Katonák és harckocsik özönlöttek el a hét végén Algír utcáit. Algéria most vagy eltűri az Iszlám Üdvfront (FIS) térnyerését, vagy elviseli, hogy – ha átmeneti időre is – katonák gyakorolják a hatalmat. Az ország lakosságának jelentős része az iszlám fundamentalizmustól reméli az ország és saját sorsának jobbra fordulását: a választások decemberi első fordulójának eredménye is, hiszen a FIS mindössze 28 szavazatnyira, valóban egy hajszálra maradt el a parlamenti többségtől. Sokan azonban úgy vélik: a FIS hatalomra kerülésével Algéria évszázadokat repülhet vissza a történelemben, s ezért, ha nem is fenntartások nélkül, de támogatják a hadsereg beavatkozását.
A Magyarországnál mintegy 25-ször nagyobb, főként berberek és arabok lakta Algéria csaknem másfél évszázada került ténylegesen francia megszállás alá. Olaj-, földgáz- és foszfátkincse mellett egészen kitűnő stratégiai helyzete tette különösen értékessé a gyarmattartók számára. Kikötői – köztük Algír, Oran – nemcsak célállomások voltak, hanem óriási tranzitforgalmat is lebonyolítottak, de itt volt a hírhedt idegenlégió egyik kiképzőbázisa is.
Algéria függetlenségéért 1954-ben indította el a harcot a Nemzeti Felszabadítási Front, az FLN, s a felszabadító háború 1962-ben fejeződött be a nemzeti erők teljes sikerével. A független ország első vezetője, Ahmed Ben Bella, az FLN megalapítója volt. Viszonylag rövid ideig maradhatott a porondon, mert kormányának fiatal, agilis hadügyminisztere, Huari Bumedien ezredes 1965-ben vértelen puccsal megfosztotta őt hatalmától, s a Forradalmi Tanács elnökeként 13 éven át volt Algéria első számú vezetője.
Bumedien éveit egyfajta helyi szocialista kísérleteként emlegetik. Megerősödött az állam szerepe a gazdaságban, sorra államosították a francia érdekeltségű vállalatokat. Az FLN a „jól bevált” kelet-európai mintára egypárti kormányzást, igazi pártállami rendszert alakított ki.
Bumedien korai halála után került az ország élére a most 63 éves Sadli Bendzsedid.
A Sadli-korszak
Sadli – elődjéhez hasonlóan – a felszabadító háború „veteránja”, de politikai pályafutását sokkal több kompromisszumkészség jellemezte.
Hivatalosan 1984-ben lett Algéria államfője, s e tisztségében az ország lakossága három alkalommal is megerősítette. Országlását politikai sikerek és gazdasági kudarcok kísérték. A nyolcvanas években Algéria több exporttermékének ára visszaesett (pl. a kőolaj, a földgáz), a mezőgazdasági termékek, gyümölcsfélék iránt ugyancsak csökkent az érdeklődés, amit súlyosbított az ország korszerűtlen gazdasági szerkezete, s a következmény: a lakosság romló életszínvonala.
Ilyen gazdasági háttér mellett nem véletlen, hogy az 1986-os Nemzeti Chartában már felfedezhetők „iszlámosításra” utaló jelek, s a többpártrendszer bevezetése után egyre nagyobb teret nyertek iszlám mozgalmak, élükön az Iszlám üdvfronttal.
Az üdvfront élére állt a gazdasági nehézségek ellen tiltakozó megmozdulásoknak. Az első nagyszabású tömegmozgalommal 1988-ban Sadli Bendzsedid kemény kézzel leszámolt: a katonaság bevetése akkor több száz emberéletet követelt. Az eset két tanulsággal szolgált: az államfő, ha kell, nem riad vissza az erőszaktól sem, a FIS-sel pedig nem hajlandó együttműködni. Kormányzása első időszakában sikerrel tartotta féken a különböző szélsőségeket, s amikor erre már nem volt tovább képes, távozott. Hogy ez mennyire önként történt, az ma még nem állapítható meg egyértelműen.
Kiszabadult a szellem…
A kormányzó párt tekintélyvesztése és a Sadli által kezdeményezett reformok sikertelensége a FIS kezébe adta a lehetőséget. Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy 45 napon belül új elnököt kell választani. A helyi viszonyok ismerői kevés reményt fűznek ehhez, hiszen a parlamenti választások második fordulójának sorsa is felettébb bizonytalan.
Az elnökválasztás a jelenlegi helyzetben a fundamentalisták, a FIS sikerét ígéri, hiszen ez a párt – alig hároméves legális múlttal a háta mögött – a választások első fordulóján elért imponáló sikerével bizonyította, hogy elvei tömegtámogatásra találtak. A nagyrészt iráni példán kimunkált elvek a politikai életben, az igazságszolgáltatásban, a gazdasági és kulturális élet minden területén az iszlám parancsát helyeznék előtérbe. Azt még nem tudni, ki képviseli majd a pártot, de minden bizonnyal Abaszi Adani, a FIS elnöke indul harcba a legmagasabb állami méltóságért.
A (most még) kormányzó FLN minden bizonnyal a jelenlegi kormányfőt jelöli. Ghozali az egyik „erős ember” az országban, sokak szerint az ő műve Sadli Bendzsedid eltávolítása. Az is bizonyosnak látszik, hogy az idős Benabilesz, aki az átmeneti időszakban ügyvezető elnök, nem tekinthető favoritnak.
A hadsereg – legalábbis annak felső vezetése – tehát ellenáll az iszlám hullámnak. Sokak szerint azonban az iszlám gondolat sokkal mélyebb hatással van a katonákra, mint amit a felszín mutat. S ha ez így van, Algéria történetében teljesen új fejezet kezdődhet…
- Külföld [6]