Skip to main content

Vytautas Radzvylas

Vytautas Radzvylas: Megint Litvánia lesz az első?


Brazauskas hétfőn valóban otthon maradt, de nem a jobboldali szélsőségei miatt egyre inkább elszigetelődő egykori függetlenségi mozgalom követelésére, hanem a litván–orosz tárgyalást előkészítő litván szakemberek javaslatára.

Vytautas Radzvylas: Balra át?


Litvánia gazdasági és politikai függetlenségének tényleges megvalósulása jelenleg legalább két tényezőtől függ: az egyik az, hogy milyen irányt vesznek a felbomló Szovjetuniót jelenleg uraló politikai tendenciák, a másik pedig az, hogy Litvánián belül miképp alakulnak a politikai erőviszonyok, amelyek az elmúlt egy év folyamán radikálisan átrendeződtek.

Az átrendeződés legfőbb oka a köztársaság teljes gazdasági és társadalmi válsága, amely – nyíltan be kell vallanunk – csak részben vezethető vissza a Kreml múlt nyári gazdasági blokádjára, hanem inkább az előző kormány d


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon