A pártok politikai palettán való elhelyezésére még ma is a „bal–jobb skála” mutatkozik a legpraktikusabbnak, bár a lengyel párttérképen néhány sajátosság kissé összekuszálja e hagyományos skálát.
Elég talán a katolicizmus és a lengyel nemzettudat erős összefonódására vagy az állami függetlenséggel kapcsolatos nemzeti érzékenységre utalnunk. Az egyedülállóan konzervatív lengyel egyház és a nacionalizmus politikai szerepének elfogadása például a vártnál jóval konzervatívabb „pártideológiát” eredményez.
Nem kevésbé fontos, s a „bal–jobb” felosztástól sokszor független vízválasztó a politikai rendszer jövőjéről vallott nézetek különbsége is. Ezt plasztikusan érzékelhettük az elnöki jogkör kapcsán kirobbant vitában („erős elnök” vagy „gyenge elnök” legyen), s idetartozik a „gyorsítók” és „lassítok” közötti ellentét is, mely mögött (a hatalmi harcokon túl) két eltérő politikai kultúra küzdelme zajlik.
Végül a Szolidaritás szétesése ellenére is jelentős cezúra húzódik az egykoron a mozgalomhoz tartozó, illetve az ettől független pártok között.
Az utódpártok útjai
A mai lengyel baloldalt egyrészt a LEMP felbomlása nyomán létrejött, a demokratikus szocializmus és a gazdasági harmadik út jelszavával fellépő utódpártok, másrészt a különböző szakszervezeti hagyományokhoz kötődő ún. munkásérdekvédők alkotják.
A LEMP legkonzervatívabbjait tömörítő „Proletariátus” Lengyel Kommunisták Szövetsége jelentéktelen politikai súlyú szervezet, s ezt aligha csodálhatjuk. Jóval meglepőbb, hogy a „reformerek pártja”, a Lengyel Szociáldemokrata Unió sem volt képes komoly baloldali alternatívát kidolgozni. Így tavalyi, helyhatósági választásokon elszenvedett kudarca ellenére is a LEMP hivatalos utódpártja, a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája a „hagyományos baloldal” legnagyobb pártja.
A baloldal másik csoportját egyfelől a Szolidaritás szakszervezeti hagyományaihoz kötődő pártok (a Munka Szolidaritás s az anarchista színezetű Lengyel Szocialista Párt-Demokratikus Forradalom, másfelől az állampárt szakszervezetéhez (OPZZ) kapcsolódó Munka Népe Mozgalom alkotja, s bár köztük a viszonyt aligha nevezhetjük harmonikusnak, mindhárom párt programjának gerincét a munkásérdekek védelme és az önkormányzatok erősítése képezi. A baloldal esélyeit leginkább az csökkenti, hogy a szociális és a politikai feszültségek jelenleg a nemzeti és egyéb színezetű populizmusnak kedveznek.
A múlt halvány árnyai
A lengyel balközép pártjait elsősorban indíttatásuk, a KOR-hoz és a Szolidaritáshoz fűződő múltjuk, szociális érzékenységük és demokratikus politikai filozófiájuk köti a baloldalhoz. Az állampárt elleni küzdelem, a piacgazdaság melletti határozott kiállás, a „hagyományos baloldaltól” való elkülönülés viszont a centrumhoz közelíti őket.
A balközép gerincét a Demokratikus Akció Állampolgári Mozgalom (ROAD) alkotja. A Frasyniuk vezette mozgalmat – a politikai katolicizmustól és a nacionalizmustól való elhatárolódása és vezetői egy részének zsidó származása miatt – leginkább „laikus baloldalként” emlegeti a közvélemény. A ROAD azonban önmagát szívesebben sorolja a centrumhoz. Ezt látszik megerősíteni a Demokratikus Unióval (UD) tervezett egyesülése és korábbi társelnökének távozása is. Ma még nehéz felmérni, hogy Bujak új pártja, az önmagát szociáldemokrataként definiáló Demokratikus Társadalmi Mozgalom (RDS) képes lesz-e komoly tényezővé válni a választásokig.
A balközép tradicionális vonalához kötődő Lengyel Szocialista Párt csak halvány árnyéka az egykori PPS-nek. A komoly múlttal rendelkező szocialista mozgalom igen sokszínű hagyományait és Szolidaritás „munkástradícióit” ma 4-5, egymással állandó vitában álló, de önmagát önállónak deklaráló kisebb PPS-frakció képviseli.
Kik vannak középen?
A bal- és jobboldali indíttatású demokratikus irányzatok együttélését jelentő centrum legmarkánsabb pártja a Demokratikus Unió (UD), amely a ROAD, a Jobboldali Demokrata Fórum (FPD) és Mazowiecki személyes híveinek kezdeményezésére jött létre. A „laikus baloldalt”, Mazowiecki kereszténydemokratáit és keresztényliberálisait, illetve az FPD „új nemzeti demokratáit” a volt kabinet programjának és liberális politikai filozófiájának támogatása köti össze. Az UD népszerűségét nemcsak sajátos „centrumjellege” és ellenzéki pozíciója növeli, hanem a lengyel közéletben még ma is kiemelkedő tekintélyű Mazowiecki személye is.
Bár taglétszáma és szervezeti hálózata alapján a – szociáldemokratákat, liberálisokat és a Centrum Megegyezés (PC) szövetségét kereső kereszténydemokratákat tömörítő – Demokrata Párt (SD) is a centrum komoly politikai erejének tűnik, kialakulatlan programjával még nem állíthatta helyre az egykori „LEMP-szövetség” miatt megtépázott tekintélyét.
A jobbközép a paraszti-népi hagyományokhoz kötődő pártok és az igen sokszínű és széttagolt kereszténydemokrata mozgalom (chadecja) gyűjtőhelye. Az irányzatot az egyház és a katolicizmus integratív politikai szerepének elfogadása különbözteti meg a centrumtól, a kormány gazdaságpolitikája kapcsán kifejtett kritikája viszont a jobboldal liberális szárnyától határolja el.
A parasztpártok közül az Egyesült Néppárt (ZSL) utódpártja, a Bartoszcze vezette Lengyel Néppárt a legjelentősebb politikai tömörülés. Bár a ZSL volt apparátusának vidéken ma is jelentős a befolyása, a pártot vetélytársaival szemben két tényező is előnyhöz juttatja: egyrészt nincs alternatív vidéki pártstruktúra, másrészt a lengyel falvak elégedetlenek Varsó agrárpolitikájával. Nem csoda hát, hogy a velük szemben álló, Bak vezette Lengyel Néppárt befolyása csak egy-két vajdaságra terjed ki, s az sem, hogy a J. Slisz nevével fémjelzett Lengyel Néppárt Szolidaritás az „utódpárttal” és a Parasztszolidaritással való szövetség révén kíván komolyabb pozíciókhoz jutni.
A jobbközép egyik legjelentősebb pártja, az önmagát „kereszténydemokrataként” jellemző, Kaczynski vezette Centrum Megegyezés (PC). Bár politikai jelszavaik alig különböznek a nagy vetélytárs, az UD jelszavaitól, a távolság köztük igen nagy. A populizmustól sem mentes PC törekvései arra utalnak, hogy a párt az új politikai intézményekre elsősorban mint megteremtendő célokra, s nem mint a modern demokrácia működéséhez nélkülözhetetlen eszközökre tekint.
A chadecja másik szárnyát egy több mint 10 pártból álló választási blokk tömöríti, melyben az ún. munkapártok, a kisebb kereszténydemokrata tömörülések és a „függetlenségi-nemzeti” vonal egy része kísérli meg felvenni a versenyt a nagy szövetségekkel.
Nemzet és függetlenség
A jobboldalhoz két markánsan elkülönülő irányzat tartozik: a liberális, konzervatív-liberális, illetve a függetlenségi-nemzeti vonal. Kivételt csak a már említett Jobboldali Demokrata Fórum jelent, amelyben a konzervatív-liberális és a szélsőségektől mentes nemzeti-katolikus eszmék sajátos együttélése figyelhető meg.
A liberálisok között napjainkra Bielecki miniszterelnök pártja, a Liberális Demokrata Kongresszus vette át a főszerepet. A ma sem túl nagy, de Gdanskban s Varsóban jó pozíciókkal és fiatal, energikus vezetőkkel rendelkező párt kormányra kerülése óta lett igazán népszerű, s újabb meglepetést is okozhat a választásokon. A Tyminskivel is kokettáló konzervatív-liberális Reálpolitikai Unió viszont a korábbi várakozásokkal ellentétben ma egyre inkább a politikai élet perifériájára sodródik.
Bár a függetlenségi-nemzeti irányzat egyaránt nagy jelentőséget tulajdonít a nacionalizmus politikai szerepének, nem szerencsés egybemosni az idetartozó s többségükben jelentéktelen pártokat. Feltétlenül érdemes például megkülönböztetni a pilsudskiánus függetlenségi eszméhez kapcsolódó nagylengyel irányzat képviselőit (pl. a Független Lengyelország Konföderációt) az intoleránsabb és szélsőségesebb ún. integratív nacionalizmustól, melyet a Drnowski eszméiből táplálkozó nemzeti-demokrata (endecja) csoportok tettek magukévá (pl. a Lengyel Nemzeti Közösség, a Nemzeti Párt). De idetartozik a túlfűtött nacionalizmustól ugyan elhatárolódó, de a konzervatív politikai katolicizmus talaján álló Keresztény Nemzeti Egyesülés is (vezetője a kabinet tagja).
A kérdésre, hogy mely pártok kerülnek majd a szejmbe, a pártprogramok hiánya és az átláthatatlan politikai taktikázás miatt igen nehéz válaszolni. Csak annyi látszik valószínűnek, hogy a várhatóan domináns párt nélküli lengyel parlamentből a gomba módra szaporodó pártok túlnyomó többsége kimarad, így a szerző szomorúságára titkolt favoritja is: a Lengyel Sörbarátok Pártja.
- Külföld [6]