Nagy Gábor

Nyomtatóbarát változat

Az amerikai elnök ázsiai körútja sokak szerint nemigen volt méltó a Fehér Ház gazdájához. A japán lapok például úgy vélték, Bush leginkább egy detroiti szuper autóügynökre hasonlított, aki a három nagy amerikai autógyár termékeit igyekszik eladni… Így aztán rendkívül kétséges, hogy a mostani ázsiai tárgyalásokkal tudta-e növelni népszerűségét a recesszió terheit nyögő amerikai választópolgárok körében. Akiket ráadásul a rosszullét még az elnök korára is emlékeztet: a 67 év ugyan Reaganéhez képest valóban ifjúkornak számít, ám mögötte nem egy „megbízható Bush” áll, hanem a közvélemény által az elnöki posztra alkalmatlannak tartott Dan Quayle.

A körút már eleve baljós előjelekkel indult. Bush rosszkor érkezett Ausztráliába: az USA-barát Hawke miniszterelnököt épp ekkor billentette ki a pártelnöki és kormányfői nyeregből az önállóbb és Washingtonnal szemben kritikusabb vonalat képviselő Paul Keating.

Szingapúr: báziskérdés

Szingapúri tárgyalásain azt akarta elérni, hogy a Fülöp-szigeteken az idei év végéig kiürítésre ítélt Subic Bay haditengerészeti támaszpontja helyett más bázist találjon a Csendes-óceánon állomásozó Hetedik Flotta irányítására. A megkötött előzetes megállapodás szerint Washington a szigetre telepítheti az irányítási bázist, ez azonban a hadihajók és a vezetési rendszerek korszerűsítése miatt az eddiginél lényegesen kevesebb személyzetet jelent. Ugyanakkor az USA a tavaly novemberben rögzített mértéken felül is használhatja a sziget kikötőit kereskedelmi és hadihajói sürgős javítására, sőt, a szingapúri katonai repülőteret is igénybe veheti.

Szöulban végre igazán kellemes meglepetésben volt része: feleségét, Barbara Busht az udvarias Ro Te Vu dél-koreai elnök házassági évfordulóján 47 szál vörös rózsával köszöntötte. Persze elégedett lehetett a dél-koreai államfő is, hiszen Bush nyilvánosan nem beszélt a rizspiac megnyitásának Szöul számára igen kényesnek számító kérdéséről. Phenjanban merő ünneprontásként a szokásos Amerika- és kapitalizmus-ellenes tirádákkal körítve – a látogatásra időzítve szivárogtatták ki, hogy Észak-Korea hajlandó lesz a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nemzetközi ellenőrzése alá helyezni nukleáris berendezéseit. Az USA, Japán és Dél-Korea ugyanis a heves észak-koreai tiltakozások ellenére azt állítja, hogy Phenjan atombomba előállításán dolgozik.

Japán: számok és szólamok

Tokióban Brady pénzügyminiszter is csatlakozott a társasághoz, és – diplomáciai körúton meglehetősen szokatlan módon, mint azt a japán újságok fanyarul megjegyezték – az üzletemberek is itt aktivizálták igazán magukat. Az ok: 1991-ben újra jelentős, 41 milliárd dolláros japán többletet várnak a kétoldalú kereskedelemben. Az amerikai hiány háromnegyede az autók és autóalkatrészek forgalmából származik. Nem véletlen tehát, ha szokatlan is, hogy Bush kísérői között volt a recessziótól sújtott három nagy amerikai autógyár – a General Motors, a Ford és a Chrysler – első embere is. Bush amerikai elnök és Mijazava Kiicsi japán miniszterelnök végül megállapodott abban, hogy a két országnak, amely együttesen a világgazdasági teljesítmény közel 40, valamint a világkereskedelem több mint 20 százalékát adja, a globális gazdasági fejlődés érdekében össze kell fognia, és növekedésélénkítő gazdaságpolitikát kell folytatnia. Az akciótervben rendelkeztek a kétoldalú kereskedelmi ellentétek elsimításáról is. A dokumentum megerősítette, hogy az öt legnagyobb japán autógyár – a Toyota, a Honda, a Nissan, a Mitsubishi és a Mazda – amerikai autó- és alkatrészvásárlásaikat a jelenlegi 9 milliárd dolláros értékről 1994-ig igyekeznek 19 milliárdra felfuttatni.

A japán kormány viszont azt ígérte, hogy az 1992. április 1-jén kezdődő  pénzügyi évben 6,3 millió dollárt költ külföldi – mindenekelőtt amerikai – autóbemutatók rendezésére, pénzügyi ösztönzőkkel igyekszik segíteni az importot, a külföldi befektetőknek pedig alacsony kamatozású hiteleket és adókedvezményeket kínál majd.

Az elemzések szerint azonban mindezek az ígéretek csak hangzatosak, de korántsem gyakorolnak olyan nagy hatást az amerikai gazdaságra, mint azt Bush reméli. Bár Bush, az elnökválasztási kampányra gondolva igyekezett gyorsan sikeresnek minősíteni útját, a három nagy amerikai autógyár vezetője azonban már Tokióban elégedetlenkedett. A kétoldalú kereskedelem szerkezeti egyensúlyának helyreállításáról felújítandó tárgyalások hozhatnak ugyan eredményt, de semmiképpen sem rövid időn belül.

Japán nem egészen önkéntes importvállalása pedig mit sem ér, ha a GM, a Ford vagy a Chrysler – szemben a nyugat-európai gyártókkal – rendre még azt a fogyasztói alapkövetelményt sem hajlandó kielégíteni, hogy a Japánba szállított autók jobbkormányosak legyenek, mivel a japánok a britekhez hasonlóan a „a balra hajts” elvét követik. Ráadásul az amerikai autóexport növelése mit sem ér az egész gazdaság bajainak orvoslása szempontjából: továbbra is csökkennek a megtakarítások és befektetések, folytatódik a versenyképesség felmorzsolódása. Megingott az amerikai gazdaság valaha rendíthetetlennek tartott két tartóoszlopa, az International Business Machine (IBM) és a General Motors is.

• Külföld