Nyomtatóbarát változat
Immár 3 éve, 1991. június 25-én ünnepelte először a főváros az oroszok kivonulását. Azóta vendégeink voltak olyan rocktörténeti nagyságok, mint Frank Zappa és Alvin Lee, s az idén is inkább a rockkedvelők örvendezhetnek, hisz jön a londoni Status Quo és a szintén veterán amerikai csapat, a Canned Heat is!
A kulturális kavalkád háromnaposra bővül több helyszínnel.
Péntek–szombat–vasárnap a Vigadó téren délelőtt 10-kor kezdődő térzenék kedvezményezettje a mindhárom napon szereplő Kádek Henriett jazzénekesnő, akit egyszer a Vizibusz együttes, kétszer pedig a Marshall Quartet kísér. Ezzel párhuzamosan a Vörösmarty téren is lesz 10 órai kezdettel térzene, ahol két-két alkalommal jut lehetőséghez a Rendőri Ezred Fúvószenekara és az idei salgótarjáni Dixieland Fesztivál győztese, a Hot Jazz Band.
A legzsúfoltabb nap szombat, azaz június 25.: a Tabánban 12 órától alternatív rock seregszemle lesz, ahol befutófélben lévő együttesek (pl: Prosectura, Vidám Park) mellett a műfaj olyan hazai „veteránjai” zenélnek, mint a PUF, a Sziámi, a Kispál és a Borz.
14 órakor a Halászbástya tövében a Szt. István szobornál veszi kezdetét a „Várjazz”. Itt nekem a kakukktojások közé tartozik az ún. „art rock” kategóriába tartozó After Crying és Halper László bluescsapata. Utánuk kb. 16 órától négy jazzegyüttes is fellép. A „cross over” stílusú Babos Band a két fiatal, tehetséges énekesnővel Tisza Beátával és Faith Ildikóval, a „straight ahead” zenét játszó Oláh Kálmán Sextet, valamint a programot záró két jazz-rock formáció, a László Attila Band és az E. S. P.
16 óra táján a Mikszáth Kálmán téren indul útjára a Korai Öröm (ez az ottani world music-est nyitózenekara!). A műfaj nemzetközi térhódítását bizonyítandó fellép a Tuva Ensemble (Dél-Szibéria), a Tao Ravao (Madagaszkár)-Vincent Bucher (Franciaország) duó, valamint Ali Hasszán (Egyiptom) együttese is. Mindezek ellenére szerintem az est legnagyobb sikerét a hazai Tin-Tin Quartet és az olasz Federico Sanesi hangversenye aratja majd. Ezt azért merem ilyen bátran állítani, mert június 12-én már hallottam őket a Merlin Színházban. A Tin-Tin vezetője, Szőke Szabolcs fadulkán (bolgár népi vonós hangszer) és kalimbán (afrikai pengetős) játszik, Juhász Gábor gitározik, Monori András fő instrumentuma a kaval (bolgár furulya), de ne feledkezzünk el a ritmusszekcióról sem – a 16 (!) éves percussionös Borlai Gergőről és Sanesiről – tábla (hindu ütőhangszer). Zenéjükben a természetes európai (délszláv) hatások mellett megjelenik Afrika, Ázsia és Amerika (jazzes improvizációk) hangja is.
Aki szombat este vad rock and rollt szeretne táncolni, az látogasson ki a Felvonulási térre, ahol az utcabál keretében kb. 21 órától a Status Quo húzza a talpalávalót.
A zárónap programjából a 14 órakor kezdődő tabáni Blues-Rock Jamboree emelkedik ki. Itt a fiatal tehetségek közül kiemelésre érdemes a Sonja és a Sápadtarcúak együttes, de a már bejáratott nevek közül is fellép szinte az egész hazai élvonal – a Deák Bill Blues Band, a Palermo Boogie Gang, a RABB és a Takáts Tamás Dirty Blues Band. Az est sztárvendége az 1966-os Los Angelesben alakult Canned Heat, melynek alapító tagjai közül előbb a gitáros Al „Bling Owl” Wilson, majd az énekes Bob „Bear” Hite kábítószerezte halálra magát. Jelenleg az 1968 óta zenekari tag, a dobos Adolpho „Fito” de la Parra a vezetőjük.
Friss hozzászólások
6 év 8 hét
8 év 34 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét