Nagy Gábor

Nyomtatóbarát változat

Bush amerikai elnök egyelőre mégis azokra a tanácsadóira hallgat, akik azt javasolják, várja meg a legutóbbi kamatcsökkentések hatását, és csak azután, talán jövőre jelentsen be gazdaságélénkítő csomagot. Ezzel Bush veszélyes pókerjátszmába kezdett diplomáciai sikerei ellenére a rossz gazdasági helyzet könnyen megfoszthatja újjáválasztási esélyétől.

Alig két-három hónapja még úgy tűnt, övé a játszma: a hidegháború és a fegyverkezés győzteseként kezdett párbeszédet a Szovjetunióval, jelentős fegyverzetkorlátozási egyezményeket kötött, az Irak elleni csúcstechnikai villámháborúval fölemelte Vietnam porából az amerikaiak önérzetét, és mindenütt ott volt, ahol az évtizedeken át parázsló és lángoló konfliktusokat kellett eloltani. A hazai kérdésekre azonban vajmi kevés figyelmet fordított. A gazdaság már tavaly óta recesszióban volt, ám a bajok igazán csak mostanra, az elnökválasztási kampány idejére váltak égetőkké. Ezt Bush is kénytelen volt belátni, ezért is mondta le novemberi ázsiai körútját - a fogadó országok vezető politikusainak nagy csalódására.

Robbanás a Wall Streeten

Bush tehát otthon maradt, de a „tőzsderobbanás” így is bekövetkezett. Múlt hét péntekjén ugyanis a befektetők nem bírták tovább, és nagyarányú részvényeladásokba kezdtek, s emiatt a Wall Street-i árfolyamokat összesítő Dow Jones-index több mint 120 pontot, mintegy 3,9 százalékot zuhant. Ez két éve a legnagyobb napi árfolyamesés, és a Wall Street történetében is az ötödik legnagyobbnak számít. A szikrát a robbanáshoz az a – normál időkben nem túl veszélyes – hír szolgáltatta, hogy a törvényhozásban tárgyalás alatt lévő bankreform-törvényhez olyan kiegészítést fűztek, amellyel 14 százalékban limitálnák a hitelkártyákra folyósított kölcsönök után felszámítható kamatlábat. Az átlagos kamatláb jelenleg 18,9 százalék.

Ezzel a lépéssel a „plasztikpénzzel” (hitelkártya) rendelkező lakosságot szeretnék költekezésre ösztönözni, ám a terv a visszájára sült el: a kamatlimit újabb csapást mérhet az ingatlanpiac összeomlása, valamint a takarékpénztárak csődlavinája miatt máris nehézségekkel küzdő bankok nyereségére, és ahelyett, hogy növelné a lakossági vásárlásokat, a hitelkártya-kibocsátás és -felhasználás gátjává válhat. Ez a szikra azonban csak beindította a robbanást, a gyúelegyet az amerikai gazdaság helyzete szolgáltatta. Amikor a bruttó nemzeti termék (GNP) a harmadik negyedévben három negyedévi visszaesés után újra 2,5 százalékkal gyarapodott, a Fehér Ház sietve közölte: vége a recessziónak. Ám a részletesebb elemzés azt mutatja, hogy igazi növekedés csak a harmadik negyedév első hónapjában volt, szeptemberre pedig már a lassulás volt a jellemző, sőt a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy októberben az ipari termelés újra csak stagnált.

Bushnak tehát érdemes lesz visszaemlékezni arra, hogy Carter annak idején épp a gazdasági nehézségek következtében győzhette le Fordot, majd Reagan Cartert. Ennek ellenére a Fehér Ház még kivár. Az elnök ugyanis azokra a tanácsadóikra – Robert Mosbacher kereskedelmi miniszterre, Nicholas Brady pénzügyminiszterre, Michael Boskin vezető közgazdászra – hallgat, akik meg akarják várni, a jegybank szerepét ellátó Fed legutóbbi kamatcsökkentési akciója meghozza-e a várt eredményt a gazdaság élénkítésében. Mások, közte Dan Quayle alelnök és Jack Kemp lakásügyi és városfejlesztési miniszter gyors, átmeneti adócsökkentéseket sürgetnek.

Bombák a Fehér Házban

A Fehér Ház és a Fed dolgát azonban ráadásul a várakozások ördögi köre is nehezíti. A vállalatok mindaddig nem töltik föl raktárkészletüket, és nem futtatják föl termelésüket, amíg nem látják a kereslet növekedését. A fogyasztók viszont vonakodnak vásárolni, mert a munkanélküliség is növekszik, s így félnek munkahelyük és fizetésük elvesztésétől, miközben még ők is a nyolcvanas évek költekezésének a terheit törlesztik. A felmérések szerint a rövid nyári optimizmus után az amerikai lakosság újra recesszióra számít.

Márpedig egy hivatalban lévő és újjáválasztásra pályázó elnöknek ez kétszeresen is rossz hír: nem elég, hogy a gazdaság helyzete aggasztó, a javulásban kételkedő választópolgárok is kevésbé hajlanak arra, hogy a Fehér Ház aktuális gazdájára szavazzanak.

És Bushnak nincs sok ideje. Ráadásul elődje és mentora, Reagan is hagyott számára örökül rejtett időzített bombákat. A nyolcvanas évek fegyverkezési programjait az államkassza jórészt hitelekből finanszírozta, és most ennek nyögi a terhét. Reagan igyekezett hálás lenni a konzervatív középosztálynak is, akik szavazataikkal a Fehér Házba juttatták, ezért nagyarányú adócsökkentéseket vitt végbe, ám e népszerű intézkedéssel jelentősen megnyirbálta a költségvetés bevételeit. A Reagan-adminisztráció egy harmadik időzített gazdasági bombát is elhelyezett a Bush-csapat alatt: szövetségi garanciát vállalt a takarékpénztárak tevékenységéért. Az 1991-es pénzügyi évben a megmentésükre fordított összeg még „csak” 50,75 milliárd dollár volt, de az október 1-jén indult 1992-es pénzügyi évben már legkevesebb 115 milliárd dollár lesz. Ez az egyik fő oka annak, hogy az 1992-es pénzügyi évben minden eddiginél nagyobb, 350 milliárd dolláros deficitet várnak.

A gazdaság bajai most már a Fehér Házat is aggasztják, és igencsak megingatták Bush korábbi népszerűségét. Egy legutóbbi közvélemény-kutatásban az ötletes felmérők azzal kísérleteztek, hogy Bushsal szemben egy fiktív demokratapárti politikust indítottak – aki a megkérdezett reprezentatív minta szerint legyőzte volna az elnököt. Bushnak csak az a szerencséje, hogy amint nem egy „fiktív demokratával”, hanem a Demokrata Párt lehetséges elnökjelöltjeivel versenyeztették, mindenkit magabiztosan legyőzött. Ez azonban csak szépségtapasz: ha a gazdaság nem áll talpra, s ha a Demokrata Párt megfelelő elnökjelöltet állít, akkor egy év múlva, 1992 novemberében Bush és a Republikánus Párt leglidércesebb álmai is valóra válhatnak.

• Külföld