Skip to main content

A nacionalizmus démonai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szorongással olvastam szlovén barátaim felhívását, akik a hadsereg által körülzárt békés Ljubljanából kértek s kérnek ma is segítséget a világtól. Nem tudom, mi történik majd az elkövetkezendő órákban és hetekben, de azt tudom, hogy ez a kicsi és szép ország rászolgált legteljesebb szolidaritásunkra. Mivel valaha, egyetemi éveim alatt tanulmányoztam a szlovén történelmet, festészetet és irodalmat, megértem a szlovének megdöbbenését az európai közvélemény egy részének közönye láttán. A közöny láttán, mely tudatlanságból fakad.

Hallom, a „balkanizáció veszélyéről” beszélnek. De mi köze Szlovéniának a Balkánhoz? Szlovénia egy Olaszország közvetlen közelében fekvő nyugati ország. (Trieszt például, melyről James Joyce annyi mindent tudott, félig szlovén város). Egy, a reformációtól érintett katolikus ország, mely hosszú időn keresztül az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott, egy ország, ahol Közép-Európa fogalma élőbb, mint bárhol másutt. (Annak a Közép-Európának a fogalma, amely földrajzilag ott végződik, ahol a Balkán és Oroszország kezdődik).

Hallom, a „nacionalizmus” régi démonairól beszélnek. Az elmúlt száz évben több európai nemzet vívta ki függetlenségét: a norvégok, az írek, lengyelek, magyarok, később rövid időre a litvánok, észtek, lettek, végül az izlandiak. Bár a totalitárius birodalmak uniformizáló törekvései mindent megtettek e nemzetek megsemmisítése érdekében, mégis ezek alkotják annak oszthatatlan Európa részét, mely nélkülük már elképzelhetetlen. A szlovének és horvátok szintén megélték nemzeti újjászületésük folyamatát. Az 1918-ban létrejött jugoszláv állam, amely egybefogta Kelet- (Szerbia) és Nyugat-Európa (Horvátország és Szlovénia) egy-egy részét, azt az átmeneti állapotot képviselte, amely ma – immár természetes módon – kiteljesedik.

A szlovének hazafisága sohasem hadseregre és politikai pártokra, hanem a kultúrára, legfőképpen az irodalomra támaszkodott, ezért is lehet személyhez szóló. A legnagyobb nemzeti alakjuk nem hadvezér, nem lelkész, hanem a XIX. század első felének nagy romantikus költője – France Presern. A szlovén függetlenségi akarat feltámadása nem a fellángoló provincializmusból, hanem a Nyugathoz való tartozás érzéséből, Európa szomjazásából fakad, amelyhez – mint mások – felnőtt nemzetként kívánnak csatlakozni.

A nagyhatalmak müncheni konferenciájának idején Chamberlain, hogy kapitulációját igazolja, mint „távoli és ismeretlen” országról beszélt Csehszlovákiáról. E lekicsinylő szavak begyógyíthatatlan sebet ejtettek a cseheken, ez lehetett az oka a háború után kialakuló, Nyugattal szembeni bizalmatlanságuknak, és növelte a szovjetek iránti szimpátiájukat. Vegyük észre ezeket a sebeket. A közönyben ott lappang az arrogancia. Nem európai az, aki nem ismeri el, nem tiszteli és védi a többi európai nemzetet, még ha olyan kicsi és védtelen is, mint Izland, Dánia vagy Szlovénia.

Ha nem lenne ilyen drámai a helyzet azt mondanám (teszem ezt évek óta – hiába): utazzatok Jugoszláviába, beszélgessetek el az ottani értelmiségiekkel, kutassátok ezt az ellentmondásos, nehéz és szokatlanul érdekes világot. De sajnos, szlovén barátaim éjszakai felhívását olvasva, csak azt tudom mondani: tegyetek meg mindent, hogy megmentsétek Szlovéniát!












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon