A Magyar Szó keddi száma kommentár nélkül ismerteti a Megújhodási Mozgalom (Vuk Draskovics pártja) szabadkai bizottságának követelését, hogy tiltsák be a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét és a Vajdasági Horvátok Szövetségét. Sajtóértekezletükön, teljesen meghamisítva a tényeket, Ágoston Andrást és a VMDK vezetőit azzal vádolták, hogy a hadsereg bojkottjára szólították fel a magyarokat, „s ezzel közvetlenül szembeszálltak a szerb állammal”. Miközben a szerb sajtó is meglehetősen vehemensen támadja a VMDK-t, szembetűnő, hogy többrendbeli manipulációval és hamisítással igyekeznek félrevezetni a közvéleményt. Sajnos ezekbe a játékokba egyelőre megmagyarázhatatlan módon olyan demokratikus szerb politikai pártok is belekeveredtek, mint a Reformerők Szövetsége vagy a liberális értelmiségieket maga köré gyűjtő Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezés Egyesülete. E két szervezet Belgrádban a szlovéniai összecsapások eszkalációja idején közös sajtóértekezletet tartott, és felszólította az ország lakosságát: „dezertáljunk a polgárháborúból! (…) felhívunk mindenkit, hogy ne engedelmeskedjen a behívóparancsnak, se a szövetségi, se a nemzeti hadseregek egyikében”. Felhívásukat egy nappal később ismertette a Magyar Szó belgrádi tudósítója. Ennek nyomán a magyar lakosság körében óriási nyomás nehezedett a VMDK-ra, s a közvélemény kezdetben értetlenül állt a VMDK sokkal langyosabb, óvatosabb békefelhívása előtt. A VMDK ugyanis – mintegy megelőlegezve a későbbi béketárgyalások határozatait – „csupán” az összes fegyveres erő visszavonását, a fegyverek beszolgáltatását és a tartalékosok (közöttük a magyarok) hazabocsátását követelte.
Provokáció a magyarok ellen
A VMDK vezetősége nem titkolta a körzetek vezetői előtt, hogy a másik két párt felhívása mögött provokációt sejt, ugyanis a dezertálásra való felhívás kizárólag magyar nyelven látott napvilágot! Hogy a magyar vezetők megérzése egyáltalán nem volt alaptalan, az hamarosan kiderült a Szerbiai Reformszövetség közleményéből (Borba, 1991. július 11.): „Tragikus félreértésből, hiba vagy szándékos konstruálás folytán a közvéleményhez olyan hír jutott el, hogy a Szerbiai Reformszövetség áll a Jugoszláv Néphadseregből való dezertálásra vonatkozó felhívás mögött. A szerbiai reformisták álláspontja éppen fordított és a következő:
1. minden polgár hazafias kötelessége védeni hazáját, Jugoszláviát, ami e párt programjának egyik központi helyét foglalja el;
2. a Jugoszláv Néphadsereg az ország északnyugati részén nem polgárháborút folytat, hanem a Jugoszlávia területi integritása elleni brutális támadások ellen harcol.”
Vagyis a szerbiai demokratikus ellenzék, úgy látszik, a döntő pillanatban meggondolta magát, s kijavította elhamarkodott és hazafiatlan lépését. A szerbiai politikai sakkhúzásokból ítélve jelenleg arra lehet következtetni, hogy további kemény intézkedéseket tesznek egyfelől a VMDK vezetőinek lejáratása érdekében, másfelől a vajdasági magyarság politizáló rétegének elrettentésére. Tudni kell, hogy gyakorlatilag a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök mindegyike fölött az uralkodó Szerbiai Szocialista Párt gyakorolja az ellenőrzést, természetesen néhány magyar kollaboráns segítségével. Miközben tehát a politizáló magyar kisebbség ellen újabb repressziók várhatók, a szerb–magyar államközi kapcsolatok terén Szerbia nyitni kíván: erre predesztinálja mind gazdasági, mind politikai izoláltsága. A két állítás (a represszió és nyitás) között csak látszatellentmondás van: a szerb politika kreálói most arra számítanak, hogy a hivatalos és az ellenzéki Magyarországot egyaránt taccsra téve, lényegében ellenkezés és mukkanás nélkül kísérletet tehetnek a VMDK elszigetelésére.
Mindenki retteg
Természetesen a lehetséges poklok közül nem ez a legrosszabb, hanem a vérontás réme, amely a Vajdaságban egyelőre nem reális veszély. A Vajdaságban – egy-két rendőrségi kilengéstől eltekintve – nyugalom van, a félelem azonban jóval nagyobb a látszatnál.
Nemcsak a kisebbségiek (magyarok, szlovákok, románok, ruszinok, horvátok) félnek, de félnek a szerbek is. Utóbbiak közül aki teheti, erőteljesen fegyverkezik is. Már hónapok óta hatalmas sorok kígyóznak fegyverviselési engedélyért, s közöttük csak elvétve akad magyar. A vajdasági magyarság az egyetlen tisztességes (és talán az egyetlen ésszerű) taktikát választotta, hogy túlélje a balkáni apokalipszist: fegyvertelen kíván maradni, ugyanakkor nem kívánja még egyszer eljátszani az ágyútöltelék szerepet sem.
Mindenki a horvát–szerb konfliktus további kiterjedésétől tart, s attól, hogy egy általános anarchia során bármi megtörténhet. Sajnos, itt mindenki tudja azt is, hogy 1944 őszén is fegyvertelen volt a vajdasági magyarság, és ez sok ezer ártatlan ember életébe került.
S miközben a Dunától nyugatra naponta dörögnek a fegyverek, hullanak az értelmetlen áldozatok, és ezrével érkeznek Bácskába az odaáti menekültek, a csatazajban szinte észrevétlenül folyik a nemzeti kisebbségek jogainak megcsorbítása parlamenti és parlamenten kívüli eszközökkel egyaránt. Vajdaság-szerte nemzetiségi intézmények (könyvtárak, művelődési házak, amatőrszínházak) ingatlanjainak egész sora került az uralkodó párt tulajdonába, a jogorvoslat minden reménye nélkül, s a nemzetiségi iskolák is rendíthetetlenül fogynak tovább, mi több, a jövőben magyar nyelvű szakmunkásképzés már nem is lehetséges Radoman Bozsovics és társai világviszonylatban is ritka, fenenagy demokráciájában…
- Külföld [6]