Skip to main content

Le a maszkokkal!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Beszélő: Tekinthető-e az adások betiltása a diktatórikus megoldások újabb jelének? Annak hogy Bukarest nem tűri tovább a kritikai hangvételt?

Nicolae Moranciu: A helyzet már a kezdetektől fogva igen keménynek bizonyult. Ennek megfelelően mindig is voltak problémáink. Immáron negyedik alkalommal kísérelték meg, hogy elnémítsanak bennünket. Úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbi a legkomolyabb fenyegetés. És egyben a legnyilvánvalóbb jogsértés a kormányzat részéről, hisz nincs jogi alapja a betiltásnak. Az is igaz persze, hogy az ilyen akciók mégis tükröznek valamit abból, ami az egész országban történt. Tanúi lehettünk például annak, hogy miként veszítette el a rezsim befolyását az írott sajtó felett, miként foszlott szét a cenzúra vagy épp az emberek elnémításának lehetősége. Érthető tehát, hogy nem akar most hasonlóképpen járni az elektronikus sajtóval is. Bukarestben úgy érzik, tovább mar nem engedhetnek.

Dinók István: Hogy mennyire így van ez, azt az audiovizuális sajtóra vonatkozó törvény körüli huzavona mutatja a leginkább. Több, meglehetősen ellentmondásos törvénytervezet készülgetett az utóbbi időben, most „végre” van egy véglegesnek tűnő, ami azonban még nem került a parlament elé. S hadd jegyezzem meg gyorsan: ilyen formában jobb is, ha nem kerül oda, hisz szemmel láthatóan nem sajtótörvény ez, hanem cenzúratörvény.

Beszélő: Mégis kíváncsi lennék, miért épp most léptek fel ilyen drasztikusan a hatóságok?


Moranciu: Elhatároztuk, hogy Le a maszkokkal! címen rovatot indítunk, melyben leleplező dokumentumokat teszünk közzé az egykori és a mai Securitate viselt dolgairól. Szerencsénk volt, mert akadt egy ember, Mircea Negoita, aki hajlandó volt beszélni. Negoita 1935-ben született Besszarábiában; ma Nagyváradon él, művészettörténész. Fivére révén – aki most is állambiztonsági ezredes – kapcsolatba került a Securitatéval. Negoita először arra gondolt, hogy a leleplező információkat egy fővárosi lapban, a Baricadában teszi közzé, de amint kezdtek ott megjelenni a dokumentumok, a lapot hirtelen nem lehetett kapni Nagyváradon. Ekkor határozta el, hogy megkeres minket, s a tévében teszi közzé a birtokába jutott anyagot. Fel is vettünk vele több órát.

Beszélő: Tulajdonképpen mennyi újat tartalmaz Negoita tanúvallomása, s mennyire tekinthető az hitelesnek?

Moranciu: A Negoita által elmondottakat más források révén ellenőriztük, s csak olyasmik kerültek volna be a műsorba, amiket mások is hitelesítettek. Például azok a leleplezések, melyek néhány mai parlamenti tisztségviselő sötét múltjáról lebbentik fel a fátylat, íme egy példa: Viorel Faur, a Vatra Romaneasca megyei elnöke. Mircea Negoitától tudjuk pályafutásának konkrét részleteit: Faur, aki a múlt évi választásokon a Nemzeti Megmentés Frontjának köszönhetően szenátor lett a román parlamentben, vasgárdista (az egykori román fasiszta mozgalom – a szerk.) családból származik. Apja és környezete egykori politikai és egyéb tetteit használta fel a Securitate arra, hogy Faurt ügynökként alkalmazza. Egyébként a Ceausescu-időszakban a titkosrendőrség besúgóit a párt propagandaosztályán keresztül „honorálták”, s több ilyen fizetési kimutatás a birtokunkba került. Faur – aki a magyarellenes történelmi könyvek hírhedt szerzőjének, Ilie Ceausescunak „tudós” csoportjához tartozott – talán a legjellemzőbb példája annak a kapcsolatnak, amelyik a Securitate és a Vatra Romaneasca között fennáll. De akad másik példa is, egy másik szenátor, Florian Sarac, amelyik most a korábbi párt- és Securitate-vagyon átmentésén fáradozik, nem kis sikerrel. Ő is Negoita információi alapján lepleződött le. És szintén Negoita révén ismerhettük meg annak az öt-hat nagyváradi villának a címét is, melyekben – a Securitate révén – a Vatra fegyvereket halmozott fel, „saját használatra”.

Beszélő: Milyen kockázatot vállalt Negoita azáltal, hogy megszólalt, s önöknek milyen retorziókkal kell számolniuk?

Dinók: Azon túl, hogy az állásunkkal játszunk, s hogy fenyegetnek, mi személy szerint legföljebb azzal kell szembenézzünk, hogy mocskolódó, illetve inszinuáló cikkek jelennek meg rólunk a sajtóban.

Moranciu: Például engem mindenfélének elmondtak már. A Phoenix című, a Securitate és a Vatra által kézben tartott – egyébként nyíltan fasiszta – váradi újságban nemegyszer nyomtatták már ki, hogy személyem afféle „paraván a magyar beavatkozás leplezésére”. Hogy az RMDSZ titkos tagja vagyok stb.

Dinók: Ami Mircea Negoitát illeti, neki komolyabb veszélyekkel kell szembenéznie. Amikor kitudódott, hogy már el is készítettük vele az interjúk egy részét, megkeresték a mostani Securitate, az SRI emberei, s kényszeríteni próbálták: vonja vissza az elmondottakat. Betörték lakásának ablakait, amikor nem volt otthon a házat többször átkutatták. Fivére – akiről említettük, hogy a biztonsági szolgálat ezredese – megfenyegette, hogy agyonlövi, ha vállalkozik a leleplezésekre…

Beszélő: No és akkor, hogyan tovább, tévécsatorna nélkül?

Moranciu: Nyilvánvalóan nem adjuk föl. Egyelőre nem veszünk tudomást arról, hogy milyen hátsó szándékok állnak a tévéadások betiltása mögött, s igyekszünk hivatalosan is bizonyítani, hogy a formai hivatkozások tarthatatlanok. Miként tarthatatlan az is, hogy hallgassunk a múltról, mert azzal a múlttal, amivel Románia rendelkezik és ezzel a jelennel semmire sem megyünk. A hallgatás a diktatúra szövetségese.

























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon