Brazauskas hétfőn valóban otthon maradt, de nem a jobboldali szélsőségei miatt egyre inkább elszigetelődő egykori függetlenségi mozgalom követelésére, hanem a litván–orosz tárgyalást előkészítő litván szakemberek javaslatára. Kiderült ugyanis, hogy Oroszország olyan egyezménycsomagot akar aláíratni, amely már kész tényként rögzítené a csapatkivonást, miközben kategorikusan elzárkózik attól, hogy kártérítést fizessen a megszállás alatt okozott károk miatt.
Az elmúlt évben magas szinten megkötött egyezmény rögzítette a csapatkivonások rendjét, ennek ellenére még mindig állomásozik Litvánia területén két olyan ütőképes orosz deszantalakulat, amelynek bevetése súlyos következményekhez vezethet. A jelenlegi háromezres kontingens kivonása aligha fejeződik be az előirt határnapra, augusztus 31-re.
Oroszország kétértelműen viselkedik: amikor a szovjet hadsereg vagyonának örökléséről van szó, elismeri a jogfolytonosságot, a kártérítésről viszont hallani sem akar. Ebben a konfliktusban azonban nem csupán a kártérítés megtagadásának ténye érdekes, hanem az, hogy Oroszország ismét egyszerű szovjet köztársasággá akarja lefokozni Litvániát.
A most kezdődő nyomást Litvániában úgy értékelik, hogy Jelcin Oroszországa visszavonta azokat az elveket, amelyeket a puccs után meghirdetett, amikor a volt balti államok függetlenségét elismerte. Moszkva kedvenc hivatkozási alapja, az orosz kisebbség kérdése sok esetben mesterségesen van kiélezve, sőt provokatív akciók sem ritkák: Litvániában az állampolgársági törvény rég megoldott. A lényeg világos: Oroszország megkezdte az elvesztett pozíciók visszavételét. És az orosz politika irányváltásának a jelek szerint ismét Litvánia lesz az első áldozata.
Ebben az ügyben azonban nemcsak az orosz felet kell bírálni. Kezdenek beigazolódni ugyanis azok a félelmek, amelyeket Brazauskas elnökké választásakor s pártjának választási győzelmekor sokan megfogalmaztak: a posztkommunista, baloldali nosztalgiákon nyugvó politizálás blokkolja Litvánia nyitását a Nyugat felé. A gazdasági életben a korlátozottan értelmezett szociális szempontokra hivatkozva még mindig a régi típusú, szovjetkorszakból örökölt kapcsolatok dominálnak: e kapcsolatok radikális újjászervezése, netán felbontása föl sem vetődik a szociális feszültségek elkerülése érdekében.
Pedig épp az okkupáció idején létesített nagyvállalatok fölszámolása lenne a legsürgetőbb, melyek orosz nyersanyagokból, félkész termékekből, a régi szovjet elosztási rendszer számára termelnek, ugyanakkor épp innen kerülne utcára a legtöbb munkanélküli. A litván kormány azonban nem akarja föladni ezt a kétes Kelet-orientációt: a hamis szociális stabilitás fönntartása érdekében nem vállalkoznak a litván gazdaság orientációjának radikális megváltoztatására. A tél eleje óta langyos, mondhatnám, unalmas litván politikai életet most fenékig fölkavarta az orosz „bekeményítés”, ami nemcsak „saját” következményei miatt aggasztó, hanem amiatt is, hogy a radikális szakítást hirdetőket, a szélsőséges jelszavakat skandálókat igazolhatja.
(Vilnius)
- Külföld [6]