A KOPINT-DATORG kutatójának, Oblath Gábornak a válasza kétszeresen is meglepett. Dühös indulatával, s azzal is, hogy válaszcikke tanúsága szerint rosszul ítéltem meg a HVG-ben közölt írását. Nem arról van szó, hogy túlzottan leegyszerűsíti az adatokat, s így von le messzemenő következtetéseket, hanem talán nem is tudja értelmezni az általa használt adatok tartalmát.
Nem tudom pontosan, mivel vitatkozik Oblath: a cikkemmel, vagy azzal, amit megbántottsága miatt kitalál? Én azt állítottam, nem lehet tudni, hogy (például) Kádár Béla és Oblath Gábor mi alapján vonja le a külkereskedelemről a következtetéseit. Hangsúlyoztam, meglehet, hogy helyes az általuk javasolt terápia, de ezt bizonyítani is kellene. Tudja az ördög, hogy miről beszélnek, írtam. Oblath is talált magának ördögöt: azt írja, szerintem az export növekedésének megtorpanása kitalált veszély. Nem írtam ilyet. Csupán úgy véltem, hogy ezt nem támasztják alá megbízható adatok.
Röviden összefoglalva: három erős állítást fogalmaztam meg. Az egyik az volt, hogy az 1992-es, éven belüli külkereskedelmi adatokat utólag rendszeresen módosítják, tehát fenntartással kell kezelni, ha valaki évközi adatok alapján von le következtetéseket, mondjuk az export dinamikájáról. A második állítás szerint tisztázatlan, hogy a 400-500 millió dollárnyi energiaimport 1990-ben vagy 1991-ben történt-e. Nagysága miatt ez az egy tétel több százalékkal módosíthatja a tavalyi évet 1991-gyel összehasonlító indexeket, ami elsősorban a fizetési mérleg értelmezését nehezíti meg. Harmadszor pedig: az NGKM szerint az összes bérmunka a magyar export 24 százalékát tette ki 1992-ben. A bérmunka számbavételének problémái és súlyos ellentmondásai eleve megkérdőjelezik azt a külkereskedelemről alkotott képet, amelyet – persze nem elhanyagolható eltérésekkel – Kádár Béla és Oblath Gábor tárt a nyilvánosság elé.
Ha jól olvasom a válaszcikket, komolyan egyik állításomról sincs szó benne. Oblath furcsamód érvként használja föl, hogy más adatok sincsenek meg, nem ismerjük például az 1991-es GDP nagyságát. Nem tudom, hogy ez miért javítja a külkereskedelmi adatok minőségét. S miért nincsenek még 1991-ről sem végleges GDP-adatok? Többek között a külkereskedelmi adatok miatt!
Oblath azt is írja, hogy az „éven belüli trendváltozás”-sal szemben sem volt érvem. Oblath tavalyi novemberi adatok alapján írta a HVG-cikket. Azt írja, hogy „a külkereskedelem évközi alakulása semmiképpen sem megnyugtató”. S azt is, hogy „az irányzatok arra vallanak, hogy tavaly az utolsó negyedévben bekövetkezhetett az a fordulat, amelytől régóta sokan tartottak: lehetséges, hogy a keleti piacok összeomlását és a belföldi kereslet erőteljes visszaesését követő nyugati irányú exportexpanzió elérte a határait”. Ismétlem: lehet, hogy a végkövetkeztetésben igaza van Oblathnak, a baj csupán az, hogy ezt nem támasztja alá meggyőzően. A KSH az 1992-ről szóló előzetes jelentésében korrigálta az év közben publikált adatokat. A korrigált számok alapján, mint a táblázat is mutatja, már másképp alakul az éven belül az export, cáfolják Kádár Béla és a HVG-cikk következtetéseit. „Az 1992. évi exportot önmagában vizsgálva azonban kitűnik, hogy a kiszállítások értéke az egyes hónapok, illetve negyedévek között nagyjából egyenletesen oszlott meg, s az utolsó negyedévben értékesítették az éves exportnak több mint a negyedét.” Ezek a számok cáfolják Kádár Béla és a HVG-cikk következtetéseit.
