Nyomtatóbarát változat
Szorongással olvastam szlovén barátaim felhívását, akik a hadsereg által körülzárt békés Ljubljanából kértek s kérnek ma is segítséget a világtól. Nem tudom, mi történik majd az elkövetkezendő órákban és hetekben, de azt tudom, hogy ez a kicsi és szép ország rászolgált legteljesebb szolidaritásunkra. Mivel valaha, egyetemi éveim alatt tanulmányoztam a szlovén történelmet, festészetet és irodalmat, megértem a szlovének megdöbbenését az európai közvélemény egy részének közönye láttán. A közöny láttán, mely tudatlanságból fakad.
Hallom, a „balkanizáció veszélyéről” beszélnek. De mi köze Szlovéniának a Balkánhoz? Szlovénia egy Olaszország közvetlen közelében fekvő nyugati ország. (Trieszt például, melyről James Joyce annyi mindent tudott, félig szlovén város). Egy, a reformációtól érintett katolikus ország, mely hosszú időn keresztül az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott, egy ország, ahol Közép-Európa fogalma élőbb, mint bárhol másutt. (Annak a Közép-Európának a fogalma, amely földrajzilag ott végződik, ahol a Balkán és Oroszország kezdődik).
Hallom, a „nacionalizmus” régi démonairól beszélnek. Az elmúlt száz évben több európai nemzet vívta ki függetlenségét: a norvégok, az írek, lengyelek, magyarok, később rövid időre a litvánok, észtek, lettek, végül az izlandiak. Bár a totalitárius birodalmak uniformizáló törekvései mindent megtettek e nemzetek megsemmisítése érdekében, mégis ezek alkotják annak oszthatatlan Európa részét, mely nélkülük már elképzelhetetlen. A szlovének és horvátok szintén megélték nemzeti újjászületésük folyamatát. Az 1918-ban létrejött jugoszláv állam, amely egybefogta Kelet- (Szerbia) és Nyugat-Európa (Horvátország és Szlovénia) egy-egy részét, azt az átmeneti állapotot képviselte, amely ma – immár természetes módon – kiteljesedik.
A szlovének hazafisága sohasem hadseregre és politikai pártokra, hanem a kultúrára, legfőképpen az irodalomra támaszkodott, ezért is lehet személyhez szóló. A legnagyobb nemzeti alakjuk nem hadvezér, nem lelkész, hanem a XIX. század első felének nagy romantikus költője – France Presern. A szlovén függetlenségi akarat feltámadása nem a fellángoló provincializmusból, hanem a Nyugathoz való tartozás érzéséből, Európa szomjazásából fakad, amelyhez – mint mások – felnőtt nemzetként kívánnak csatlakozni.
A nagyhatalmak müncheni konferenciájának idején Chamberlain, hogy kapitulációját igazolja, mint „távoli és ismeretlen” országról beszélt Csehszlovákiáról. E lekicsinylő szavak begyógyíthatatlan sebet ejtettek a cseheken, ez lehetett az oka a háború után kialakuló, Nyugattal szembeni bizalmatlanságuknak, és növelte a szovjetek iránti szimpátiájukat. Vegyük észre ezeket a sebeket. A közönyben ott lappang az arrogancia. Nem európai az, aki nem ismeri el, nem tiszteli és védi a többi európai nemzetet, még ha olyan kicsi és védtelen is, mint Izland, Dánia vagy Szlovénia.
Ha nem lenne ilyen drámai a helyzet azt mondanám (teszem ezt évek óta – hiába): utazzatok Jugoszláviába, beszélgessetek el az ottani értelmiségiekkel, kutassátok ezt az ellentmondásos, nehéz és szokatlanul érdekes világot. De sajnos, szlovén barátaim éjszakai felhívását olvasva, csak azt tudom mondani: tegyetek meg mindent, hogy megmentsétek Szlovéniát!
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét