Csutoros Gergely

Nyomtatóbarát változat

1971-ben született meg a lakáskódex nevű jogszabály, ekkortól beszélhetünk megfogalmazott lakáspolitikáról. Azt feltételezték, hogy az állam képes gondoskodni a lakosság egészének lakásellátásáról. Ez persze abszurd, hiszen az állam a fejlett világban is csak a szociálisan rászorult rétegek lakásgondjait képes megoldani. 1990-ben az önkormányzati törvény bevezetésének pillanatában a lakásépítés mint állami feladat megszűnt. A lakásgazdálkodás elvileg az önkormányzatok feladata, hiszen ők azok, akik átlátják a lakosság szociális helyzetét a településeken belül.

A fővárosnak határozott elképzelése van, viszont a kerületi önkormányzatokra nem sok befolyással bír, ezért a kerületi és a fővárosi elképzelések ritkán fedik egymást. Vizsgálatok szerint a legrosszabb minőségű önkormányzati lakásokra is, amelyek lakásoknak már nem is nevezhetők, 5-6 olyan család vár, akik szociálisan többszörösen hátrányos helyzetűek. Munkanélküliek két-három gyerekkel, rokkantak, sorolhatnám. Ezzel szemben az önkormányzatok lakásfelújításra, építkezésre, szociális kiadásokra fordítható összegei fokozatosan csökkennek. Romlik a bérlakások állapota, ami erőteljesen meghatározza az itt élő csoportok szociológiai összetételét. A legrosszabb állagú lakásokban maradtak a szociálisan legrászorultabbak. Hasonló a helyzet a megvásárolt, főleg lakótelepi lakásokkal. A tulajdonszerzés e formája nem jelent vagyongyarapodási lehetőséget, csupán az egyetlen lakhatási lehetőség kényszerű megvásárlását attól való félelemben, hogy a lakbérek az egekig emelkednek.

A lakótelepi lakások ára a várakozásokkal ellentétben a megvásárlások után tovább csökkent. A bennük élőknek nincs meg az anyagi lehetőségük a felújításra, így ezek állaga is tovább romlik. A legnagyobb probléma, hogy a lakótelepek felújítása technikailag nem megoldott, egyes építészek szerint csak 30-40 év ezeknek az épületeknek az élettartama. Várható tehát, hogy éveken belül olyan tömegek lakáshelyzete lesz ismét megoldatlan, akik semmilyen anyagi teherrel járó lépésre nem lesznek képesek, hiszen a lakótelepeken azok maradtak, akik nem tudták ráfizetéssel eladni, elcserélni otthonukat.

A helyzetet az építkezések számszerű növelésével már nem lehet megoldani. A jelzálog bevezetésével a felújítások és a magánforgalom mobilitásának pénzügyi lehetőségeit kéne megteremteni. Akinek már van lakása, tehát vagyona, ami garancia lehet kölcsön felvételére, az egy jobb lakásba költözés esetén hitelt vehetne fel, alacsony kamattal, hosszú lejáratra. Ennek két akadálya van. Az egyik, hogy nálunk még nincs olyan bank, amelyik ilyen pénzügyi akcióra vállalkozna. A másik, hogy pont annak a rétegnek kellene annyit keresnie, hogy a minimális kamatokat fizetni tudja, amely ma a megélhetésért küzd.

Az önálló vállalkozásokat látva sem sok megoldás kínálkozik. A magánkézben lévő hazai építőipari cégek jórészt a lakótelepeket építő állami vállalatok privatizálása során alakultak meg, a külföldi vállalkozókkal együtt csak magas igényeket elégítenek ki. Két-háromszor olyan drágán építkeznek, mint a használt lakások ára, így a középréteg nem találkozik azzal a kínálattal, amit nyújtanak. Ezek a szervezetek sem most, sem a múltban nem játszottak szerepet a lakáskérdés megoldásában. A vállalkozások tavaly feleannyi lakást építettek, mint egy évvel azelőtt, összesen 2252-t. Olyan vállalkozók még nem jelentek meg a piacon, akiknek megérné bérlakást építeni. Egy ilyen lakásban a rezsi csillagászati összegekbe kerülne.

Az is nyilvánvaló, hogy az önerős építkezések száma csökken. 1993 januárjától életbe lépett az a törvény, amely kimondja, hogy a 25 százalékos forgalmi adó 60 százaléka igényelhető csak vissza, építkezésenként maximum 400 ezer forint. Tehát aki kétmillió forint fölött építkezik, az már nem kapja vissza az áfát. Az építőanyagárak egy év alatt körülbelül 40 százalékkal emelkedtek, az adózási rendszeren szigorítottak. A telekárak Budapest környékén és külső kerületeiben 10-20 ezer forint/négyszögöl körül mozognak, a belső kerületekben pedig az átlagember számára megfizethetetlenek. A pénzzé tehető megvásárolt lakások ára csökken, az átlagfizetésekből hónapról hónapra élnek az emberek. Ezek a tények hosszú időre minden reménytől és lehetőségtől megfosztják azt a középréteget, amelyik eddig 3-4-5-6 év alatt, ha nehezen is, de otthont teremtett magának.

A tavalyi évben az építkezésekhez, felújításokhoz igényelhető támogatások, hitelek lényegében nem változtak. A banki kamatok olyan magasak és olyan rövid lejáratúak, hogy kölcsönből eddig se nagyon lehetett és ezután sem lehet építkezni. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint tavaly a 25 százalékos általános forgalmi adó részleges bevezetéséből egyetlen fillér sem folyt be kasszájukba, ezért nem változtattak a szociálpolitikai támogatáson, így nem jut több pénz a felújításokra, a lakásgazdálkodásra.

• Gazdaság és társadalom