Skip to main content

A modern jazz veteránjai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Charlie Haden – Always Say Goodbye
Zene


Nat Hentoff, az egyik legnevesebb amerikai jazzkritikus – mellesleg Ornette Coleman, a free jazz szülőatyjának felfedezője és legfőbb támogatója – egyszer így írt Charlie Hadenről: „A jazztörténet egyik legkreatívabb bőgőse. Géniusza csak Charlie Minguséhoz fogható.” Haden 1937-ben született egy iowai kisvárosban, s 1957-ben került Los Angelesbe. Alig egy év múlva azonban már jazztörténeti esemény résztvevője: az Ornette Coleman Quartet tagjaként közreműködik az első két freejazz-album, a Something Else és a Tomorrow Is the Question elkészítésében. (Ornett Coleman e két lemeze előtt sokáig értetlenül állt a szakma: jobb híján „new thing”-nek nevezték el, s csak jóval később születetett meg a free jazz elnevezés.) Haden 1967 és ’75 között a zongorista Keith Jarrett-tel turnézott (1972-ben Székesfehérvárott is fellépett) és vett fel lemezeket. Ezzel párhuzamosan (1968–72) Alice Coltrane-nel is szerepelt, 1969-ben pedig megalakította első Liberation-Music Orchestráját (a második 1982-ben, a harmadik 1991-ben adott ki lemezt). A jazzélet nagy eseménye volt, mikor a Coleman Quartet egykori tagjaiból (Don Cherry – trombita, Ed Blackwell – dob, Ornette helyén a tenorszaxofonos Dewey Redman) 1979-ben életre hívta az Old and New Dreams együttest. 1980-ban (Magico) és 1981-ben (Fold Song) a norvég szaxofonos Jan Garbarekkel, valamint a brazil gitáros Egberto Gismontival hódította meg Európát. 1993 nyarán Budapesten lépett fel a Paul Motian Trióval. A Los Angeles-i Quartet Westtel (Ernie Watts – szaxofon, Alan Broadbent – zongora, Larance Marable – dob) készített 1992-es CD-jéért, a Haunted Heartért Grammy-jelölést kapott. Most Always Say Goodbye címen adtak ki CD-t, melyen a másfél éve megkezdett úton haladnak tovább, vagyis 1937 és 1962 közötti filmzenéket játszanak, illetve napjainkban komponált Haden- és Broadbent-témákat adnak elő hasonló modorban. Ezt a zenét a „Standard”-eken nevelkedett jazzrajongók is kedvelni fogják.

Paul Motian – Trioism


A másik veterán Paul Motian, a modern jazz egyik legkísérletezőkedvűbb dobosa. Az örmény származású amerikai dobos 1931-ben született a Rhode Island állambeli Providence-ben. Első nagy korszaka (1959–1964) az egykori zongorista, Bill Evans triójához kötődik. 1967 és 1976 között tagja volt a legendás Keith Jarrett Triónak – 1972-ben nagy sikert arattak az Alba Regia Jazzfesztiválon –, majd a Dewey Redmannel kiegészült quartetnek is. Számtalan avantgárd lemezen játszott a hetvenes, nyolcvanas években, de a jazzvilág leginkább szokatlan összetételű triója (gitár–szaxofon–dob) előtt emel kalapot. Ez a Bill Frisell–Joe Lovano–Paul Motian-trió az elmúlt tíz évben gyakori vendég volt nálunk. Mostani CD-jükön Frisell interplanetáris szárnyalásai jól megférnek Lovano Clevelandból magával hozott levegős tónusával, s Motian poliritmikus zörejképleteit akár hangkolorizációként is felfoghatjuk.

Mindkét CD kapható a PolyGram mintaboltban, VIII., Rákóczi út 71.







Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon