Remélhetőleg a Beszélő is kiérdemli majd a miniszterelnök visszafogott hangú dicséretét, mint a többi sajtóorgánum, mely nem közölte ismeretlen tettesek által kiszivárogtatott levelét az Új Magyarország előtt. „Az Európa felé baktató demokraták” küldeményét mi is megkaptuk, de okkal reméltük, hogy a napilapok közlik a teljes szöveget mire megjelenünk, s mindig zsúfolt oldalainkat megtakarítottuk a kizárólagos Beszélő-információk számára. A levél teljes szövegét tehát olvasóink megtalálhatják az Új Magyarország január 9-i számának 10–11. oldalán.
Dr. Antall József múzeum-főigazgató, a tiszteletre méltó kisgazdapárti politikus, id. Antall József (1896–1974) Grósz főtitkár úrral közel egykorú fia, maga is több külföldi kitüntetés, valamint a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, ajánlatot tesz ebben a levélben az MSZMP első számú vezetőjének. Azzal a reverenciával fordul hozzá, amellyel jó nevelést kapott, komoly ember komoly ajánlatot tehet a politikai főhatalom birtokosának, függetlenül attól, hogy mi a véleménye úgy különben e személyiségről. (Akinek a kezében nincs jelentős hatalom, azzal szemben nem ilyen udvarias Antall József, mint azóta tapasztalhattuk. Ellenzékével például.) Ajánlatán nincs mit szégyellni. Korrekt, morális, kikezdhetetlen, méltóságteljes. Világosan tudtára adja a címzettnek, hogy az országot a Kádár vezette MSZMP uralma taszította – az ő diagnózisa szerint mindenekelőtt morális – válságba, amelyből a nemzetért felelősséget érző csoportokkal való hatalommegosztás, új kompromisszumon alapuló közmegegyezés nélkül nem lehetséges kibontakozás. Érdemes elidőzni egy pillanatra a levélnek annál a mondatánál, amellyel az író oszlatni igyekszik Grósz Károly aggodalmát: a politikai életben történt megélénkülés nem jelenthet igazán veszélyt egy hatalmilag szervezett, minden eszközzel rendelkező államra és kormányzatra. Szó ami szó, a miniszterelnök igyekszik követni ezt a politikai meggyőződését…
Antall József 1988 végén, a Kisgazdapárt újraszerveződése után néhány héttel azt is világosan látta, hogy a kommunista párttal való kiegyezésben az újjáélesztett hajdani koalíciós pártok már nem játszhatnak főszerepet, mint ahogy történhetett volna 1956-ban. Közjogilag lehetséges lenne, de politikailag irreális, hisz ezek a pártok elenyésztek. Érvényes politikai eszméiknek más, új csoportok, alternatív szervezetek az örökösei. Antall doktor egy udvariatlanul, de főképp szimptomatikusan megválaszolatlan magánlevélben közölte gondolatait Grósz Károllyal, amikor az a fenyegető, melldöngető (önerősítő) sportcsarnoki beszédben éppen az újjáalakuló koalíciós pártoknak támadt. Levele másolatát elküldte még Pozsgay Imrének, s megmutatta néhány ellenzéki személyiségnek, mint most megtudtuk. (Az akkor már megalakult SZDSZ vezetői nem voltak köztük. Nem voltak fontosak Antall doktor számára.)
A szamizdat Beszélő másfél évvel korábban tett sok tekintetben hasonló ajánlatot, a „Társadalmi szerződés”-ben. A válságot ugyan elsősorban gazdasági, szociális és nem morális okokból eredeztette, s a főhatalom birtokosához azzal fordult, hogy „Kádárnak mennie kell”, mellőzve a kötelező reverenciát. De nem ezek a legfontosabb különbségek. A „Társadalmi szerződés”, melynek a politikai kibontakozásra vonatkozó elgondolásait elsöpörték a rohanó események, így fejeződik be: „Mi azt szeretnénk, ha a szakértői közösségek tervezetei javaslatokból követelésekké várnának… Minél több kör és csoport fejtse ki elgondolásait a kibontakozásról. Legyen nyilvános vita a különböző elgondolások között. Programjavaslatunkat megvitatásra ajánljuk.” S ezután már csak a nevek és címek következtek, melyeken a Beszélővel fel lehet venni a kapcsolatot, meg a szerény közlés: a kiadvány önköltsége 50 Ft. S a Beszélő-kör ajánlatát alkalmasint Kádár Jánosnál korábban bárki megismerhette. Még 50 Ft sem kellett hozzá, hisz fejezetenként felolvasta a Szabad Európa Rádió. Ez a lényeges különbség. S alighanem ez is maradt az Antall-kormány és ellenzéke között.
Kapcsolódó cikkek
- Fül [6]