Az előzmények ismertek: Soós Károly Attila (SZDSZ), a költségvetési bizottság elnöke 1992 végén interpellációban firtatta az Állami Bankfelügyelet és a pénzükre nem vigyázó költségvetési szervek felelősségét. Utóbbiaknak szemére vetette, hogy színlelt állampapír-vásárlásba bonyolódtak, azaz formálisan kincstárjegyek vásárlására adtak megbízást, valójában azonban – törvénybe ütköző módon – kockáztattak az adófizetők pénzével. A választ, amelyet az Országgyűlés 1992. december 22-i ülésén dr. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter adott elő, sem a képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el. Azonban 1993. március 3-án az írásbeli választ – az akkor debütáló pénzügyminiszter, valamint az ÁBF elnökének szóbeli védekezésével együtt – elfogadta a költségvetési bizottság koalíciós többsége. Mégsem mertek azonnal állást foglalni a színlelt értékpapír-vásárlásról; ehelyett az alkotmányügyi bizottságra bízták az Ybl szerződéseinek kivizsgálását, s kérdést intéztek a legfőbb ügyészhez: vajon nem történt-e hűtlen vagyonkezelés (Beszélő, 1993/5. és 10.).
A bizottság 1993. március 12-i megkeresésére dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész április 7-én válaszolt, az alkotmányügyi bizottság pedig június 12-én. Mindezzel a költségvetési bizottság június 23-i ülésén ismerkedett meg. A legfőbb ügyész második – tájékoztató jellegű – levelének másolatát a bizottság tagjai a szeptember 8-i ülésen kapták kézhez. Idézet dr. Györgyi Kálmán leveléből: „…a további történések tisztázása érdekében a nyomozás tovább folytatódik. Amennyiben e körben állami vezetők felelőssége is felmerül, természetesen ez is tüzetes vizsgálat tárgyát képezi.” Vagyis: elképzelhető, hogy vizsgálják az állami vezetők felelősségét, de az is elképzelhető, hogy nem vizsgálják.
A „Hepta Csoport”
A „tüzetes vizsgálat” mindeddig kizárólag az Ybl Bank vezetőire terjedt ki. A Fővárosi Főügyészség a hűtlen kezelés bűntettével vádolja Nagy Imrét, aki a „Hepta Csoporton” keresztül a bank részvénytöbbségét bitorolta, Jamniczky Zoltánnét, a bank vezérigazgatóját és helyettesét, továbbá az Ybl Bank és a vele kapcsolatban álló Általános Vállalkozási Bank Rt. (ÁVB) egy-egy munkatársát.
A vádirat szerint Nagy Imre, mint az MK Computing GmbH stuttgarti székhelyű cég egyedüli tulajdonosa, 1989-tól kezdődően Magyarországon vállalkozások sorát hozta létre, amelyek az üzleti életben „Hepta Csoport” néven váltak ismertté. A mintegy harminc kft.-t összefogó csoport magja a Hepta Kereskedelmi Kft. volt, amelyet Nagy Imre és a németországi székhelyű Computer Vertrieb GmbH cég alapított. A német cég üzletrészét később Nagy Imre – részint a saját, az MK Computing GmbH nevében – kivásárolta, így ötven százalékot meghaladó részesedésre tett szert. A csoporthoz tartozó cégekben (melyek közül a legjelentősebbek: Autoklinik Kft., Gewinn Kft., Stille Kft., Hepta Top, Hepta Electronics, Hepta Satellite, Hepta City, Hepta Computing, Hepta 7., Artemis, Panoráma, Xoomark, Aranypart és Volumex Kft.-k voltak) a Hepta Kereskedelmi Kft., az MK Computing GmbH, a Computing Vertrieb GmbH vagy személyesen Nagy Imre tulajdonosi részesedéssel rendelkezett. Gazdasági-számviteli téren Jamniczky Zoltánné irányított, akinek több vállalkozásban ugyancsak volt tulajdonosi részesedése.
A csoport 1990 őszén több magánszeméllyel együtt megalapította a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezetet 100 millió forint alaptőkével, amelyet 1991 nyarára több részletben 400 millió forintra emeltek. 1991 őszén kérték az ÁBF-et: járuljon hozzá, hogy a takarékszövetkezet banki tevékenységet folytasson, részvénytársasági formában. Az engedélyt nem kapták meg. Ugyancsak 1991 nyarán több mint 400 millió forintért felvásárolták az ÁVB részvényeinek 20 százalékát, és megszerezték az Ybl Bank részvényeinek 51,7 százalékát, mintegy 600 millió forint ellenében.
Kétes kivásárlás
Surányi György, az MNB akkori elnöke az egyik gazdasági kabinetülésen aggályait hangoztatta az Ybl Bank megvásárlóival kapcsolatban. Ezt követően a Pénzintézeti Központ átvizsgáltatta az érdekelt cégeket (pl. Autoklinik Kft. stb.) az APEH-hel. A vizsgálat eredményeként 1991. július 17-én Király Péter, a Pénzügyminisztérium akkori közigazgatási államtitkára, Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke, valamint Kőváriné Csoór Klára, az ÁBF akkori vezetője levelet írt dr. Csepi Lajosnak, az ÁVÜ akkori ügyvezető igazgatójának. A levél szerint: „…a pénzügyi kormányzat nem értene azzal egyet, hogy egy-két néhány millió forintos alaptőkéjű kis társaság középméretű, teljes devizajogosultságú, országos hálózattal rendelkező kereskedelmi bankból többséget szerezzen; ráadásul egyikük önmagában 40 százalékot kapna meg. Egy ilyen vásárlás ellentmondana a nemzetközi gyakorlatnak, a régi részvényesek és befektetések érdekeinek, valamint a kormány által már elfogadott és a parlament előtt lévő banktörvénytervezetnek.” A három intézmény képviselői egyben arra kérték Csepi Lajost, hogy „minden törvényes eszközt vegyen igénybe annak megakadályozására, hogy az Ybl Bank a Hepta Csoport kezébe terüljön”. Király Péter, a költségvetési bizottság elnökének feljegyzése szerint Kupa Mihály akkori pénzügyminiszter tudott e közös levélről, és egyetértett vele, bár nem ő írta alá.
Mindezek ellenére az ÁVÜ elindította az Ybl Bank részvényeinek eladását! Ugyanis – mármint ahogy Mádl Ferenc az interpellációra adott válaszában írta – „az ÁVÜ vezetője a tiltakozó levélben felvetett kérdéseket megvizsgálta, de nem talált törvényes eszközt a tulajdonszerzés megakadályozására”.
A Hepta Csoport tehát többségre tett szert az Ybl Bankban, így – mint utóbb kiderült – banki forrásokkal finanszírozhatta vállalkozásait. Ugyanezt tette – kétes váltóügyek formájában – az ÁVB és a gyomaendrődi takarékszövetkezet révén is. Az Ybl Bank, mint ismert, különböző költségvetési szervektől állami értékpapírok vásárlására szóló – színlelt – megbízásokat fogadott el azzal a megkötéssel, hogy az értékpapír-beszerzés elmulasztása esetén a bank igen magas kamatot garantál és fizet. Ez a módszer a bank teherbíró képességét olyannyira kimerítette, hogy a bank 1992. június 5-re fizetésképtelenné vált. A megfogalmazás, amely szerint a bank színlelt megbízásokat fogadott el, szerepel a vádemelési okirat költségvetési bizottságnak elküldött faxpéldányán is. Csak arról nem esik szó, hogy valakik adták is ezeket a megbízásokat…
„Bentragadt” milliárdok
Az Ybl Bankkal kötött szerződések megkötésekor az állami szervek többsége megtartotta az előírásokat, néhány esetben azonban megszegték a 4/1991. (II. 13.) PM rendelet 8. paragrafus (4) bekezdésének előírásait. Idézet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) „A Pénzügyminisztérium fejezet pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről” szóló, 1993. novemberi jelentéséből: „Az értékpapír-vásárlásoknál nem jártak el minden esetben kellő gondossággal. A PM GSZ (Pénzügyminisztérium Gazdálkodó Szervezete) 1991-ben szabálytalanul a Közép-európai Értékforgalmazási Kft.