Beszélő: Milyen szakszervezet vagytok ti, ha nem liberális?
– Semmilyen párthoz nem akarunk kötődni. A liberális pártokhoz sem. Ellentéteink vannak alapvető kérdésekben, legalábbis egyes liberális barátainkkal.
Többen hajlamosak felidézni az olyan országokban keletkező veszélyt, amelyekben a szakszervezet erős monopolhelyzetben van, és így akadályává válik a gazdasági folyamatoknak. Magyarországon viszont ilyen veszély nincs, a szakszervezetek gyengék és megosztottak. Veszély viszont a latin-amerikai fejlődés: mindenáron behozni tőkét, ne legyen szakszervezet, érdekvédelem, csak jöjjön a tőke. Ez teljesen elfogadhatatlan. Nem ez az Európához vezető út. Tardos Marci meg mások mondják, hogy előbb hozzuk rendbe a gazdaságot, majd azután törődünk a szegényekkel. Nem lehet egymással szembeállítani a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi igazságosság szempontjait. Milliók jöttek rá, hogy mi rossz és embertelen a kommunista ideológia megvalósításában, most ne tegyük ki ugyanezeket a milliókat annak, hogy rádöbbenjenek, mi rossz a korlátozás nélküli szabadpiaci versenyben. Ahhoz, hogy egy stabil nyugati fejlődést biztosítani lehessen, be kell vezetni a szociális partneri kapcsolatokat.
Mi, a Ligához tartozó szakszervezetek a szociális Európába akarunk integrálódni. Az európai szociális charta és az újabb egyezségokmányok elfogadása nélkül elzárul az út Magyarország elől, hogy bekerüljön egy olyan közösségbe, ahol a munkavállalói jogokat, érdekeket ma már nemzetközi jogszabályok határozzák meg.
Három embert – tízezerért
Beszélő: Milyen egyezményekhez kellene csatlakoznunk?
– Például itt a migráció, a vándorló munkások jogbiztonsága, és általában az Európa Parlament által ’89 decemberében Strassbourgban elfogadott dokumentumok. Lényegében úgy, ahogy vannak, átvehetők lehetnének Közép- és Kelet-Európában. A nemzetközi munkaügyi okmányok jelentős részét Magyarországon nem tartják be, vagy nem is ratifikálták. Ilyenek a nők éjjeli munkájának a tilalma, a föld alatti munkával kapcsolatos tilalmak. A meglévő egyezményeket sem alkalmazzák nálunk: például azt a bizonyos ’87-es, 98-as számú egyezményt a szakszervezeti szabadságjogokról.
Hogy néz ki a szakszervezeti szabadság egy vidéki üzemben? Hány eredménytelen perünk van? Ha meg is nyerjük a pert, mondjuk tízezer forintra büntetik a vállalatot, amiért elbocsájtották a mi embereinket, de utána dörzsölik a kezüket, mert a szakszervezet megszűnik. Három embert kirúgnak…
Beszélő: …tízezer forintért.
– Igen, ez a legolcsóbb módja annak, hogy megszabaduljanak egy szakszervezettől. Magyarországon egyáltalán nem érvényesül a multinacionális társaságokra vonatkozó magatartási kódex. Ez csak egy deklaráció, nem egyezségokmány, amit ratifikálni kellene, hanem magatartási kódex, amelyet illik betartani. Minden multinacionális vállalatra érvényesek a saját országának normái. Ezzel szemben számos példa van arra, hogy Magyarországon egy multinacionális vállalat nem fogadja el a szakszervezetet vagy a környezetvédelem országára érvényes szabályait. Saját hazájában természetesnek veszi, hogy ott tárgyalópartner a szakszervezet, itt pedig jöhet azzal, hogy egyéni munkaszerződést akar. Nógrádban az aszfaltútépítő vállalatot átvette egy osztrák cég, a kollektív szerződést nem fogadja el, egyéni munkaszerződéshez ragaszkodik, és azokat a munkavállalókat, akik ezt nem fogadják el, kirúgja.
Beszélő: Van szakszervezet annál a vállalatnál?
– Van egy független szakszervezet, amelyiknek a léte forgott kockán, nagy harc után most megkapaszkodott. Ide úgy jönnek az osztrákok, mint Ugandába, olyasmit akartak aláíratni, hogy a téli hónapokban négyezer forintot fizetnek, a minimálbér felét, és a sok szerencsétlen félanalfabéta azt sem tudta, hogy mit ír alá. Mondom: emberek, tudnak írni-olvasni? Hogy írhatnak alá ilyet? Hát, azt mondják, nekünk a kis darab kenyér is jobb, mint a semmilyen.
Boldogok, akikért hazudnak
Beszélő: Az a baj, hogy a kádári kiteljesedett szocializmus papírforma szerint mindent teljesített, amit az európai normákhoz teljesíteni kell. A tényleges problémák tényleges megoldásait kellene keresni, nem pedig az európai szervezetek alapszabályait, mintáit és normáit kergetni úgy, hogy nincs mögötte semmi. És ugyanakkor persze ne engedjük normává tenni azokat az ázsiai állapotokat, amelyek tényleg vannak a társadalomban. Az európai országok, beleértve a szakszervezeteket is, de a kormányokat és parlamenteket különösen, közömbösek az iránt, hogy a magyar munkavállalóval mi van, őket az érdekli, hogy az akaratukat többé-kevésbé érvényesíteni tudják, és hogy olyan látszatot teremtsenek, mintha az itthoniak elfogadható partnerek lennének. Kádárt is el akarták fogadni, Nagy Sándort is el akarják fogadni, Antallt is el akarják fogadni.
– Ahhoz, hogy tényleges jog legyen, ahhoz papírosjog is kell, lehessen mire hivatkozni, lehessen miért harcolni. És semmiképpen sem lehet elfogadni azt, hogy Magyarország a nemzetközi szabályokat ne iktassa törvénybe. Másrészt van egy érdekszövetségünk a nyugati testvérszervezetekkel. Önös érdekből sem akarják azt, hogy Magyarország csak az olcsó munkabér és a jogtalanság országa legyen. Az osztrák szakszervezetek becslése szerint jelenleg csak Bécsben százezer magyar, cseh, lengyel és szlovén munkavállaló tartózkodik illegálisan. Borzalmasan félnek, hogy ez az illegális munkaerő letöri a béreiket, és a szegény országok bérletörővé és sztrájkletörővé válnak.
Beszélő: Mit mond a magyar munkavállaló Szabolcsban meg Nógrádban az erdélyi feketén dolgozó menekültek láttán: nem azt-e, hogy miért nincs itt rendőrség, határőrség, miért nem rúgják ki őket? És nem ugyanezt mondják az osztrák munkások?
– De. A nyugati szakszervezetek most szorosan összefonódtak. Van egy alapvető hátrányunk: az új munkatörvénykönyv rosszabb a kádárinál. Viszont akkor nem tartották be a törvényt. Most azáltal, hogy van Magyarországon egy szabad szakszervezet, működése ellenőrző erővé válik, még akkor is, hogyha gyenge, ha üldözik. Ez több garancia, mint a régi SZOT.
Beszélő: Még így is nagyon kevés.
– Nagyon kevés. A magyar parlamentben nincs olyan szervezett erő, amelyikre támaszkodni lehetne. A nyugati szakszervezetek mögött mindenütt áll egy erős szociáldemokrata párt. Ha nekünk kell lobbyzni, akkor végig kell járni az egyes képviselőket. Ez a parlament szociálisan nem érzékeny. A munkásmítosz kompromittálódott a Rákosi- és a Kádár-rendszerben, ma még ennek isszuk a levét. Hány parlamenti tag van, aki magát munkásnak minősíti? Szerintem tíz sincs.
Beszélő: És a német parlamentben?
– A német parlamentben több.
Beszélő: Hazudnak.
– De nagy dolog, hogy azt hazudja magáról, hogy munkás. Nálunk viszont az ellenkezőjét hazudják. Magyarországon, ahol van közel ötmillió munkavállaló!
Nem az én asztalom, hogy lesz-e szociáldemokrata párt és milyen lesz, ha lesz, és hogy az SZDSZ lehet-e azzá a párttá vagy az MSZP, de a gyengeségünkben – a megosztottság mellett – a politikai akarat érvényesítésének ez a hiánya is közrejátszik.
Eredeti felhalmozás
Beszélő: Honnan van annyi pénze a nyugati szakszervezeteknek?
– A munkásmozgalom, ahogy én tanultam még Mónus Illésnél, három lábon áll: van egy politikai pártja, egy szakszervezete és egy szövetkezete. A gazdasági alapokat a szövetkezet teremti meg. Magyarországon az általános fogyasztási szövetkezet nagy erő volt, és a szociáldemokrata pártnak is, a szakszervezeteknek is bank- és biztosítóérdekeltsége volt.
Beszélő: Ehhez eredeti tőkefelhalmozás is kellett…
– Hát, pontosan! Ez most ennek a bizonyos vagyonvitának az alapja.
A szakszervezetek úgy indultak, mint spóregyletek, kölcsönös segítség, munkásbiztosító pénztárak, amelyek azután, ahol a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba került, óriási állami szubvenciót is kaptak. Kafka is ilyen intézménynek volt a tisztviselője Prágában. Óriási erő Németországban a lakásépítő szövetkezet, Ausztriában a fogyasztási szövetkezetek, komoly konkurenciát jelentenek a tőkés érdekeltségeknek, de anyagi erőt is adnak a szakszervezetnek, például ha sztrájkról van szó. Amerikában rendkívül magas a szakszervezeti tagdíj, de a szakszervezet biztosítást is ad, miután nincs állami társadalombiztosítás. Üzleti alapon is áll a szakszervezet: buli belépni a szakszervezetbe, mert azt, emezt kapsz, ha vásárolsz, kapsz az év végén visszatérítést; ha utazol, akkor kapsz tíz százalék kedvezményt; felelősséget vállal érted az a bank, amelyik a kezünkben van.
Beszélő: Csak ez egy százéves folyamat.
– Magyarországon is megvan ez a vagyon. Minket hibáztatnak, hogy mi a vagyont akarjuk, mint hogyha Forgács Pali a zsebébe akarná tömni. Pedig egy szakszervezet anyagi alap nélkül nem működhet.
Az áttörés lehetséges feltétele
Beszélő: Lemondtál elnöki tisztségedről. Hogy látod a szakszervezeted helyzetét?
– Éppen ma négy éve, május 14-én, még a Kádár-rendszer utolsó időszakában alakult meg a TDDSZ, és aztán decemberben a Liga. Ha valamire büszkék lehetünk – én személyesen is –, az az, hogy a lengyel Szolidaritás után mi voltunk a másodikak Közép- és Kelet-Európában, akik létrehoztunk egy független szakszervezeti mozgalmat. Ha elmész Nyugatra, a magyar demokrácia pozitívumai között majdnem mindig megemlítik, hogy Magyarországon van egy független szakszervezet. Igaz, nem tört át, de legalább tiszta maradt, és nem korrupt. A Liga megbontotta a monolitikus egységet, versenyhelyzetet alakított ki.
Beszélő: Egy kis piszkosság kellett volna az áttöréshez?
– Sokat vitatkoztunk ezen. Hozzánk egy csomó szakszervezet akart csatlakozni, és mi elzárkóztunk. Ha mi akkor azt mondjuk, hogy rendben van, aki át akar jönni, jöjjön, akkor ma mi lennénk egymillióan. Mi azt mondtuk, hogy mi csak azt vesszük át, aki alulról szerveződik. Aki nem volt ilyen finnyás, az ma sokkal nagyobb taglétszámmal rendelkezik, és megvannak az anyagi eszközei.
Beszélő: Például az autonómok?
– Az autonómok, akik minden további nélkül mindenkit átvettek. Átmázolták a cégtáblát, az ágazati vagyon az övék. A vegyészszakszervezet az egyik leggazdagabb.
Úgy akarta magát átmenteni egy csomó funkcionárius, hogy az egész szakszervezettel átjönnek a Ligába, pláne a választás előtt, amikor még nem dőlt el, hogy nem mi kerülünk-e esetleg valamilyen hatalmi pozícióba. Lehet, hogy naivitásból, hülyeségből, idealizmusból, de a Liga ettől elzárkózott. Mi maradjunk tiszták, elvhűek. Elkövettük azt a hibát – és ebben a saját felelősségemet egyértelműen elismerem –, hogy lényegében elölről akartuk kezdeni a szakszervezeti mozgalmat. Én 52 évvel ezelőtt beléptem egy szakszervezetbe a cukrászmunkásoknál. Csak 200-250 tag volt a nyolcezerből, aktív emberek, mi ki is alakítottunk egy ilyen ideológiát magunknak, hogy ide ne tagdíjfizető automaták jöjjenek, hanem olyanok, akiknek meggyőződésük, hogy lehet tenni valamit a munkatársakért. Amiben én hittem: hogy ma ugyanolyan embereket fogok beléptetni, mint amilyen én voltam 52 évvel ezelőtt. Hát ez nem vált be.
Kérdés, tömegszervezet legyen-e a szakszervezet a szó jó értelmében, vagy pedig olyan szervezet, amely taglétszámában ugyan nem, de a dinamizmusában, a programjában vonzóvá válik. A francia CFGT-nek, amely mögött a szocialista párt áll, ötszázezer tagja van, a francia munkavállalók 9 százaléka tartozik hozzá. A befolyása sokkal nagyobb, mint taglétszámaránya, és mint a miénk, nemcsak a parlamenti párton keresztül gyakorolhatja, hanem a gazdasági szociális tanácsban is, amely hivatalosan olyan tárgyalópartner, hogy nélküle nem terjesztenek be törvényjavaslatokat. Amerikában a 15 milliós szakszervezeti tagság a Kádár-korszak Magyarországához képest szintén „kicsi”, az alkalmazottak körülbelül tíz-tizenkét százalékát jelenti. Az egyik legfontosabb vitánk az MSZOSZ-szel, hogy azért nem ismerjük el a taglétszámot meghatározónak, azért vetettem fel én két évvel ezelőtt, hogy választás legyen, mert más dolog a szakszervezet befolyása, és megint más, ha tömegek ragadnak bent egy szakszervezetben.
- Válassz szakszervezetet! [8],
- Eörsi János [9]