Beszélő: Van-e most olyan törekvés az RMDSZ-en belül, amelyet veszélyesnek tart a szövetségre nézve?
– Van. A minap azt olvastam valamelyik honi magyar újságban: „vezérszólamot a parlamenti csoportnak”. Egész Kelet-Európában ismerős ez, ami nálunk is történik: a parlamenti csoport leválik a párt bázisáról. Nálunk ennek különösen súlyos velejárói vannak. Ez ugyanis először is azt jelenti, hogy a parlamenti csoport nem ott, nem abban a közegben fejti ki a tevékenységét, amelyből vétetett, hanem egy számára ismeretlen politikai környezetben, vagyis Bukarestben. Ez egy idő múlva óhatatlanul furcsa kolónia- és kiszolgáltatottság-érzést eredményez, olyan lélektani helyzetet, amelyet tulajdonképpen még nem elemeztünk. Pedig létezik. Sajnos a parlamenti csoporton belül érzékelhetőek olyan hangok, amelyek a politizálás totális monopóliumát a parlamenti csoportnak szeretnék biztosítani.
Beszélő: Ők is a legálisan megválasztott képviselői a magyarságnak, nem?
– Igen, de ehhez azért több mindent hozzá kell fűzni. A magyarság nem erre a mintegy 39 képviselőre szavazott, amikor elment 1992. szeptember 27-én a választásokra, hanem egy programra. Romániában listás választások voltak. Be kell látnunk, hogy ezek között a parlamenti képviselők között vannak olyanok, akik ezt a programot jobbik esetben nem is ismerik, rosszabbik esetben mindaz, amit életükben cselekedtek, mondtak és képviseltek, ellentétes volt ezzel a programmal. Hogy milyen kontraszelekciós mechanizmusok folytán jutottunk ide, azt talán nem most érdemes részletezni, de hadd mondjam el, hogy például Domokos Géza elnöki pályafutása gyakorlatilag akkor és amiatt ért véget az elmúlt év őszén, mert részt vett azokban a manipulációkban a parlamentben. Oda nem való embereket juttattak be. Most a parlamenti csoportban viszonylagos többséget élvez egy csoport. Ennek tudatában saját politikai véleményüket és akaratukat úgy jelenítik meg, mint a parlamenti csoport véleményét, sőt, mint az erdélyi magyarság véleményét. Nagyon leegyszerűsítve: a „mérsékelt” és „radikális” vonal szembenállásáról van szó. A parlamenti frakción belül a mérsékelt irányzat mintegy kétharmados többséget élvez, amit arra kíván használni, hogy a maga akaratát mint homogén, monolit akaratot, ellentmondást nem tűrve jelenítse meg a világ előtt és a házon belül.
A II. világháború előtti magyar párt modellje lenne követendő: a politikai koncepciót és stratégiát Kolozsvárott alakította ki, és a parlamenti csoportnak Bukarestben szabad keze volt a taktikai megoldások kiválasztásában, a szóban forgó stratégia érvényesítésében. De nem kívántak nagy horderejű politikai döntéseket meghozni, és ezt az igényt nem is tudták volna érvényesíteni. Ezzel szemben nálunk most a parlamenti csoport mint legitim módon megválasztott képviselet kétségbe vonja azt, hogy úgymond, feje fölé rendelhető lenne egy olyan testület, amelynek szót kellene fogadnia. Tehát amelyik a nagy horderejű kérdésekben döntést hozna, és a parlamenti csoport ezt alkalmazná. Nem, ők akarják meghozni ezeket a döntéseket. Ez egyenes út a szövetség bomlasztása fele. Én ezt el fogom mondani a kongresszuson is.
A „mérsékeltek” és a „radikálisok” közötti erőviszonyokról tudni kell, hogy a parlamenti csoportban nem a valós erőviszonyok képeződnek le, nem azok az erőviszonyok, amelyek az erdélyi magyar közösségben léteznek – ezért is használom végig idézőjelben ezt a két minősítő jelzőt. A másik mozzanat a következő. Ez az ún. „radikális-mérsékelt” ellentét már a vásárhelyi kongresszuson zavarba hozta a liberális gondolkodású politikusainkat, mostanra pedig egyenesen drámainak mondható megosztottságot eredményez ez a fajta szembenállás. A vásárhelyi kongresszuson a liberális csoport bizonytalan volt: egy erősen nemzeti, általa sokszor populistának, demagógnak és klerikális, narodnyik értelemben konzervatívnak érzékelt szárnnyal működjék-e együtt – amely tagadhatatlan erkölcsi tőkével rendelkezik, imponáló bátorsággal létezett mindig is a politikai mezőben –, vagy pedig azokkal, akik a pártállami politizálás örökségét hordozzák, sokszor szó szerint is, akik központi bizottsági tagok, pártlapnál vezércikkírók, egyszóval „nómenklatúrások” voltak és maradtak lelkűkben és politikai programjukban mind a mai napig.
Beszélő: Ha nem tévedek, mind a két táborban találunk olyan vezető személyiségeket, akikre ráillik a párthierarchia csúcsát illető „nómenklatúrás” jelző.
– Igen, csakhogy az egyik, pl. Király Károly nyilvánosan szembefordult azzal, ami a pártállamban történt, a másik pedig a legutolsó pillanatig próbált, méghozzá heroikus módon – a kollektív érdekekért – túlélni és harcot folytatni. De még Vásárhelynél tartunk, és én most megpróbáltam sarkítva, tehát némileg feltupírozva fogalmazni, hogy éreztessem, mi között vívódott akkor ez a liberális csoport. Itt egy mentalitásról van szó, arról, hogy az egyik oldalon álltak azok, akik konfrontálódtak a rendszerrel, a másik oldalon, akik nem konfrontálódtak a rendszerrel, hanem vagy belülről akarták megreformálni, vagy meg sem akarták reformálni, csak személyes politikai ambícióikat kívánták kiélni, és akik „mimikripolitikát” folytattak: beleépültek a mindenkori politikai tájképbe.
Ezek közül kellett választani. Ez a választás tulajdonképpen nem történt meg. Ki-ki saját lelkiismerete szerint szavazott, vagy csatlakozott ide vagy oda, vagy nyíltan vagy nem nyíltan, de ez nem okozott meghasonulást ebben a csoportban. Ez a liberális csoport nem volt képes identitását megőrizni vagy megerősíteni, hanem most már meg is hasonlott, mert egy része ezeknek a liberális barátainknak úgy döntött – nemcsak érzelmi alapon, hanem bizonyos ideológiai doktrínákhoz vagy talán szebb, ha azt mondom, értékekhez való ragaszkodás alapján is –, hogy a radikálisokat támogatja, és más részük úgy döntött, hogy a kisebbik rossz az lesz, ha nem azokat támogatja, hanem a mérsékelteket, akiket sokan labancnak neveznek, és konformistának, nemzetietlennek minősítenek.
A nemzeti vagy nemzetietlen fogalompárnak egész más csengése van Erdélyben, mint Magyarországon. Romániában ha valakire azt mondják, hogy nemzetietlen a gondolkodása, azt jelenti például, hogy a gyerekét román iskolába járatja egy magyar többségű városban.
Beszélő: Próbáljuk körülhatárolni: mit jelent ez a „mérsékelt” és „radikális” szembenállás?
– Van egy erkölcsi tartalma ezeknek az állásfoglalásoknak, de van lélektani tartalma is. Ki az, aki ki meri mondani a számunkra fontos igazságokat akkor is, ha ez nagy kockázatot jelent számára, és ki az, aki nem meri, s ezt megideologizálja azzal, hogy ő is egyetért ezzel az igazsággal, de a pillanat nem alkalmas arra, hogy ezt ki is mondjuk. Az egyik a helyzetteremtő igénnyel föllépő politikus, a másik a helyzetkihasználó beállítottságú politikus. De még mindig nem jutottunk el oda, mi az ideológiai tartalma ennek a fogalompárnak.
Beszélő: Parlamenti felszólalásokban, szavazásokban, döntésekben, törvényjavaslatokban megfogható-e a különbség?
– Természetesen igen. De ez nem tükrözi föltétlenül a „mérsékelt” és „radikális” szembenállást. Nagyon érdekes, hogy a tulajdonképpeni ideológiai különbségek sokkal kisebbek, mint azok, amelyekről az imént beszéltem. Például, amikor a földtörvényt vitattuk, igen markáns nézetkülönbségek voltak közöttünk a tekintetben, hogy ez integrálható-e közös álláspontként. De ezek a nézetkülönbségek nem okoztak semmiféle konfliktust a szövetség életében. Nem telítődtek érzelmileg, nem pattant ki szikra ebből, feszültség sem keletkezett. Vásárhelyen a liberálisok egy része így szavazott, más része úgy, de ez nem okozott egyikükben sem lelkiismereti válságot, és főleg nem a kollektív identitásukban. Mostanra viszont eljutottunk oda, hogy a liberálisok szembekerültek egymással, mert egyikük a mérsékelteket kívánja támogatni, a másikuk a radikálisokat.
Beszélő: Az autonómia is olyan kérdés, amiben a mérsékeltség és a radikalizmus szemben áll egymással.
– Talán ez a választóvíz: nem az autonómia, hanem a kimondás igénye. A radikális szárny végül is ezt keresztülerőltette ezen a küldöttgyűlésen, méghozzá olyan imponáló módon, hogy a mérsékelt szárny is elfogadta. Azóta körvonalazódik egyfajta ellenreakció a sajtóban.
Másképpen fogalmazva: az önrendelkezés igénye a magyarság számára – vagy az önrendelkezés igénye, de felfüggesztve: ez a két vélekedés eddig kb. egyensúlyban volt, illetve enyhe fölényben volt az a mérsékelt szemlélet, hogy ezt az igényt most nem időszerű kimondani.