-nek, majd 1992-ben – az 1991. évi XCI. tv. 51. paragrafus (4) bekezdése alapján – az Ybl Banknak adott megbízást egy évnél rövidebb lejáratú, meg nem nevesített, államilag garantált értékpapír vásárlására. Az értékpapírok eladását a megállapodásokban nem kötötte ki. Így nem vált ellenőrzötté, hogy a bank eleget tett-e a megbízásuknak, illetve e megoldás magában hordozta a pénzintézeteknek adott közvetlen hitelnyújtás lehetőségét. Az SZF (Szerencsejáték Felügyelet) a Multinvest Értékpapír-forgalmazó és Befektető Rt.-nek kincstárjegy vásárlására adott megbízást, melyet szintén a befektetőknél hagyott. A PM GSZ a jelzett kihelyezések során több esetben a szerződött napot megelőzően a bank rendelkezésére bocsátotta a befektetésre szánt összeget, s ezzel további 208 ezer forint anyagi veszteség érte. Az Ybl Bank csődje miatt a PM GSZ által a saját és a bankfelügyelet pénzeszközéből befektetett, összesen 273 500 ezer forint és 26 429 ezer forint kamat kétes követeléssé vált. Az SZF-nek pedig – az Ybl Bankhoz kapcsolódó Multinvest Értékpapír-forgalmazó és Befektető Rt.-nél – 20 MFt befektetése vált kétessé, és került peresítésre. Kifogásolható, hogy a PM GSZ mint számlatulajdonos írásbeli megállapodások nélkül használta a felügyeletek pénzét.”
Az Ybl Bank csődje miatt – a kamatokkal együtt – a PM GSZ részéről több mint 300 millió forint befektetés megtérülése vált kétessé. A költségvetési szervek pénzéből kb. 2,5 milliárd forint „ragadt bent”, s a végleges veszteség – ami végképp odaveszett az adófizetők pénzéből – meghaladja a félmilliárd forintot. Emellett a PM, az MKM és az IM Büntetésvégrehajtás Intézete egyenként százmilliót tartott jogszabálysértő módon, általában színlelt állampapír-vásárlási ügyek keretében a botrány által érintett többi pénzintézetben is.
Cenzúrázott jelentés
Idézet az 1994. február 24-én kelt információs anyagból, amelyet az ÁSZ pénzügyminisztériumi vizsgálatáról készített: „Szükségesnek tartottuk, hogy mind a kormány, mind a pénzügyminiszter, hatáskörébe tartozóan vizsgálja meg, hogy az ellenőrzés által feltárt tények alapján végrehajtott törvénysértő előirányzat átcsoportosításokért, a költségvetésben jogcím nélkül megtervezett előirányzatokért, továbbá a kormányengedély nélküli előfinanszírozásokért terhel-e valakit személyi felelősség.”
Éppen így látta Soós Károly Attila is több mint egy évvel korábban, amikor benyújtotta az interpellációt. A legfőbb ügyész azonban, mint láttuk, semmitmondó választ adott arra a kérdésre, hogy vajon az állami szerveknél is lesz-e felelősségre vonás. Ezután következett a költségvetési bizottság 1993. szeptember 29-i ülése, amelyen szavazati többséggel elutasították a korábban elfogadott jelentéstervezetet, és felkérték Bakó Lajost (MDF) annak újrafogalmazására. Bakó Lajos azonban nem tett eleget e felkérésnek, a bizottsági elnök Soós Károly Attila pedig nem volt hajlandó megfogalmazni egy álláspontjával ellentétes előterjesztést. A munkát Komor Sándor alelnök (MDF) vállalta: „Mivel – írja a parlament elé terjesztett szövegben – a szeptember 29-i megbeszélés óta jelentősebb új körülmény, információ nem merült fel, és az ügyben ügyészségi eljárás folyik, a bizottság 1994. február 9-i ülésén 7 igen, 5 nem, 1 tartózkodás szavazattal az interpellációra adott korábbi válaszokat elfogadta, és kéri a Tisztelt Országgyűlést, hogy a jelentést hagyja jóvá.” A tisztelt Országgyűlés pedig jóváhagyta.
Soós Károly Attila sommázata: „Tehát ezzel parlamenti döntés rangjára emelkedett az, hogy állami hivatalnokokat, akik törvénysértő módon járnak el, és ezáltal milliárdos károkat okoznak a költségvetésnek, azokat nem kell fegyelmileg felelősségre vonni. Ezt emelte mintegy törvényre a kormánypárti többség!”