Skip to main content

Komoly úr, komoly szándékkal

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Remélhetőleg a Beszélő is kiérdemli majd a miniszterelnök visszafogott hangú dicséretét, mint a többi sajtóorgánum, mely nem közölte ismeretlen tettesek által kiszivárogtatott levelét az Új Magyarország előtt. „Az Európa felé baktató demokraták” küldeményét mi is megkaptuk, de okkal reméltük, hogy a napilapok közlik a teljes szöveget mire megjelenünk, s mindig zsúfolt oldalainkat megtakarítottuk a kizárólagos Beszélő-információk számára. A levél teljes szövegét tehát olvasóink megtalálhatják az Új Magyarország január 9-i számának 10–11. oldalán.

Dr. Antall József múzeum-főigazgató, a tiszteletre méltó kisgazdapárti politikus, id. Antall József (1896–1974) Grósz főtitkár úrral közel egykorú fia, maga is több külföldi kitüntetés, valamint a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, ajánlatot tesz ebben a levélben az MSZMP első számú vezetőjének. Azzal a reverenciával fordul hozzá, amellyel jó nevelést kapott, komoly ember komoly ajánlatot tehet a politikai főhatalom birtokosának, függetlenül attól, hogy mi a véleménye úgy különben e személyiségről. (Akinek a kezében nincs jelentős hatalom, azzal szemben nem ilyen udvarias Antall József, mint azóta tapasztalhattuk. Ellenzékével például.) Ajánlatán nincs mit szégyellni. Korrekt, morális, kikezdhetetlen, méltóságteljes. Világosan tudtára adja a címzettnek, hogy az országot a Kádár vezette MSZMP uralma taszította – az ő diagnózisa szerint mindenekelőtt morális – válságba, amelyből a nemzetért felelősséget érző csoportokkal való hatalommegosztás, új kompromisszumon alapuló közmegegyezés nélkül nem lehetséges kibontakozás. Érdemes elidőzni egy pillanatra a levélnek annál a mondatánál, amellyel az író oszlatni igyekszik Grósz Károly aggodalmát: a politikai életben történt megélénkülés nem jelenthet igazán veszélyt egy hatalmilag szervezett, minden eszközzel rendelkező államra és kormányzatra. Szó ami szó, a miniszterelnök igyekszik követni ezt a politikai meggyőződését…

Antall József 1988 végén, a Kisgazdapárt újraszerveződése után néhány héttel azt is világosan látta, hogy a kommunista párttal való kiegyezésben az újjáélesztett hajdani koalíciós pártok már nem játszhatnak főszerepet, mint ahogy történhetett volna 1956-ban. Közjogilag lehetséges lenne, de politikailag irreális, hisz ezek a pártok elenyésztek. Érvényes politikai eszméiknek más, új csoportok, alternatív szervezetek az örökösei. Antall doktor egy udvariatlanul, de főképp szimptomatikusan megválaszolatlan magánlevélben közölte gondolatait Grósz Károllyal, amikor az a fenyegető, melldöngető (önerősítő) sportcsarnoki beszédben éppen az újjáalakuló koalíciós pártoknak támadt. Levele másolatát elküldte még Pozsgay Imrének, s megmutatta néhány ellenzéki személyiségnek, mint most megtudtuk. (Az akkor már megalakult SZDSZ vezetői nem voltak köztük. Nem voltak fontosak Antall doktor számára.)

A szamizdat Beszélő másfél évvel korábban tett sok tekintetben hasonló ajánlatot, a „Társadalmi szerződés”-ben. A válságot ugyan elsősorban gazdasági, szociális és nem morális okokból eredeztette, s a főhatalom birtokosához azzal fordult, hogy „Kádárnak mennie kell”, mellőzve a kötelező reverenciát. De nem ezek a legfontosabb különbségek. A „Társadalmi szerződés”, melynek a politikai kibontakozásra vonatkozó elgondolásait elsöpörték a rohanó események, így fejeződik be: „Mi azt szeretnénk, ha a szakértői közösségek tervezetei javaslatokból követelésekké várnának… Minél több kör és csoport fejtse ki elgondolásait a kibontakozásról. Legyen nyilvános vita a különböző elgondolások között. Programjavaslatunkat megvitatásra ajánljuk.” S ezután már csak a nevek és címek következtek, melyeken a Beszélővel fel lehet venni a kapcsolatot, meg a szerény közlés: a kiadvány önköltsége 50 Ft. S a Beszélő-kör ajánlatát alkalmasint Kádár Jánosnál korábban bárki megismerhette. Még 50 Ft sem kellett hozzá, hisz fejezetenként felolvasta a Szabad Európa Rádió. Ez a lényeges különbség. S alighanem ez is maradt az Antall-kormány és ellenzéke között.








Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon