Skip to main content

Szolidáris kamatlábak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A dolgok megértéséhez szükséges előtörténetből legyen itt annyi elég, hogy New Yorktól Párizsig és Londontól Rómáig mindenütt már hosszú ideje kérik a Bundesbankot – az elterjedt mítosz szerint a világ legfüggetlenebb központi bankját –, hogy mérsékelje a szokatlanul magas kamatlábat, amit a pénzügyi integrációnak már a jelenlegi fokán is követnie kell az európai pénzügyi rendszerben hivatalosan részt vevő vagy az ahhoz igazodó országoknak. A Bundesbank vezetői azonban a 4 százalékos, tehát német viszonyok között túl magasnak számító infláció leszorításának érdekére hivatkozva elutasították a kívánságot a legutóbb, alig egy héttel ezelőtt, az EK-országok pénzügyminisztereinek Bathban, az angol tengerparti fürdőhelyen tartott megbeszélésén. De közben a kamatláb magassága miatt állandóan növekedett a márka iránti kereslet, egyre feljebb hajtva a német valuta árfolyamát, illetve a márkához képest lefelé sodorva a dollárét és az európai valutákét. Válságba került a font, bizonytalanság árasztotta el a finn és a svéd valutapiacot. De főként az olasz líra került a veszélyzónába.

A megfigyelők valószínűnek tartották, hogy újra kell rendezni a sorokat: kamatintézkedésekkel és árfolyam-kiigazításokkal számoltak. De úgy gondolták, csak szeptember 20-a, a francia népszavazás után. Ez lett volna logikus, mert sokkal nagyobb módosításra van szükség, ha a franciák elutasítják a maastrichti szerződést, mint akkor, ha elfogadják. Az előbbi esetben ugyanis viharossá válhatott volna a menekülés a márkához. Arra pedig senki se gondolt, hogy a presztízsére oly kényes Bundesbank kijelentéseire rácáfolva csökkenti a kamatlábakat. De a piacok nem tartották magukat a menetrendhez, a líra a fontsterling gyengélkedésén is túltett, és lecsúszott az európai valutarendszerben engedélyezett ingadozási sáv alsó peremére, ahol csak azért kapaszkodhatott meg, mert a partnerországok jegybankjai – kötelességüket teljesítve – beavatkoztak. Azaz: folyamatosan lírát vásároltak, hogy feljebb nyomják az olasz valuta árfolyamát. Ez azonban drága mulatság volt: 24 milliárd márkájába került a Bundes-banknak. A német bank választás elé került: ha folytatja a líra javára az intervenciót, kénytelen a pénzkibocsátást is növelni. Más szóval: táplálni az inflációt. Holott a magas kamatlábnak, a népszerűtlen, a szomszédok gazdaságának élénkülését fékező, az egyesülés gazdasági hátrányait a szomszédokra is áthárító politikának egyedül az infláció elleni küzdelem volt az indoklása.

Ekkor Bonnban – és nem a Bundesbanknak otthont adó Frankfurtban – elhatározták, hogy két legyet ütnek egy csapásra. Javasolják az olasz kormánynak, hogy értékelje le a lírát, és ezt kombinálják a német kamatlábak mérséklésével. Azaz: jópontokat gyűjtenek, kimutatva Európa iránti szolidaritásukat. „A múlt hét utolsó napjaiban a német kormány kapcsolatba lépett velünk, s közölte, hogy hajlandó a kamatlábak csökkentésére, a márka értékének leszorítására” – mondotta vasárnapi tévényilatkozatában Amato miniszterelnök. „Ez pozitív hatással lesz Európára, és Olaszország szempontjából is kedvező. A Bundesbank intézkedése korlátozza az akadályokat, amelyek fékezték Európa gazdaságainak fellendülését, és feszültségeket okoztak a valuták között.” Az olasz kormányfő közölte: kapcsolatban állt Kohl kancellárral, a Bundesbank elnökével meg a német pénzügyminiszterrel, hogy összehangolják a műveletet.

Arról nem szól a fáma, hogy Mitterrand-nal is kapcsolatba lépett-e a német kancellár, de könnyen elképzelhető, hogy az akciót a meglepetésekre mindig kész Kohl–Mitterrand-duó fundálta ki. A tervet az olaszokkal karöltve hajtották végre, de nyilván a franciákat, a vasárnap esedékes népszavazást tartották szem előtt. A lírát le lehetett volna értékelni a német kamatintézkedés nélkül is, a nagy becsben tartott és a leendő valutaunió jegybankmodelljének tekintett Bundesbankot aligha alázzák meg főbenjáró „bűn” híján.

Sapin francia pénzügyminiszter nyilatkozata inkább megvilágítja az intézkedés igazi motivációit. „Az irányadó kamatlábak leszállításának óriási jelentősége van” – mondotta a miniszter. „Demonstrálja Németország őszinte szolidaritását európai partnereivel, megnyitja az utat az európai kamatlábak csökkentéséhez, amire szükség van a gazdasági növekedés és a foglalkoztatási helyzet javításához.” A német szolidaritás sokat emlegetett gesztusa arra hivatott, hogy a Maastrichtra igent mondók táborát gyarapítsa, s mérsékelje a német hegemóniával kapcsolatos aggodalmakat. Beregovoy miniszterelnök közölte: követik a német példát, de csak a népszavazás után, s ezt úgy kell érteni, hogy a sikeres, a maastrichti szerződést jóváhagyó népszavazás után.

A német pénzvilág általában rosszallja a kamatintézkedést, főként a Bundesbank tekintélyén esett csorba miatt. De a kritikát ellensúlyozza, mellékessé teheti a remélt hatást a keletnémet gazdaságra. A „szolidaritás Európával” kiegészítheti a Kohl javasolta „szolidaritási paktumot”, ami kormány, ellenzék, szakszervezetek, munkaadói szövetségek összefogása lenne a keletnémet gazdaság talpra állítására, a hajdani NDK felszámolt iparának – ha szükséges, ha nem – életre keltésére.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon