Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

A régi rend letéteményese

Igaz, az erővonalak Romániában másutt húzódnak, mint Kelet-Európa bármely más államában. A decemberi fordulat puccsjellege – és a KGB-nek abban betöltött, immáron több mint valószínűen kulcsszerepe – csak mostanában kezdi rádöbbenteni a tényleges valóságra a leginkább érintett egyszerű románt, megzavarván ugyanakkor jócskán az országban a politikai tájékozódást. A puccs részben hitelesítette magát a hadsereget, mely – szöges ellentétben a korábbi lelkes jelszavakkal: „A katonaság a néppel van!” – ténylegesen soha sem hajlott arra, hogy megtűrje a valódi társadalmi változásokat. Mi több, maga kezdeményezte, Ceausescu meggyilkolásának pillanatától fogva a diktátor szellemi és anyagi örökségének töretlen továbbmentését. Ráadásul, ahogy felállt az új hatalom, konstellációban azonnal kereteket is teremtett a megingó kommunista rendszer megóvására, melytől korábban kiváltságait kapta, s melynek kizárólagos haszonélvezőjévé épp a decemberi fordulatot követően vált. Hogy Romániában ma továbbra is a régi rendszer logikája működhet egyedüli kormányzati tényezőként, és ráadásul oly módon, ahogyan az egyetlen kelet-európai országban sem maradhatott fenn, az valójában csak és kizárólag a hadseregnek köszönhető.

Mindemellett nem tagadhatjuk meg az újabb keletű romániai fejleményektől, hogy elismerjük: ideológiájában némileg átrendeződött a hatalom naprakész igazolása. Míg Ceausescuék komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy a szélsőjobboldali társadalmi gyakorlatot és a román hagyományok idegengyűlölő jellegét a leninista frazeológia foglalatába ágyazzák, addig ma erre már különösebb szükség nincsen. A történelmi pártok klasszikus jobbos szélsőségei mára látványos vetélkedésbe kezdtek olyan társadalmi szervezetek politikai kihívásaival, melyek nem pártként lépnek fel, így eszméiket nem kell szükségképpen pártviszonyok vagy a parlamentáris stílus korlátai közé szorítaniuk. E szabadosságuk révén társadalmi mozgatóerejük alkalmasint többszöröse az események ilyentén alakulásában ugyancsak kevéssé ártatlan politikai pártokénak.

Bár kétségtelen, hogy az országban számtalan efféle társadalmi „kezdeményezés” van kialakulófélben, közülük egyelőre csak kettő érdemel figyelmet, méghozzá épp a választások vonatkozásában. Részint a moldvai hagyományokon érlelt – és azokba betokozódva, az elmúlt közel fél évszázadot átvészelő – Vasgárda, mely pár hónapja nyíltan fasiszta propagandába kezdett, és máris sikerült elérnie, hogy az északkeleti megyékben a többi párt propagandája is jellegzetesen vaskos hangvételre kényszerüljön (antiszemitizmus, Besszarábiával kapcsolatos irredentizmus stb.). Illetve a Vatra Romaneasca, mely Erdélyben próbálta ki oroszlánkörmeit a magyarokon – mondanom sem kell, alig valamivel mérsékeltebb célkitűzések hirdetésével, mint a Vasgárda –, és szerzett magának osztatlan elismerést a román társadalom szinte valamennyi rétegében.

Ám míg a Vasgárda eleve már csak egykori nosztalgiák felelevenítése, a Vatra Romaneasca mögött bonyolultabb erő-összefonódások működnek. Ez utóbbit ugyanis a Román Keresztény Nemzeti Demokrata Parasztpárt indította útjára, formálisan február 1-jén, ténylegesen még december végén, akkor tehát, amikor a ceauseskánus vezetés bukása utáni űrben a nemzetiségek is bejelentették igényüket saját politikai képviseletrendszerre. Illetve, amikor – mint például Temesvárott – olyan valódi forradalmi átalakulás igénye kezdett megmutatkozni a frissen létrehozott román szervezetek részéről is, mely túl akart lépni a kommunista rendszer demagóg ostorozásán, és annak valódi lebontásába fogott, ráadásul célul tűzte ki a tényleges csatlakozást Európához, továbbá az emberi jogok teljes körű garantálását hirdette meg, és a kiegyezést a környező államokkal, sőt a szorosabb együttműködést velük.