Részarány a teljes éves exportból, negyedévenként (%)
1991 1992
I. negyedév 21,6 23,4
II. negyedév 22,7 25,3
III. negyedév 23,3 24,9
IV. negyedév 32,4 26,3
A Pénzügyminisztérium január végén keltezett havi jelentésében pedig a következő olvasható. „A külkereskedelmi forgalom részletes, kielégítő megbízhatóságú elemzését a rendelkezésére álló vámstatisztikai adatok ma még nem teszik lehetővé. Az előzetes adatok korrekciója az eddigi tapasztalatok alapján az indexeket általában 4-5 százalékponttal emelte meg; ezért a novemberi előzetes adatokban tükröződő visszaesést nem lehet hiteles információnak tekinteni. Az export növekedésének általános »kifulladásáról« azonban még a ma rendelkezésre álló adatok alapján sem lehet beszélni.”
Persze minisztériumi adat, élni kell a gyanúperrel. A kérdés csak az, hogy indokoltabb-e a Pénzügyminisztériummal szemben a kétely, mint a Kádár Béla minisztériuma által előállított adatokkal szemben, ahol egyébként „a gépi táblák munkáit a KOPINT-DATORG Rt. végezte”.
Ha megkísérlem Oblath sallangjait letisztítani, akkor szerintem valójában egyetlen adatokkal alátámasztott dolgot állít. Azt a közhelyet hangsúlyozza, hogy a vámstatisztikán alapuló külkereskedelmi mérleg eltér a fizetési mérlegben számba vett külkereskedelmi – árudeviza – forgalomtól. Pedig a kétféle számbavétel közötti normális különbséget, mint minden ilyen tárgyú cikkemben, most is hangsúlyoztam. De a tételek nagyobb része esetében – eltekintve a pénzforgalmi áthúzódásoktól – a vám- és a fizetési mérleg statisztikai adatainak közelítenie kellene egymáshoz. Itt is, ott is ugyanaz például a bérmunkadíj. De nem kell fizetni, mondjuk, a bérfeldolgozás miatt Magyarországra szállított anyagért (mint ezt írtam is), az apportként és a javításra behozott tárgyakért, s a vámstatisztika ezeket figyelembe is veszi, a fizetési mérleg nem.
Cikkem talán legfontosabb állítása a bérmunkára vonatkozik, amivel Oblath nem foglalkozik.
Kádár Béla szerint az 1992-es export 24 százaléka bérmunka. A KSH idézett jelentése szerint mind az exportban, mind az importban „ideiglenes jelleggel” szereplő javítás, lízing és bérmunka miatti „tételek együttes forgalma a behozatalon és a kivitelen belül egyaránt kb. 20 százalékos arányt képvisel”. Gondoljuk meg, hogy az indexszámításnál mekkora eltérést okoz, ha egyetlen tételnél ekkora a bizonytalanság! A 10,7 milliárdos exportnál durván ötszázmillió dollár eltérés van a két adat között. Ha valaki tendenciákról beszél, jó lenne megmondani, minek az alapján számol.
S a legfontosabb. A Kádár Béla és Oblath Gábor által citált külkereskedelmi adatok együttesen tartalmazzák a bérmunka díját és a bérfeldolgozásra beszállított anyagot. Ha nő a bruttó bérmunka aránya az exporton belül, akkor egyre nagyobb arányban veszik figyelembe olyan anyagnak az „exportját”, vagyis visszaszállítását, amiért „importáláskor” nem kellett fizetni. A cikkemben idézett publikus adatok a bruttó bérmunka olyan növekedését föltételezik, ami a bérmunkaanyag miatt önmagában több százalékkal növeli az exportnövekedés – vagy csökkenés – dinamikáját. Oblath állítása, miszerint az az üzenetem, hogy kitalált veszélyekről van szó, azért is vicces, mert ha a bérmunkaanyag valóban növeli a kivitel dinamikáját, akkor a tényleges helyzet rosszabb, mint amiről maga Kádár Béla beszél. Tehát akkor indokoltabb az exporttámogatás mellett érvelni. Mondom, csak be kell bizonyítani…
Amikor hallottam róla, hogy Oblath Gábor reagál a cikkemre, örültem. Arra számítottam, hogy mint az adatok forrásánál lévő kutató pontos adatokat közöl majd az 1990–92-es bérmunkáról. Miként alakult az aktív és a passzív (a velünk és általunk végeztetett) bérmunka, milyen a díj és anyag aránya? Mi magyarázza a fizetési mérlegben és a vámstatisztikában rögzített bérmunkadíj közötti, több mint félmilliárd dollárnyi különbséget? Vajon milyen a bérmunka ágazati megoszlása az elmúlt három évben? (Meglehet, én vagyok tájékozatlan, de ilyen nyilvános statisztikát nem ismerek.) Az aktív bérmunka nagyobb részét az ipar végzi: vajon az iparstatisztika által szamba vett bérmunkaadatok köszönő viszonyban vannak-e a külkereskedelmi forgalomban regisztrált adatokkal? Ha mindezt a Beszélő olvasóival nem is osztotta meg Oblath Gábor, remélhetőleg birtokában van ezeknek az információknak, s rövidesen olvashatjuk majd erről magvas tanulmányát.
