Passz, nincs itt a kalkulátorom. Nem értem. 37 százalék, nagyon jó befektetés! Ezek a válaszok kedden délután hagzottak el, amikor jeles közgazdász képviselők orra alá dugtam az egyik kereskedelmi bank aznapi hirdetését. A hirdetésben szerepelt a váltó és a diszkont kifejezés, amelyekkel a (kormánypárti, független, ellenzéki) megkérdezettek nagyobb részének nem sikerült megbirkóznia.
Szerencsére nincs ilyen probléma, amikor a kormány és ellenzéke a költségvetésről nyilatkozik. A költségvetéshez mindenki ért, így nincs akadálya annak, hogy nyilatkozatháború törjön ki a múlt héten kirobbant költségvetési botrány nyomán.
Csak az nem tisztázott pontosan, hogy ki mivel, mennyivel, miért és kinek tartozik, hogy a százmilliárdos vám- és adóhátralékot mennyiben magyarázza egy strukturális válság, s mennyire kérhető számon ez egy rosszul megszervezett bürokratikus apparátuson.
Az újságolvasó és az ellenzék nem hisz igazán a Pénzügyminisztérium által közölt számoknak, s egyéb skandalumokat sejtenek mögötte. A sajtó által közölt, kormányférfiak (kormánynők miért nincsenek?) nyilatkozatain alapuló adatok nem mindig egyeznek meg egymással.
Makrogazdasági adatokat csak az állami bürokrácia tud összesíteni, annak torzításait pedig ma Magyarországon senki kiszűrni nem tudja. A nyilvánosságra hozott adatokkal szemben semmit nem lehet fölhozni, ami független forrásból származó információkon alapulna. Tehát amikor az alábbiakban megkíséreljük árnyaltabban elemezni a költségvetés helyzetét, nem állítjuk, hogy ne lennénk esetleg megtévesztettek, mondjuk félhülyék.
Az újságolvasó mire emlékezhet? A vám- és adóhátralék 150-200 milliárd forint 1992 első negyedévének végén, ebből a vámhátralék mintegy 115 milliárd forint, mint azt a keddi lapok egybehangzóan állítják. Az itt közölt adatok ennek ellentmondanak.
A VPOP (Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága) új vezetője, Arnold Mihály többször elmondta, hogy a vám nyilatkozatok alapján a tavalyi import 18,7 százaléka, közel ötöde decemberben jött be az országba. Részben ez a magyarázata annak, hogy miért nőtt meg hirtelen a vámkivetések nagysága. Ha azonban megnézzük az MNB statisztikáit, akkor abból az látszik, hogy az import viszonylag egyenletesen alakul, december ebből a szempontból semmiképpen nem kiugró hónap.
Manipulációk szokásjog alapján
Az MNB-statisztikák a banki fizetéseken alapulnak, tehát a vámnyilatkozatokhoz képest az eltérés természetes. De miért fizetnek a magyar importőrök viszonylag egyenletesen külföldi partnereiknek, s miért jelentkezik ugrás az állam vámköveteléseiben? Mint a VPOP-nál elmondták, a vámáru-nyilatkozatot tavaly is az áru átvétele után rögtön ki kellett állítaniuk az importálóknak. Tehát vagy azt kell feltételeznünk, hogy ez nem így történt, s annak kiállítását az állam kontójára halasztották, vagy pedig a vámhivatal késlekedett.
Ma az áruk Magyarországra való beérkezése után a vámtétel kiszabásáig legalább két, de inkább két és fél hónap telik el. S ha ez így van, akkor a vámhatóságnál ma regisztrált, s nyilvánosságra hozott követelés még a tavaly importált áruk után keletkezett.
A Hétben nyilatkozó miniszter szerint a vám- és adóhátralékok, az elmaradás a „határon történő ügyeknél következett be”, részben a forgalom növekedése miatt. Ha az MNB adatait és a vámstatisztikákat együtt figyeljük, akkor forgalomnövekedésről csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy a vámnyilatkozatok földolgozása – mint ezt a VPOP-s beszámolók el is ismerik – összetorlódik. Tehát a befizetések – részben – a bürokrácia késését követik. A forgalom változása nemcsak a külkereskedelemhez, hanem a vámapparátushoz is kapcsolódik.
De visszatérve a miniszter nyilatkozatához: valójában nem arról van szó, hogy ma (illetve 1991 végén) 100 milliárd fölött lenne a vámhátralék, hanem arról, hogy a határon kiszabott vám- és ÁFA-hátralék ekkora. Sokan azért nem hisznek a kormánynak, mert a publikált vámhátralékok s azok ugrásszerű megnövekedése túlzottnak látszik. De ha igaz az, hogy a határátlépéshez kapcsolódó vámhátralék 44 milliárd, az ÁFA-hátralék 79 milliárd, a statisztikai illeték hátraléka 4 milliárd forint, akkor hihetőbbek lesznek a kormány állításai. A március végi regisztrálás szerint ez a három hátralék volt együttesen 126 milliárd forint. (Mindezen felül kell számba venni az APEH-nél jelentkező adóhátralékokat.)
Arnold Mihály úgy becsülte, hogy ezeknek a tartozásoknak a harmada (!) olyan, amit nem akarnak megfizetni. Jellemző módszerként említette, hogy minimális tőkével megalakított kft.-k nagy értékű áru importja és a termékek értékesítése után (természetesen az árban érvényesítve a vámot és az áfát), megszűnnek, s így nem lehet behajtani a követeléseket.
Megdöbbentő számok, csak remélni lehet, hogy túlzóak. De a magyar vállalkozók már hozzászokhattak az ilyen lehetőségekhez, ha talán nem is ilyen mértékben. Most csak egyetlen, kevéssé ismert, bár a napisajtóban már publikált példára emlékeztetek.
Még 1990-ben, amikor a Romániából Magyarországra áttelepülők száma nagyobb volt, áthozott lejükért 170 millió forintot kaptak. A Szovjetunióból Magyarországra áttelepülők viszont 2,7 milliárdot kaptak hozzánk guruló rubeljeikért.
Papíron legalábbis. Röviden összefoglalva a lényeget: e tétel legnagyobb része magyar vállalatok zsebébe vándorolt. A rubeles export korlátozása miatt a legkülönbözőbb manipulációkkal exportáltak a Szovjetunióba, s az ellenértéket többek között az „áttelepülési útvonalon”, strómanokon keresztül kapták meg.
Ez a milliárdos manipuláció a kutyát sem érdekelte: csak 1990 végén korlátozták ezt a lehetőséget. Számonkérés nem történt. Az ilyen tapasztalatok viszont szinte szokásjoggá teszik az államon való meggazdagodást.
Ez azonban nem ritkán az állam közreműködésével történik. Elég, ha csak az e rovatban többször tárgyalt sávos kamatozású kincstárjegyek esetét nézzük. A forgalmazók egy része oly mértékben meggazdagszik az állampapírokon, hogy még a jobb indulatú feltételezések közé tartozik, ha ez esetben félhülyének tekintjük az államot.
Van, aki jól jár
De ma az állampapírokkal a forgalmazókon kívül is szinte mindenki jól jár, mint ezt Kupa Mihály is hangsúlyozta egy hétfői sajtótájékoztatón, az MNB, a lakosság, a bankok is. A pénzügyminiszter szerint ma 8 százalékos reálkamat van a most kibocsátott papírokon. Az államnak nem ártana tehát, ha kicsit jobban védekezne saját magával szemben.
De a költségvetés berkein belül sem jár mindenki rosszul. A tavaly decemberi, kismértékű csökkenés után ismét emelkedik a költségvetési intézmények betétállománya, február végén meghaladta a 64 milliárdot. Nem tudni, hogy ennek mekkora része származik a költségvetési szervek gazdálkodói tevékenységéből, de annyi bizonyos, hogy jelentékeny része.
Az állam azonban, mint láttuk, gyakorta félhülye, tehát nincs okunk föltételezni, hogy igazán hatékonyan gazdálkodna. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy monopolhelyzetek révén az állami befolyás eszközeivel növeli bevételeit, kiszorítva a magánvállalkozásokat a piacról. (A Versenyhivatal most közzétett jelentése beszámol egy olyan keresetről, amely szerint költségvetésből élő állami intézmény, az Országos Meteorológiai Szolgálat visszaél erőfölényével. A Versenyhivatal a keresetet nem respektálta.)
A költségvetés mostani helyzete a pesszimistábbakat látszik igazolni. (A deficit valójában nagyobb a kimutatott 47 milliárdnál. Nem csak a bankoktól visszakért pénzekről van szó, hanem például arról is, hogy a 20 milliárdra tervezett privatizációs bevételből már 16 milliárdot „beállítottak”.) Pontosabban azt, amiről már néhány hete írtunk: a büdzsé bevételi tervei jobbára a tavalyi átlagtermelés adataira alapoztak, s nem arra, hogy a termelés folyamatosan, hónapról hónapra csökkent. Ahhoz tehát, hogy a tavalyi GDP-t produkálni tudjuk, most egész évben folyamatos növekedésre lenne szükség.
Amikor a pénzügyminiszter azt hangsúlyozza, hogy a termelés már nem csökken tovább, akkor ez nem jelentheti azt, hogy ettől a költségvetés év közben helyrerázódik.
- gazdaság [7]