– Az új önkormányzatok tehát kész orvosi-szakmai szervezetekkel találták magukat szemben?
– Igen. Ugyanis a körzeti orvosok már a régi szisztémában is eléggé kiszolgáltatottnak érezték magukat. Ráadásul a tanácsi rendszer felbomlásával egyre bizonytalanabbá váló viszonyok veszélyeztették az egészségügyi alapellátást is. Ezért jött létre – szakmai és érdekvédelmi szervezetként – a kollégium. Közvetlenül ezt követően hoztuk létre a Körzeti Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetét is, legutóbb pedig az Orvosi Kamara XIII. kerületi szervezetét. Mindhárom bejegyzett, törvényes szervezet.
Nos, első konfliktusunk a képviselő-testülettel csakhamar, az önkormányzatok létrejötte után érlelődött. A megválasztott orvosigazgató az alapellátás élére is ügyvezető főorvost akart választani, ám ezt ez év január 3-án a képviselő-testület – határozatilag – elutasította. Mi mégis megválasztottuk az alapellátás vezetőjét, s ezt aztán az önkormányzat, ha nem is túláradó örömmel, de tudomásul vette.
– Ezek szerint a körzeti orvosok győztek…
– Azért nem ilyen egyszerű a dolog, minthogy nem egy-egy vezető kinevezése a lényeg. Visszatérnék egy pillanatra az előzményekhez. A Körzetorvosi Kollégium 1990. január 12-én szándéknyilatkozatot tett közzé, melyben egy alapellátási reformot próbáltunk meg körvonalazni.
1990. november 20-án, a már megalakult önkormányzattal történt első, úgynevezett bemutatkozó találkozás alkalmával ezt a tervezetet – néhány kiegészítő elgondolás és javaslat mellett – letettem a testület vezetője, Síklaki István (SZDSZ) polgármester úr elé is. De eddig semmiféle választ nem kaptunk javaslatainkra, sem tőle, sem pedig az időközben megalakult Egészségügyi Bizottságtól.
Hacsak az önkormányzati képviselő-testület ez év január 3-i határozatát válasznak nem tekintjük. E határozat három pontja, úgy tűnik, eleve kizárja, hogy mi egyenrangú félként ülhessünk asztalhoz az önkormányzattal, s tehessünk javaslatokat, összefogva minden érdekelt felet, egészségügyi dolgozókat, társadalombiztosítást, önkormányzatot, betegképviseletet stb. Ez mentesítené a működő új struktúrákat a pártok, illetve az egy párton belül mutatkozó különböző „vonulatok” destabilizáló hatásától.
A már idézett határozat viszont – a tulajdonviszonyok eldőltének pillanatától – fenntartja az önkormányzat döntési jogát az egészségügyi vezetés intézményi és személyi kérdéseiben. Vagyis a mindenkori önkormányzat párttúlsúlya, pillanatnyi érdeke, ideológiája vagy demagógiája rányomja majd bélyegét az egészségügy intézményi és személyi struktúrájára. Pedig talán nem tévedünk, ha úgy véljük: a lakosság a helyi hatalmi viszonyoktól független, egyszerűen csak jól működő egészségügyi ellátást szeretne, korszerű biztosítási háttérrel.
– Érvei meggyőzőek, de félek, hogy esetleg figyelmen kívül hagytak néhány olyan szempontot, melyek alapján az önkormányzat joggal tarthat igényt bizonyos hatáskörökre.
– Az általam ismert eddigi összes elgondolás szerint a kerületi önkormányzatok fogják feladatul kapni területükön az egészségügyi alapellátás biztosítását, s ezzel teljesen egyetértek. Itt azonban feladatról van szó, s nem arról, hogy az önkormányzat szabad kezet kapjon az egészségügy pénzeszközei és személyi állománya fölötti rendelkezésre.
Ehelyett két megoldási modellt is tudnánk ajánlani, melyek a korábbi és mai fenyegető anomáliáknak elejét tudnák venni. Az egyik egy alapítvány lenne, amelyben egyenrangú félként venne részt minden forrásgazda. Az is, aki – tudását hozva – a munkát végzi, s az is, aki a pénzt adja. Tehát a lakosság, amelyik a társadalombiztosításon keresztül megfizeti az egészségügy szolgáltatásait. De éppígy forrásgazdának számítana ez esetben az önkormányzat.
A másik megoldási modellben egyesíteni lehetne a biztosítók, egy létrehozandó orvosszövetség, valamint az önkormányzatok energiáit, mind ellátási, mind preventív, emellett fejlesztési és továbbképzési célzattal. Úgy gondoljuk, hogy ebben a konstrukcióban az ÖNKORMÁNYZAT jogkörébe tartozna a feladatmegfogalmazás és bizonyos értelemben az ellenőrzés is, melyet közvetlen lakossági ellenőrzés egészítene ki. A BIZTOSÍTÓ (vagy biztosítók) feladatkörébe tartozna az anyagi alapok előteremtése.
– Az alapítvánnyal kapcsolatos elképzeléseit – mint mondta – már letették a polgármester asztalára. Hasonlóképpen ott van már ez a „háromelemű” programkonstrukció is?
– Csalódottságunk egyik következménye az volt, hogy már nem álltunk elő ez utóbbi elképzelésünkkel. Ráadásul tervezetünk szöges ellentétben állónak tűnik a január 3-i önkormányzati határozattal, minthogy az a finanszírozási forrásokat közvetlenül az önkormányzathoz akarja kötni. De reménykedem, hátha az ő fejükben is megfogalmazódott már valami megoldás, amelyet a beteg és mi is elfogadhatunk. De ehhez az kellene, hogy beszéljünk egymással, s ha már beszélünk, szót is értsünk. És ne legyünk kirekesztve az önkormányzat terveinek megbeszéléseiről.
Hivatkozott cikkek
- Egészségügy [7]