Az NGKM mindig is a legarrogánsabb főhivatal volt, válasza nem lepett meg. Emlékszem, amikor hasonló dühkitöréssel reagáltak arra, hogy az 1990-es rubelexport nagy része az érintett vállalatokon ugyan segít, de fizetés helyett inkább csak a szovjet adósság nőtt, amit pedig ki tudja, mikor törlesztenek. Az NGKM akkor a Magyar Hírlapban lényegében azt válaszolta, hogy a szovjetek fizetnek majd, mint a katonatiszt. Nevetni csak azért nincs kedvem, mert a rubelexport miatti, néhány tízmilliárd forintnyi veszteséget infláció és egyéb formában nekünk kellett kifizetni. (Az adósság egy részének törlesztésére most talán fegyverszállítás formájában sor kerül.)
Szatmári Tamás kritikájának többségére – úgy gondolom – Oblath Gáborral vitatkozva reagáltam már, azzal pedig nem foglalkozom, ha egy bekezdés állításaival azért vitatkozik, mert a következőt nem hajlandó elolvasni. Válaszának csak egy részére térnék ki. Ő azzal magyarázza a vámhatárnál és az MNB-nél regisztrált forgalom közötti eltéréseket, hogy a termékek fizikai mozgása és a pénzügyi lebonyolítás lényegesen különbözik egymástól. Igaza van, a termékek szállítása több hónappal eltérhet a kifizetés időpontjától. A kettőnek azonban bizonyos időbeli eltéréssel együtt kell mozognia, hacsak valaki rendszeresen nem ingyen szállít.
Az adott év teljesítményét mindig befolyásolják az ilyen áthúzódások, de ez csak korlátozott mértékben torzítja az adatokat. Hiszen januárban beérkezik olyan pénz, amit még az előző évben szállított áru után fizetnek, de a decemberben kiszállított áru ellenértékének egy részét csak jövőre fizetik ki. Tehát van, ami év elején áruszállítás nélküli bevételként jelentkezik a statisztikában, s van, ami az év végén pénzbevétel nélküli áruszállításként.
Nagyszámú üzletkötés esetén mindez viszonylag egyenletesen alakul. Változás akkor történik, ha például az év során megváltoznak a fizetési határidők, s például a magyar vállalatok kedvezőbb pozícióba kerülnek: az export után hamarabb kapják meg a pénzt, s az import után később kell fizetni. De a forgalomhoz képest ez viszonylag csekély változást okozhat.
Ha az MNB-ben, 1991-ben és 1992-ben is 3 milliárd forint körüli bérmunkadíjat regisztráltak, az NGKM-ban pedig 70-100 milliárd forint bérmunkadíjat (mindkét esetben az anyag értéke nélkül), akkor a különbség legfeljebb tíz-húsz éves fizetési határidőkkel lenne megmagyarázható. Ennek elhitetéséhez pedig még az NGKM-ben is őstehetség kell.
„Veszélyesek, mert az ország kedvezőtlen nemzetközi megítélését okozhatják” – vonja le a végső következtetést Szatmári Tamás. Nem ez az „első Kádár-rezsim”, ahol ezt az érvelést halljuk. S ha már mindez a PlanEcon kapcsán került elő: a régi, szamizdat-Beszélő és a Hírmondó ismertetett 1987-ben több PlanEcon-jelentést, ami az akkori kozmetikázott adatok ellenére (ez az állítás talán Oblathot sem bántja meg) többé-kevésbé jól mérte föl az ország pénzügyi helyzetét.
Szatmári Tamástól csak azt kérdem, ha akkor nem volt érdemes hülyének tekinteni a külföldi elemzőket, miért feltételezi, hogy ma felelőtlen publikációk alapján alkotnak véleményt a magyar gazdaságról?
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [8]