Palotás március közepén Bécsben is kemény kortestevékenységet fejtett ki az Expo megrendezése érdekében. Egy ottani nyilatkozata szerint a világkiállítás lemondása befolyásolná az osztrák–magyar kapcsolatokat. Állítólag ő mondotta volt Bewhard Fehltlnek, a kinti Expo-rendező részvénytársaság igazgatójának, amit emez a Der Standardnak nyilatkozott március 16-án: hogy általános sztrájk lesz, amennyiben a nagy rendezvény elmarad. Palotás cáfolja e híresztelést, csak annyit nyilatkozott, amit most is nyíltan vállal: hogy belebukik az a kormány, amelyik eláll egy ilyen lehetőségtől. Antall miniszerelnökben megvan a jó szándék, ő erről már a megújhodás programjában is, legutóbb pedig március 2-án, a Magyar Nemzetben is bizonyságot tett. Rövidesen eldől, hogyan fordítódik le a pénzügyek nyelvére a politikai akarat. Az erre felkért kormányzati ad hoc bizottság vezetője, Szabó Tamás pénzügyminiszter hétfőn reggel, munkahelyére érkezve, azt válaszolta a rá várakozó tudósítónak, hogy még nincs jelentés a vállalkozási alapon való megrendezhetőségről, egyébként meg Baráth Etele kormánybiztost kell megkérdezni.
„Vállalkozói alapon”
A kormánybiztos szerint van jelentés (Népszabadság, április 8.), és eszerint a kormány 16 milliárd forintot „kockáztat”, vagyis az eddigi pénzügyminisztériumi álláspontnak megfelelő 10 milliárd forintról 26 milliárdra növekedne az az összeg, amit a költségvetésnek kellene állnia. De ez semmi a költségvetés ötévi kiadásaihoz képest – fejtegette a Gellértben a közgazdász Fodor László, a Gazdasági Kamara elnöke. És – folytatja a kormánybiztos a Gellértben is, a Népszabadságban is – e csekély összeggel szemben 240 milliárdos bevételi lehetőség áll, a Pénzügykutató Rt. szerint ugyanis ennyivel értékelődnének fel a telkek az Expo következtében. De hát a felértékelődés nem jelent feltétlenül bevételt, és nem tudni azt sem, hogyan lesz belőle út, vasút, telefonvonal. Palotás szerint egyszerűen: a megépítendő létesítményeket vállalkozók tulajdonába adjuk. Ezt minden vállalkozó tudja, de nem az elméleti közgazdászok, akiknek – így a VOSZ elnöke – a pénzügyi világról eleddig csupán annyi ismeretük volt, hogyan kell Bécsben lealkudni a banán árából. És miközben Miklóssy Endre, a VÁTI munkatársa a veszteséges Hungaroring példájára figyelmeztet, meg arra, hogy a 80-as évek eleji szállodaépítkezésekből mindössze tíz-egynéhány százalék jutott a magyar építőiparnak, fülünkbe súgja egy vállalkozó: a szónok bizonyára nem gyakorlati gondolkozású ember.
Az Expo – persze, ha megrendezik – a vállalkozóké lesz, mégsem ezt jelenti a „vállalkozói alap” követelménye, hanem azt, hogy ne közpénzekből kelljen fedezni a költségeket. Hogy ennek realitásáról meggyőződjenek, a Világkiállítási Programiroda – a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közreműködésével – nemzetközi pénzügyi felhívást bocsátott ki tavaly nyáron, amelyben az 500 millió dolláros helyszíni beruházás mellett csaknem 2 milliárd dollárnyi infrastrukturális alapprogram szerepelt (a kormánybiztos mostanság, talán hogy kisebb legyen a kockázat, az utóbbiról csak mint 600 milliós tételről nyilatkozik). Egyes források szerint 8,5 milliárd, mások szerint 10 milliárd dollárnyi szándéknyilatkozat gyűlt össze, de ennek, amint az a HVG március 16-i számában megjelent, a Nemzeti Bank csupán töredékét találta értékelhetőnek abból a szempontból, hogy csak munkát végez, vagy behoz-e tőkét is a külföldi vállalkozó. E ponton adósak vagyunk egy beszámolóval: a HVG-cikk megjelenésekor felkerestük Baráth kormánybiztost, aki készséggel felolvasott Surányi György leveléből: „… az a véleményem, hogy az Expo és az azzal szorosan összefüggő infrastruktúra-fejlesztés vállalkozói alapon történő finanszírozása nem látszik biztosíthatónak. A forrásigények megfelelő tőkebefektetésekre vonatkozó megbízható és komoly, konkrét ajánlatok hiányában nem tartom támogathatónak az Expo megrendezésével összefüggő kötelezettségvállalást.” Baráth kormánybiztos ellenvetései a következők voltak: tekintélyes cégekről van szó (bár az üzleti titok tiltja, hogy megnevezzük őket), amelyek nyilatkozatainak komolyságát nem illik megkérdőjelezni; erkölcstelen a március 31-i határidő lejárta előtt nyilatkozni; a bank HVG-nek nyilatkozó munkatársa – fontos érv! – hónapokig külföldön volt; az ajánlat nem ugyanaz, mint a szándéknyilatkozat, és ajánlatok akkor lesznek, ha igent mondunk a világkiállításra.
Ki nem realista?
Nem sokkal előbbre tartunk tehát, mint Grósz, Marjai és kormánybiztosuk, Somogyi László alatt: ha nincs döntés az igenről vagy nemről, nincs előrehaladás a hogyan kérdésében sem; ám ha a hogyanról ködös fogalmaink vannak, szabad-e igenről vagy nemről dönteni? E tyúk–tojás-problémához mostanság kétféle kutatással közelítenek: közvélemény-kutatással, valamint „valóságkutatással”. Kétféle módszer ez, melynek követőit víz választja el egymástól; a közvélemény-felmérők szerint a realitást firtatók feltétlenül világkiállítás-ellenesek.
A realitáskutatók részint azt vizsgálják, hogy jelenlegi tudásunk szerint vállalható-e az óriási kockázat, és hogy kit illet a felelősség ezért a vállalásért. Érthetően e táborba tartozik Budapest főpolgármestere, akire a közvélemény-kutatók koncentrált össztüze zúdul, és aki most helyettesét, Schneller Istvánt küldte a Gellértbe. A főpolgármester csakugyan kockázatot vállal: mekkora költség jut a fővárosra, és ami jut, honnan teremtse elő? Ennek tisztázására még a megfelelő törvények sem születtek meg. Schneller elmondta: a főváros nem világkiállítás-ellenes, de a kormánynak kell vállalnia az alapprogram pénzügyi garanciáját. Ezenkívül igényt tart Budapest a helyszín és az időpont megválasztására, és arra, hogy a megépített létesítményekkel maga, ne pedig a kormány gazdálkodhasson. (Koppány Zoltán józsefvárosi polgármester: „Csak a kerületek hozzájárulásával!”)
A közvélemény-kutatók vannak többségben. Szerintük a megrendezhetőség kérdését az dönti el, hányan akarják az Expót. „Nem realista az, aki nem hisz a csodákban” – formulázta meg e tábor krédóját Mezei András író. Az embereknek elég volt a kilátástalanságból, abból, hogy folyton sötétre festik nekünk a jövőt.
Csak nehogy a még nagyobb sötétbe ugorjunk.
- gazdaság [6]