A modern művészet magyarországi múzeumának felépítését a II. világháború után kezdték sürgetni. Az egyik legvilágosabb, legszebb elképzelés Kassák Lajostól származik – ő a Margitszigetre képzelt el egy valódi modern épületet, s benne századunk legjelentősebb alkotóinak műveit. Kassák álma nem valósult meg, s talán nem is fog soha, de a XX. század művészetének vannak kisebb „házai”, például Kiscellen, Óbudán, Pécsett, Kecskeméten, Miskolcon és Székesfehérvárott. Ezek a múzeumok, ezek a házak kevés pénzből, csodával határos módon jöttek létre. Anyaguk akkor gyarapodott számottevően, amikor hozzájuk került vásárlás vagy ajándékozás folytán egy-egy nagyobb magángyűjtemény. A XIX. század elejétől egyetlen fontos tudományos és kulturális intézmény sem születhetett meg Magyarországon a pártfogók, a szellem arisztokratáinak adományai nélkül. A modern művészet gyűjtése ma sem képzelhető el gyűjtők, művészek áldozatvállalása nélkül.
Székesfehérvár művészettörténészei az 1960-as évek közepétől folyamatosan állították ki a XX. századi magyar művészet korszakait, iskoláit és nagy egyéniségeit, tudományos kiállításaikon láthatóvá vált sok eddig múzeumi raktárban tartott alkotás. E kiállításokról olykor vásároltak is, vagy ajándékba kaptak műveket. Volt néhány alkalom azonban, mikor egész gyűjtemény került ajándékozással a város tulajdonába. Először Ybl Ervin művészettörténész gazdag kisbronz- és iparművészeti gyűjteménye került a múzeumba, s látható ma is a Budenz József nyelvésztől „örökölt” házban. A festészet és rajzművészet remekei tekintetében az Ybl-gyűjteményt szinte felülmúlja a modern magyar művészet fő- és mellékútjait megmutató kvalitásaival a Deák Dénes-gyűjtemény, mely Fehérvárott egy szép műemlék házban látható. A Deák-gyűjteményben a legkorábbi mű Gulácsy Lajos 1903-as festménye Önarckép virággal, a legkésőbbi Deim Pál Kompozíciója 1980-ból. A két évszám közötti évtizedek művészeti kifejezésmódjai szakértelemmel és nagy szeretettel összegyűjtött festményeken és rajzokon követhetők nyomon. Megjelenik a virágos, dekoratív és az érzelmesen erotikus szecesszió (Nagy Sándor, Körösfői-Kriesch Aladár, Gulácsy művein, Rippl-Rónai Enteriőrjén), és jelen van a szociológiai, lélektani realizmus, a monarchia legalsó rétegeinek portréja Mednyánszky László és Nagy István katona- és parasztfejein. Aki meglátja Nagy István kis parasztfiújának ijedten figyelő szemeit vagy Mednyánszky pajeszos fiatal katonájának befelé forduló elmélkedését, az megdöbben, hogy milyen méltósággal tudták kifejezni e művek alkotói és ábrázoltjai Európa egy pontján elfoglalt helyüket.
Deák Dénes gyűjteményének egésze megnyugtató bizonyosságot nyújt a XX. századi magyar festészet, rajz és kisplasztika értékeiről. Tihanyi, Kmetty, Kádár Béla festményei a látvány intellektuális megközelítését, Rippl-Rónai, Czóbel, Gadányi Jenő a színek és formák szinte érzéki visszaadását példázzák, míg Farkas István, Egry József, Vajda Lajos, Ámos Imre alkotásai megrázó víziók a világ külső és belső konfliktusairól. A gyűjtő különös, tragikus önarcképeket gyűjtött össze Pajzs Goebel Jenőtől és Ámos Imrétől, zaklatott, expresszív fejeket Tóth Menyhérttől, Anna Margittól, a nyugalom és lelkierő méltóságteljes asszonyalakjait elvontabb és természethűbb változatokban Korniss Dezsőtől, Barcsay Jenőtől.
Deák Dénes könyvtáros 1986-ban ajándékozta Székesfehérvárnak gyűjteményét. „A gyűjtés mentés – nyilatkozott abban az interjúban, mely a gyűjtemény katalógusában is megjelent. – Azon dolgoztam, hogy megmentsem azokat a műveket, amelyeket meggyalázott a koruk, a közöny vagy a hozzá nem értés. Ez a rangom, egyetlen méltóságom… Csak annyit tudok, abban bízhatom, hogy az emberből az mozdul meg a műre, ami a legjobb benne.”
E szerény, öntudatos szavakban a XX. század ideális, nagy, képzeletbeli múzeumának az egyik legfontosabb célkitűzése is benne rejlik: Rilke etikus esztétikumának hite. Ez a hit olykor csodákra képes. Tudjuk, Budapesten nem épül sehol sem a XX. század múzeuma. A különböző generációk által kiszemelt épületek egymás után más funkciót kapnak. (Hasonlóan az egykor a Nemzeti Színház építésére adományozott telekhez, melyen ma éppen egy irodaház nő a magasba!) Ilyen helyzetben hit és optimizmus nyilvánul meg egy lelkes polgár szándékában, aki egy újabban nyíló múzeumi épületszárny szobái számára már egy újabb gyűjteményt ígér.
