Skip to main content

Tündétlen szomjan

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Színház


Örök tapasztalat, hogy a kötelező olvasmánnyá tett drámákat a színházba járásra szocializált diákok inkább megnézik: többnyire épp egy-egy ártalmas színi dermedvény megtekintésével kerülik el a személyes érintettségnek még a lehetőségét is.

Csongor és Tünde a Térszínházban Bucz Hunor sötéten üde értelmezésében nem nevezhető agysejtkárosító rutinrendezésnek. A társulat őstagjai és a diákkorú utánpótlás működőképes vegyes kórussá érett össze, az előadás olvasásra, urambocsá’ újraolvasásra csábít.

Fekete függönyök előterében csupán egy csenevész fácska áll a színpadon. A radikális díszlettelenség elegendő teret hagy a képzeletnek; a dráma kozmikus, dimenziói is működésbe léphetnek: az Éj monológja így nem laza, bölcseleti fityelék, hanem erős intellektuális koszorú, ami körbe- és átfonja a darabot.

A romantikus remekmű térszínházi olvasatában minden dolgok halandósága, múlandósága, illékonysága erősödik fel. A látványélménnyé tett gondolatiság egyik legemlékezetesebbje, mikor a Tudós, ez a koraéretten is már megfáradt fiatalember élet- és halálvágy dilemmája között egyensúlyoz, mutatóujján billegtetve vándorbotját.

Vörösmarty művének következetesen ellentétező szimbólumrendszere – sötétség és fény, evilági éhség és szellemi szomj, testi és lelki vágyakozás – finoman ironikus rendezői ötletekkel egészül ki. A játék néma prelúdiumában Csongor, mint valami színpadi világosító, villanykörtét csavaroz, majd sóvárgó tekintettel, álmatagon mászik le a létráról. Ő az örök idealista, aki „megunta étkeit, s most csillagokra éhezik szegény”.

Olykor bizonyos szereplők előre bevonulnak, vagy tovább a színen maradnak. Jelenlétük relativizálása, az átlátások, áttűnések, álom és való, vágy és megvalósulás viszonylagosságát, a történések jelképességét erősítik.

A három, szürke télikabátos ördögfi játssza – kabáttalanul – a Kalmár–Fejedelem–Tudós fekete triászát is. Az ostor–bocskor–palást bűverejét és vele a hatalmat megkaparintani vágyó, civódó ördögök és a maga területén uralkodni, bírni, fölülkerekedni vágyó három vándor egymásra kopírozása előlegzi, hogy nincsen lényegi különbség céljaik között. A rendezés efféle vizuális „keresztmetszetei” a színjáték különböző rétegeinek rejtett összefüggéseit mutatják meg.

A többi szereplő szintén karakteresen különbözik a megszokottól.

A sötét és semmi birodalmában uralkodó Éj nem fekete palástba burkolt, a Hófehérkéből kölcsönzött undok mostoha, hanem teremtő ősanya. Mirigy nem szimpla, rút népmesei banya, inkább invenciózusan gonosz perszóna, aki testre szabott tévképekkel téveszti meg a varázskútjába – apró, kerek tükrébe – tekintő vágyakozókat.

Ilma sem tenyeres-talpas menyecske, hanem nyakigláb, lenge tündéri szolgáló, praktikusan józan, cserfes vigasztaló. Párja, a tüneményes haspók földhözragadt korlátoltságában is tud megrendítő lenni (Kovács István, mint Balga a színészi játék tekintetében bizony főszereplővé avanzsál). Hozzájuk képest gazdáik néha fölösleges lelki fájdalmakban tetszelgő kamaszoknak tűnnek. A barna, kurta hajú Tünde csöppet sem éteri jelenség: komolyan és szigorúan leckézteti kedvesét. A mű végén el is marad az idill: kipenderül boldogságra szomjúhozó szerelmese karjaiból, szó szerint véve Csongor szövegét, miszerint ő „csalóka tünemény”.

Csongor kétségbeesetten kiabálja bele hiányát a nézőtér sötétjébe: „Éjfél van, az éj rideg és szomorú, / Gyászosra hanyatlik az éji ború: / Jőj, kedves, örülni az éjbe velem, / Ébren maga van csak az egy szerelem.”

Előadások áprilisban: 21., 22-én 19 h, 17-én 11 h (Bp. III., Főtér 1., Zichy-kastély)
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon