebb kén- és salétromsavat bocsátunk a levegőbe, mint a tőlünk északnyugatra eső országok, mert a villamos energia jelentős hányada savat nem termelő (hazai és szovjet) atomerőművekből származik. A Kárpátok elterelik a felénk tartó savanyú felhők egy részét. Lombhullató erdeink kevésbé érzékenyek, mint a cseh, német és osztrák fenyvesek. Így hazánk erdőkárosodása csak 12% (ilyen alacsony károsodást csak a nukleáris energiát használó Franciaország és Japán mutat), szemben a cseh 71 és német 52%-os erdőkárosodással. De a mi kárunk is (forintban) tizenegy jegyű számmal mérhető. Itt még egy nagyon fontos politikai szempontot is figyelembe kell vennünk. A savanyú felhők nem tisztelik a határokat. Európa pedig kényes erdeinek és mezőgazdaságának megőrzésére, különösen kényes Németország. Mivel hazánk meg kíván felelni az európai elvárásoknak, kormányunk is csatlakozott a kén- és nitrogén-oxidok visszaszorítását vállaló nemzetközi egyezményhez. Egyszer majd nyugati hitelezőink számon kérik a kötelezettség betartását. Üzemelő szénerőműveink füstjének kéntelenítése tizenegy jegyű számokban mérhető költséget jelentene. Azért is húzódik a döntés a bükkábrányi ligniterőmű megépítéséről, mert az európai normának megfelelő erőmű a jelenlegieknél sokkal drágábban adna villamos energiát.
Ma hazánkban messze legolcsóbban, eddigi tapasztalatok szerint legmegbízhatóbban és környezeti szempontból legtisztábban a paksi atomerőmű termel villamos energiát. Egy fűtőelem három évig használható, ezért az atomerőmű függetlenít a rövid távú szállítási, gazdasági, külpolitikai ingadozásoktól. A mecseki urán kitermelése – nyugati megítélés szerint – gazdaságossá, az urándúsítás (fűtőelem-gyártás) külkereskedelmileg többirányúvá tehető. (Szovjet, francia, német kínálat van.) A paksi atomerőmű nem állami beruházásból, hanem 15 év alatt visszafizetendő bankkölcsönből épült. A további egységeket a Paksi Atomerőmű Vállalat, a Villamosipari Tröszt ismét meg tudná oldani állami beruházás nélkül. Politikai döntésre (értsd: engedélyre) várnak.
Hivatkozott cikkek
- Környezet [7]