A székesfehérvári múzeum munkatársai azonban évtizedek óta maguk is gyűjtenek a múzeum számára kiállításokról, műtermekből, hagyatékokból. A gazdag anyagnak csak keresztmetszetét nyújtja a volt ciszterci rendház öt szobájában és folyosóján nyílt kiállítás, mely az Új Magyar Képtár bemutatkozása.
Az áttekintés a negyvenes–ötvenes években kezdődik, és napjainkig tart. A legfrissebb mű 1989-es. Festészet, grafika, szobor, eszmei épületterv, fotó, kollázs, assemblage, a műfajok, technikák, kifejezési eszközök szabadsága – ez az, ami a nézőt első látásra magához vonzza. Stílus- vagy formaszigor nem jellemzi a válogatást, melyben helyet kaptak radikális gondolati mondanivalókat hordozó művek, s tisztán az érzékekhez, érzelmekhez szóló alkotások. Az utolsó évtizedek művészetét is – mint a XX. századét általában – Magyarországon ugyanúgy, mint a világ más részein, az absztrakció és a természeti jelenségekbe való beleérzés különböző fokozatai és ötvözetei jellemezték. Feltámadt és tovább élt a századforduló szenzualizmusa, organikus forma-kincsesháza – állapíthatjuk meg Veszelszky Béla, Gedő Ilka, Keserű Ilona nagy művészegyéniségeket képviselő festményei láttán. Elkerülhetetlen a magyar művészetben a személyes konfliktusként és tragikumként, expresszionista módon átélt történelem – ezt gondoljuk Kondor Béla lováról lebukó II. Lajos királya előtt. Újabb, gyerekesen felszabadult, epikus történelemmegelevenítést kínálnak Újházy Péter festményei (pl. Jellasics futása), valamint a legfiatalabb, névtelen művészcsoport a Helyettes Szomjazók Segesvár című szobra. (Ezen a töpörödött, fekete selyemruhás anyóka, térdén és szoknyája ráncai között ólomkatonákkal, a klasszicizmus és romantika évtizedeiben oly gyakran ábrázolt Hungária anya jelenkori inkarnációja.)
Az aktuális történelem meghatározó művekkel van jelen a kiállításon. Jovánovics György Fekvő embere gipszből készült, köznapi figura, ami a cipőjét, ruháját illeti, s mégis van benne valami időtlenül fiatal, távoli, titokzatos, vándordiákvonás. Arca keleties, tekintete gondolkodó. De ez az ifjú mégis le van döntve a lábáról, kissé szétvetett lábbal, nyitott szemmel fekszik egy vörös hordágyon. Gondolnánk az elmúlt év kínai egyetemistáira, de ez a szobor több mint másfél évtizeddel korábban készült. Emlékmű a posztsztálinizmus korából.
Sokfajta eszközzel szólt hozzá a képzőművészet az elmúlt évtizedekben Magyarországon a történelem dilemmáihoz, jelenségeihez. Pauer Gyula fotója maradvány a Tüntetőtábla-erdőből, egy nagy kortárs műfaj töredéke. Hajas Tibor Kényszerleszállása expresszív allegória, Haraszti István gondolkodó objektjei merész játékok apokaliptikus háttérrel: ilyen például ördöngös kalitkája, melyben a kismadár, ha ki nem veszik, mindig elpusztul, de nem a kalitkától, hanem a nézők reakcióitól. (Vajon a többi műre nincsen veszélyes néző?)
Gúzsba kötött, ledöntött, kínzásoktól gyötört képet ad a hatvanas–hetvenes évek művészetének egy része. A nyolcvanas évek új nemzedékének egy része viszont tudatosan szakít minden nehéz gondolati örökséggel. Csak élvezni akarja a színeket, a mozgalmas formákat, a fortissimóban áradó érzelmeket. Zenei ihletésű festészet született, ez párhuzama a kortárs zenei törekvéseknek. (Sokszor a művészek is azonosak!) A fehérvári kiállításon járva olyasfajta mámor keríti hatalmába a nézőt az utolsó szobákban, mint a barokk festészet nagyjainak művei előtt. Caravaggio, Rubens, Goya világa visszatért, színben-formában felerősítve-áthangolva. Ezt érezhetjük Soós Tamás, Mazzag István, Károlyi Zsigmond képei láttán. A nyolcvanas évek festészetében szerelem és kétségbeesés hangulatai váltakoznak – vonhatnánk le a következtetést, de a nagy kavalkádban akad más is: játékos, táncos gesztusok, tekervényes történetek Roskó Gábor, El Kazovszkij művein, a primitív népek művészetének tisztelete fe Lugossy László festményén. A hatvanas–hetvenes évek geometrikus törekvései legrangosabb képviselőinek – így Nádler Istvánnak, Halász Károlynak – kiegyensúlyozott művei mellett már zaklatott, expresszív, új korszakuk dominál. Az új barokk iránti érzékenység teszi aktuálissá, a ma művészetének képviselőjévé Konkoly Gyula több évtizedes festményét Szent Józsefről és a gyermek Jézusról.
Az öt szobában és a folyosón minden kiállított tárgy erős, tiszta hangon szól a nézőhöz – aki itt találkozhat több nagy elhatározású művész kortársával, sőt ha jól figyel a művekre, olykor önmagával is.
Az Új Magyar Képtár Székesfehérvárott megnyílt, várja látogatóit, s a képek várják társaikat.
Hivatkozott cikkek
- Kultúra [6]