Hogy a Magyar Televízió nevű mélytengeri fenékjáró mennyit köszönhet David Attenboroughnak, azt csak az tudja, akit sorsa valami különösen kegyetlen szeszély folytán a képernyő elé kötözött. Egy héten belül néhány perc nézhető, élvezhető, tehetséges, alapos produkció! Nem semmi, mondja erre az amúgy kreatív magyar. Nem is lepődhet senki, ha ez a remek svádájú előbb-utóbb a magyar fauna és flóra világára is rávillantja reflektorát. Itt ugyanis fellelhet egy-két olyan állat-, vagy virágexotikumot, amelyet a föld más vidékein nem, vagy csak alig. A példátlan gazdagságú magyar dinoszaurusz- és őskövületparkról most ne essék szó, hiszen jelenkori mutációkban is bővelkedünk! Itt nyit például a Kossuth téri dilettancia makszimusz, közismert néven köpönyegforgató szagosmakkola, amelyik minden negyedik év tavaszán egészen új és előző önmagához képest homlokegyenest más jelmezben és színben jelenik meg. Vagy például nálunk él a legnagyobb sűrűségben a kormánypárti faltövén kullogó. Ez a különös, amúgy jelentéktelen megjelenésű, apró termetű állatka, amely soha nem néz az ember szemei közé, nevét megmagyarázhatatlan közlekedési szokásáról kapta. Ugyanis ez az eredetileg papírrágó molyokkal táplálkozó, éjszakai ragacsozó (sic!) áttérve a nappali életmódra, csak a fal mellett járkálva érzi magát biztonságban. A kormánypárti faltövén kullogóban szelíd, szomorkás nevével, elesettséget sugárzó tekintetével ellentétben rendkívüli agresszivitás lakozik, és tűhegyes fogazatával nagyon kellemetlen perceket szerezhet a gyanútlan járókelőknek. Aztán itt van a honi állatvilág kedvence, a fokhagymás bohóka! Ez a kis, jellegzetesen alkonyi csámborgó valaha, saját versei szavalása és ösztönös zongorajátéka közben valósággal méterszámra tömte magába kedvenc eledelét, a fokhagymás kolbászt. Egyes szakemberek állítása szerint a hazai klíma változásában kell keresni az okát, hogy ez a hajdanán kifejezetten kedves, társaságot kedvelő lény, a fokhagymás bohóka mára olyan életmódváltozáson ment át, amely során elveszítve sajátos aromájú humorát és költészetét, kvalitásait meghazudtoló ambícióról téve tanúbizonyságot, megtámadja akár a nálánál többszörösen nagyobb csúcsragadozók bármelyikét is – lesből természetesen. És még egy páratlan állatra, növényre hívnám fel Mr. Attenborough figyelmét. A hungarése basilliskusra, elterjedtebb nevén a magyar fal- vagy lélekrágóra, amelyet bizonyos körök csak a turáni átok néven emlegetnek. Erről a titokzatos valamiről, amelynek létét napjainkban is tökéletes homály fedi, még azt sem tudjuk, hogy állat-e vagy növény, hiszen hazai kutatói csak minden mástól megkülönböztethető zajait ismerik. Azt a harsogó rágást, amely leginkább egy friss alma elfogyasztásának kitartó és százszorosára felerősített monotóniájára emlékeztet, és amely időközönként mindenből kihallható: betonfalból éppúgy, mint egy gombostűből, és egy falevélből éppen úgy, mint egy pár napos magyar csecsemő ártatlan lelkéből.
- Kultúra [6]