Mi ez az egész?

Nagy Anna [1]

Valami viccgyűjtemény? Poénvadászat? A hülyeség csokra? Vagy netán a bölcsességek gyűjteményének paródiája?

Graffiti-kézikönyv. Na ne. Fából vaskarika. Falfirkák, irományok, amint szép sorjában bemasíroznak egy könyv lapjaira. Elő a fantáziával, elő illúziógyártó masinámmal, egy ugrás, és lent vagyok a téren, aztán az utcákat rovom, fáradtságnak persze nyoma sincs, hogyan is lenne, amikor végeláthatatlanul sorjáznak elő a szövegek, egyik a másikba kapva: „Ide figyelj, engem nézz!” és már vonszolnak is magukkal tovább. De az illúzió valahogy mégsem az igazi. Nem megy. A könyv könyvként működik. A lapok nem bírnak falakká válni. A graffiti lényege a hogyanja. Ha van valami, ami távol áll tőle, az éppen a könyvszerűség. Hiányzik a rápillantás, az észrevevés spontaneitása. Hiányzik a közeg, amelyben a hatás igazán érvényesülni tud, nem lehet figyelni másokat, és jókat kuncogni azon, hogyan próbálnak szemlesütve vagy éppen öntudatos komolysággal határozott léptekkel továbbvonulni. Hiányzik az egymásra vetett cinkos vigyor. A helyzetpoénokról már inkább nem is beszélek. Szóval hiányzik a tér. A szó szoros értelmében. Persze tudják és vállalják ezt maguk a könyv összeállítói is. De ez nem szegte kedvüket. Sőt! Még arra is megpróbálnak rábeszélni, ha valamelyik szöveggel szemben ellenérzésem támad, nosza, ragadjak – no nem spray-t vagy krétát, megteszi a toll vagy a ceruza is, és máris áthúzhatom, besatírozhatom, kikaparhatom a nem tetszőt. A baj persze az, hogy nem vagyok képes rá. Én ugyan az utcán sem, de az az én bajom. Gátlások meg miegyéb. A többiektől határozottan élvezem. De így, itt egy könyvben, az más. A fene a humán tradícióba.

Különben szeretem ezt a műfajt, mert pimaszul szemtelen, mert kedves, elszánt és szellemes. Mert magunkat látom benne. Minden ahogy jön. Nincsenek gátak, csak falak. S ha már vannak, és nem vehetjük őket poénra, legalább legyenek tele azzal. A graffiti azt érezteti velünk, hogy kívül van. „Onnan” üzen valamit ebbe a visszájára fordított világba, amelyik lassan kezd belebolondulni abba, hogy folyton komolyan veszi magát.

• Kultúra [7]