Beszélő: A demokratikus ellenzék szoros kapcsolatot tartott fenn a régi erdélyi magyar ellenzékkel, a Beszélő pedig végül is az egyetlen olyan, Magyarországon megjelenő sajtótermék volt, ahol állandóan szó volt a kisebbségi sérelmekről, az „utódszervezetek”, tehát az erdélyi magyar ellenzékből kinövő RMDSZ és a magyarországi demokratikus ellenzékből kinövő SZDSZ között viszont mégsem alakult ki folyamatos politikai együttműködés. Hogyan látod, mi ennek az oka?
– Ezen magam is töprengtem. Azt hiszem, az SZDSZ túlságosan megszeppent attól a gondolattól, hogy olyan politikai célokat és célkitűzéseket fölvállaljon, amelyeket politikai ellenfelei automatikusan fölvállaltak. Ez lehet az egyik ok. A nemzeti-nemzetietlen fogalompámak egészen más a csengése Budapesten, mint mondjuk Kolozsvárott. Az SZDSZ ezt nem ismerte föl. A másik az, hogy az SZDSZ egy olyan konjunktúra ellenére, amikor tömegpárt kívánt lenni, mint a legtöbb liberális párt, nem tömegpárt lesz, hanem talán elitpárt. Ha például Németországban tudjuk, hogy az ottani liberális párt mennyire saját matematikai súlyát meghaladó politikai súllyal rendelkezik, ugyanez elképzelhető máshol is, pl. akár Magyarországon is, tehát én nem hiszem azt, hogy Kelet-Európában ma bárhol egy liberális párt tömegpárttá lehetne. Erdélyben viszont az elmúlt időszakban tömegpárt iránti igény fogalmazódott meg, talán ez is oka az említett helyzetnek.
Beszélő: Milyen változásokra számítanak az RMDSZ-en belül?
– Az RMDSZ jelenlegi alapszabályzata majdhogynem működésképtelenné teszi a szövetséget. Rengeteg belső ellentmondás, tisztázatlanság, átfedés, vákuum és egyéb van.
Beszélő: Ezt az irányíthatóságra érted?
– Arra is. Egyebekre is. Nincs olyan ember, aki ne bírálná ilyen vagy olyan szemszögből az új RMDSZ-szel kapcsolatos elképzeléseket. A kongresszus elé fog kerülni az új alapszabályzat-tervezet, a maga számtalan variánsával és leágazásával stb. Nem tudom, hogy a kongresszus hogyan fog dönteni, de ott is el fogom mondani, hogy milyen kellene legyen szerintem az RMDSZ. A politikai érdekképviseletnek le kell válnia az egyéb érdekképviseletekről. Az RMDSZ-nek az tenne jót, ha megmaradna gazdasági, kulturális és egyéb érdekképviseletek laza konglomerátumának, és kiválna belőle egy politikai párt, amely fölvállalva az elmúlt hetven év tapasztalatai alapján fölvállalható politikai értékeket, egy kontinuitásba ágyazná bele magát 18 évig visszamenően.
Beszélő: Ez az egykori Magyar Párt hagyományait folytatná?
– Elsősorban talán igen, de nem kizárólag, és mindenképpen kiegészítve azokkal a tapasztalatokkal, amikkel rendelkezik. Pontosan megválaszolható az a kérdés, hogy ez a politikai párt milyen viszonyban legyen az RMDSZ-szel. Ez lehet részleges perszonálunió, tehát a vezetőség lehet részben azonos is. Ezek a dependenciák és interdependenciák pontosan kiegyensúlyozhatóak és kialakíthatóak. Amíg nem lesz ilyen az erdélyi magyarság értékeinek képviseletrendszere, addig be lesz építve a jövendő RMDSZ-be továbbra is mindaz, ami rendkívüli tehertétel, és ami tulajdonképpen előbb-utóbb megoldhatatlan problémába fog torkollni. Én tudom, hogy ezzel a véleményemmel abszolút kisebbségben vagyok. Kolumbán Gábor alelnöktársam letapogatta a vezető politikusaink véleményét arra nézve, hogy mi az álláspontjuk ezzel kapcsolatban. Szomorú eredményre jutott. „Tulajdonképpen egyetlen politikus van, aki egyetért veled: Domokos Géza” – mondta. Az a kérdés, hogy sikerül-e olyan konszenzusra alapozva megszervezni ezt a pártot, hogy ideológiai értelemben olyan koalíció lehessen, amely valóban alárendeli a partikuláris érdekeket a nagy érdekeknek. Azt hiszem, ez sokkal könnyebben megvalósítható egy kisebb közegben, mint hogyha tehertételként ott hordanánk magunkkal mindenkinek a gondját-baját mindenütt, az EMKÉ-től, vagyis a Kulturális Egyesületek Szövetségétől a gazdaegyesületig. Millió formában leképeződő csoportérdekek kusza halmazává lettünk, és ez így szerintem tovább tarthatatlan.
- Külföld [7]