Az elmúlt két hónap egyértelműen igazolta, hogy a Vatra minden akciója mögött a Parasztpárt áll; de még idejekorán bekapcsolódott e szervezet politikai igazolásába a jelenlegi kormányzat is, és hitelt érdemlő vélemények szerint ma már egyetlen politikai megnyilvánulásuk sincs, melyet ne koordinálnának Petre Romannal. Aligha állunk messze az igazságtól, ha a Vatrát a román történelmi fundamentalista erők, valamint a Ceausescu-rezsim maradványai (így a Securitate, illetve a párthierarchia) közötti kompromisszumnak tekintjük, mely politikai képviseletet biztosít az említett, egyelőre komfortos rejtezkedésre kényszerülő erőknek. Ugyanakkor potenciális „előszövetség” számba is megy, melyre alapozva aztán – a választásokat követő – a Parasztpárt és a Front (a Nemzeti Megmentés Egységfrontja) között egy esetleges nagykoalíció könnyedén megvalósítható.

A Vatra ugyanakkor egy további feladatot is betölt. Sokáig közkeletű volt az a vélekedés – és történelmi precedenseket tekintve ennek volt is némi alapja –, hogy a választásokon a mérleg nyelvét alkalmasint épp a magyarság fogja jelenteni. E több mint kétmilliónyis kisebbség ugyanis minden bizonnyal nemzeti hovatartozása alapján fog szavazni, és ilyenformán feltétlenül igen jelentős vokserőt képviselhet. Nos, a Vatra létrehozása megoldotta ezt a fogas – és román szempontból mindenképpen kellemetlen – kérdést. Hisz szintén nemzeti – bár a védekező magyar állásponttól merőben különböző – egységerőként van jelen máris a politikai életben, és mivel sok szempontból megkerüli a természetes politikai érdektagozódás ismérveit, alkalmas arra, hogy nagyobb tömegeket mozgósítson majd olyan célok mellett, melyeket azok egyébként nem vállalnának.

A két esélyes erő


Attól – hírek szerint – egyelőre nem kell félni, hogy a Vatra külön politikai tényezőként indul majd a választásokon. Attól viszont annál inkább, hogy az övéhez hasonlatos programokat kényszerít majd rá a győztes kormányalakító pártra vagy pártokra. És ez a legkevésbé sem valószínűtlen. A Parasztpárt, annak ellenére, hogy támadásait az utóbbi időben a legerősebb vetélytárs leleplezésére összpontosította, és hangos, többé-kevésbé „érvelő” antikommunista propagandába kezdett, nem téveszti szem elől a politikailag mindig hasznosítható idegengyűlöletet sem, annál is kevésbé, mert egyfajta nagy és kellően elszigetelt „Kertrománia” megteremtése volt mindig is politikai ideálja, ennél jottányival se több. A Front pedig készséggel vette föl a magyar- és Magyarország-ellenes politika Ceausescu által elejtett fonalát, mely politika szintén kiváló egységbe forrasztó erő lesz majd akkor, amikor kiderül, hogy a Front – társadalomátalakító törekvéseiben – a Ceausescu-korszak legtöbb eszmeszüleményénél nem tudja többre vinni.

Igaz, a Frontnak még rendelkezésére áll a hadsereg és a társadalmi dresszúra egyéb formái. Például nem elképzelhetetlen, hogy – szintén nem egyedülálló módon a román történelemben – meghamisítja a választásokat. De akár így történik, akár amúgy, jusson akár a Parasztpárt hatalomra, vagy a Front (a liberálisoknak, illetve a demokratáknak erre nincs különösebb esélyük, legjobb esetben is csak koalíciós „töltelékként” jöhetnek számításba), e két legerősebb tényező fogja mindenképpen meghatározni Románia közeljövőjét. Alkalmasint úgy, hogy Európától megvédendő az országot, annak izolálására összefognak. De az is lehet, hogy a jelenlegi hideg polgárháborút felváltja majd egy tényleges, nyílt konfliktus, mellyel beleránthatják a maguk kisded balkáni ellentéteikbe a kevésbé körültekintő környező államokat is.

• Külföld