Skip to main content

Fogyó Szolidaritás

Vissza a főcikkhez →


A Szolidaritási Alapnál sokkal nagyobb a feszültség, mint a központi költségvetésben – jelentette ki a pénzügyminiszter. A munkanélküliségre vonatkozó prognózisok hónapról hónapra pesszimistábbak. Az alap első negyedévi bevételei azonban még az idei költségvetés beterjesztésekor tervezett befizetéseket is „alulmúlják”. 52,3 milliárd forint bevétellel számoltak akkor, a vállalkozóktól, a munkavállalóktól, illetve a költségvetés részéről sorrendben 32,2, 8,9 és 10,2 milliárd forintnyi befizetést terveztek.

A munkaadói és munkavállalói befizetés ettől jócskán elmaradt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy februárban a munkaadói járulék 1,5 százalékról 5-re nőtt, a munkavállalói pedig kétszeresére, 1 százalékra emelkedett. A költségvetésnek – a Pénzügyminisztérium beszámolója szerint – így az első negyedévben 11,8 milliárdot kellett átutalni a Szolidaritási Alapnak a munkanélküliségi-segélyek kifizetésének biztosítékaként.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon