A dolgok megértéséhez szükséges előtörténetből legyen itt annyi elég, hogy New Yorktól Párizsig és Londontól Rómáig mindenütt már hosszú ideje kérik a Bundesbankot – az elterjedt mítosz szerint a világ legfüggetlenebb központi bankját –, hogy mérsékelje a szokatlanul magas kamatlábat, amit a pénzügyi integrációnak már a jelenlegi fokán is követnie kell az európai pénzügyi rendszerben hivatalosan részt vevő vagy az ahhoz igazodó országoknak. A Bundesbank vezetői azonban a 4 százalékos, tehát német viszonyok között túl magasnak számító infláció leszorításának érdekére hivatkozva elutasították a kívánságot a legutóbb, alig egy héttel ezelőtt, az EK-országok pénzügyminisztereinek Bathban, az angol tengerparti fürdőhelyen tartott megbeszélésén. De közben a kamatláb magassága miatt állandóan növekedett a márka iránti kereslet, egyre feljebb hajtva a német valuta árfolyamát, illetve a márkához képest lefelé sodorva a dollárét és az európai valutákét. Válságba került a font, bizonytalanság árasztotta el a finn és a svéd valutapiacot. De főként az olasz líra került a veszélyzónába.
A megfigyelők valószínűnek tartották, hogy újra kell rendezni a sorokat: kamatintézkedésekkel és árfolyam-kiigazításokkal számoltak. De úgy gondolták, csak szeptember 20-a, a francia népszavazás után. Ez lett volna logikus, mert sokkal nagyobb módosításra van szükség, ha a franciák elutasítják a maastrichti szerződést, mint akkor, ha elfogadják. Az előbbi esetben ugyanis viharossá válhatott volna a menekülés a márkához. Arra pedig senki se gondolt, hogy a presztízsére oly kényes Bundesbank kijelentéseire rácáfolva csökkenti a kamatlábakat. De a piacok nem tartották magukat a menetrendhez, a líra a fontsterling gyengélkedésén is túltett, és lecsúszott az európai valutarendszerben engedélyezett ingadozási sáv alsó peremére, ahol csak azért kapaszkodhatott meg, mert a partnerországok jegybankjai – kötelességüket teljesítve – beavatkoztak. Azaz: folyamatosan lírát vásároltak, hogy feljebb nyomják az olasz valuta árfolyamát. Ez azonban drága mulatság volt: 24 milliárd márkájába került a Bundes-banknak. A német bank választás elé került: ha folytatja a líra javára az intervenciót, kénytelen a pénzkibocsátást is növelni. Más szóval: táplálni az inflációt. Holott a magas kamatlábnak, a népszerűtlen, a szomszédok gazdaságának élénkülését fékező, az egyesülés gazdasági hátrányait a szomszédokra is áthárító politikának egyedül az infláció elleni küzdelem volt az indoklása.
Ekkor Bonnban – és nem a Bundesbanknak otthont adó Frankfurtban – elhatározták, hogy két legyet ütnek egy csapásra. Javasolják az olasz kormánynak, hogy értékelje le a lírát, és ezt kombinálják a német kamatlábak mérséklésével. Azaz: jópontokat gyűjtenek, kimutatva Európa iránti szolidaritásukat. „A múlt hét utolsó napjaiban a német kormány kapcsolatba lépett velünk, s közölte, hogy hajlandó a kamatlábak csökkentésére, a márka értékének leszorítására” – mondotta vasárnapi tévényilatkozatában Amato miniszterelnök. „Ez pozitív hatással lesz Európára, és Olaszország szempontjából is kedvező. A Bundesbank intézkedése korlátozza az akadályokat, amelyek fékezték Európa gazdaságainak fellendülését, és feszültségeket okoztak a valuták között.” Az olasz kormányfő közölte: kapcsolatban állt Kohl kancellárral, a Bundesbank elnökével meg a német pénzügyminiszterrel, hogy összehangolják a műveletet.
Arról nem szól a fáma, hogy Mitterrand-nal is kapcsolatba lépett-e a német kancellár, de könnyen elképzelhető, hogy az akciót a meglepetésekre mindig kész Kohl–Mitterrand-duó fundálta ki. A tervet az olaszokkal karöltve hajtották végre, de nyilván a franciákat, a vasárnap esedékes népszavazást tartották szem előtt. A lírát le lehetett volna értékelni a német kamatintézkedés nélkül is, a nagy becsben tartott és a leendő valutaunió jegybankmodelljének tekintett Bundesbankot aligha alázzák meg főbenjáró „bűn” híján.
Sapin francia pénzügyminiszter nyilatkozata inkább megvilágítja az intézkedés igazi motivációit. „Az irányadó kamatlábak leszállításának óriási jelentősége van” – mondotta a miniszter. „Demonstrálja Németország őszinte szolidaritását európai partnereivel, megnyitja az utat az európai kamatlábak csökkentéséhez, amire szükség van a gazdasági növekedés és a foglalkoztatási helyzet javításához.” A német szolidaritás sokat emlegetett gesztusa arra hivatott, hogy a Maastrichtra igent mondók táborát gyarapítsa, s mérsékelje a német hegemóniával kapcsolatos aggodalmakat. Beregovoy miniszterelnök közölte: követik a német példát, de csak a népszavazás után, s ezt úgy kell érteni, hogy a sikeres, a maastrichti szerződést jóváhagyó népszavazás után.
A német pénzvilág általában rosszallja a kamatintézkedést, főként a Bundesbank tekintélyén esett csorba miatt. De a kritikát ellensúlyozza, mellékessé teheti a remélt hatást a keletnémet gazdaságra. A „szolidaritás Európával” kiegészítheti a Kohl javasolta „szolidaritási paktumot”, ami kormány, ellenzék, szakszervezetek, munkaadói szövetségek összefogása lenne a keletnémet gazdaság talpra állítására, a hajdani NDK felszámolt iparának – ha szükséges, ha nem – életre keltésére.
- Külföld [6]